Kolbásznak lenni kell!

Közösségi együttlétek korlátozva, rendezvények letiltva, száműzve a kibertérbe, mindez lehetetlenné tette egy módfelett népszerűvé vált téli program, a Jász Kolbásztöltő Fesztivál lebonyolítását. Ha már a disznótorok hangulatának csarnokot megtöltő megidézése erre az esztendőre kútba is esett, csak került módja megmérkőzésre a kalákában kolbászt készítőknek. Ez lett a Szárazkolbász verseny.

Öt éve is Alattyánon kezdődött, tucatnyi csapat töltötte a kolbászt az egykori varrodában és nagyon jól szórakozott. Néhány esztendő múlva egy egész sportcsarnokot benépesítettek a kolbásztöltő csapatok és álló nap tartott a mulattság, de most ez nem lehetett. A Jász Kolbász szervezői nem hagyták kihunyni a lelkesedés lángját és előre beküldött szárazkolbász finomságok között hirdettek versenyt. Így aztán böjtelő havának második hétvégéjén, a falusi disznótorok időszakában, Szárazkolbász verseny zsűrizése zajlott első alkalommal és ismét Alattyánon.

Paprika, só, fokhagyma és kömény, ez kellett a hús mellé, meg „még valami”, ami egyedivé teszi. Na persze szaktudás és türelem is, hiszen akadt olyan rőf, amit féléven keresztül érleltek. Az alattyáni polgármesteri hivatal nagytermében a Jászságból és az ország számos pontjáról, sőt a határon túlról, közel két tucat beérkezett pályamű, klasszikus disznó valamint vad kategóriában versengett. Kilenctagú grémium zsűrizett, olyan személyekből összeállítva, akik kellő tapasztalatokra tettek már szert a kolbász kóstolás tudományában. Először csak nézték, vizsgáltak a küllemet, az esztétikumot és formákat, egészben szemlélve. Akadt gyönyörű, alapvetően esztétikus, nagyon szép, látszott, hogy jó belet választottak, megfelelő volt a füstölés. De nem minden a külső, hiszen a belső, csak a megvágás után mutatja magát. A felszeletelést követő kóstoláson aztán mindenki bevetette az érzékszerveit, kíváncsi volt az illatra, a sokszor mindent eldöntő harmonikus ízekre és szorgalmasan jegyzetelte tapasztalatait az értékelő lapokra. Többségében klasszikus kolbászok voltak, melynek egyediségét készítőik ízvilága adta. Akadtak merész próbálkozások gyöngytyúk és kacsa húsának felhasználásával valamint a töltelékáru e műfajánál, – eretnek módon – a piros paprika elhagyásával.

A mustra eredményeinek összevetése nehéz feladat elé állította a bírálókat és a finomabbnál finomabb kolbászok között, nagyon szoros versenyben, csak árnyalatnyi különbségek döntöttek.

Végezetül a már létező hagyományhoz (lásd: Jász Kolbásztöltő Fesztivál) egy újabb elem, a szárazkolbász verseny is kapcsolódott, tovább színesítve az eseményeit, programjait a „jobb időkben”!

 

Szárazkolbász verseny eredményei:

  1. helyezett: ifj. Radics Imre – Jászapáti
  2. helyezett: Győri-Deak duó – Jászberény
  3. helyezett: Simon Ferenc – Jászberény
  4. helyezett: Kemencés Csárda – Mátraszentimre
  5. helyezett: MIÁS – Gyöngyös

Vad kategória eredményei:

  1. helyezett: Gonda László – Jászszentandrás
  2. helyezett: Boros és Fiai Kft- Jászberény
  3. helyezett: Hering Tamás – Jászberény

Exluzív díjazottak:

Jászszentandrás Önkormányzata – gyöngytyúk és kacsamell

Arany család – fehér olasz kolbász

 

Demeter Gábor
Latest posts by Demeter Gábor (see all)

Demeter Gábor

A Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója, szerkesztője.

Vélemény, hozzászólás?