182 éve épült a jászberényi városháza – 1. rész

A Zagyva folyó két partján fekvő Jászberény a legrégebbi időktől fogva a Jászság legnagyobb kiterjedésű, legnépesebb települése, gazdasági, vallási és kulturális központja.

A 150 éves török megszállást a Jászság, s így Jászberény is viszonylag szerencsésen átvészelte. Lakói a kíméletlen adóterhek és a városban állomásozó török lovas őrség katonáinak kegyetlenkedései miatt ugyan időnként elfutottak a szomszédos megyékbe (Heves, Nógrád, Gömör), de később újból visszatértek, s ennek következtében a város voltaképpen sohasem vált teljesen lakatlanná. A település viszonylag együtt maradt lakosságának, és jelentős gazdasági erejének köszönhetően a török hódoltság idején vált a kiváltságos Jászkun Hármas Kerület közigazgatási központjává, s ebbéli pozícióját egészen 1876-ig megőrizte. I. Lipót három országos vásárt engedélyezett Jászberénynek, s az 1699-es Pentz-féle összeírás pedig a Jászság és a környékbeli magyar területek vásározási központjának nevezte. A Jászkunság 1702-ben történt eladását követően a földesúr, a Német Lovagrend is itt hozta létre központját, és innen irányította − a Rákóczi szabadságharc idején végleg egységgé forrott − Jászkun Kerület közigazgatási és gazdasági életét.1731-ben a kincstár másodszor is kiárusította a Jászkun Kerületet, amikor „örökös joggal és visszavonhatatlanul” a Pesti Invalidus Ház tulajdonába adta át. A jászok és kunok az eladottság 43 éve alatt élvezett viszonylagos igazgatási autonómiája tette lehetővé, hogy 1734-ben Jászberényben saját költségükön felépítsék a Hármas Kerület közös székházát, elkerülve ezzel, hogy annak urasági székhely jellege legyen. A jászok és kunok állhatatos, kitartó küzdelmét jogtalanul elvett szabadságuk és kiváltságaik visszaszerzéséért 1745-ben végre siker koronázta, amikor „kegyes királynői engedéllyel”, nagy összefogás és erőfeszítések árán véghez vitték a redemptiót.

A redemptiót követően a Jászságban is megindult az iparosodás, polgárosodás, városiasodás, és kialakult az a parasztpolgári életmód, amely mintegy másfélszáz esztendőn keresztül jellemezte a jászokat és településeiket. A társadalmi, gazdasági fejlődés hatására átalakult a települések képe: új középületeket, lakóházakat építettek, csinosodtak az utcák és a terek is. Jászberény a 18. század második felében még egy alföldi mezőváros jellegzetes képét mutatta, központjában a Nagytemplomtól a Pálinkás-keresztig lehúzódó hatalmas főutcával, melyből kiemelkedett a Jászkun Hármas Kerület barokk-rokokó stílusú, ekkor még földszintes székházának épülete. Távolabb a Felvég felé a Barátok temploma, az Alvégen pedig a reformátusok templomának fatornya magasodott az ég felé, s körülöttük a településen átfolyó Zagyva oldalágai hálózták be a város belterületét. A település szerkezetét ekkor még a halmazosság, a kétbeltelkesség jellemezte, amely azt jelentette, hogy egy gazdának egy helyiségen belül két beltelke volt. A település központjában álltak a kicsiny, felkerítetlen portájú lakóházak, a település szélén pedig a gazdálkodás színterei az ólas- vagy szérűskertek.

Jászberény egyik jeles szülötte, a magyar vándorszínészet nagyasszonya, Scheckenbach Rozália, akit később csak Dérynéként tisztelt a nagyérdemű publikum, visszaemlékezéseiben az alábbi módon írta le a város 19. század eleji arculatát. „Jászberény igen népes, jó nagyocska mezőváros volt már akkor is, a város közepén végignyúló egyetlenegy nagyon széles, hosszú utcával…A két sorban álló házakat azonban imitt-amott egy-egy utcácska hasítja be, azon tömeg-épületekhez vezetők, melyek a házsorok mögött vannak építve összevissza, keresztül-kasul vezető utcácskákkal, nád- és szalmafedeles házikóival, melyek mintha szégyenletökben bújtak volna a nagy sorházak mögé.”

A haladás azonban megállíthatatlan volt, hiszen Jászberény mint a Hármas Kerület központja a fejlődésben is igyekezett élen járni. József nádor, aki mindig szívén viselte a Jászkun Kerület ügyeit, már 1817-ben rendeletben szorgalmazta a települések rendezését. Jászberény tanácsa a város „belső regulációjára és csinosodására” egy felügyelő bizottságot állított fel, amelynek tagjai nagy buzgalommal láttak munkához. Elsőként felkérték ifj. Bedekovich Lőrinc jász kerületi földmérőt, ‒ aki 1820-tól lépett édesapja, id. Bedekovich Lőrinc nyomdokaiba ‒ egy városrendezési terv elkészítésére. 1825-ben el is készült a terv, de a tanács nem tudott pénzt biztosítani a teljes megvalósításra, ezért részletterveket kért a mestertől. Bedekovich elsőként a város keleti oldalán lévő kerteket mérte fel, s ott jelölt ki új utcákat, amelyekben 10 öl (1 öl=1,896 m) széles, 12 öl hosszúságú házi fundusokat (telkeket) jelölt ki, előírva, hogy a házakat lineárisan (egyenes vonalban) kell építeni. Tervének második szakasza 1828-ban készült el, amely az Úri utca (mai Bercsényi utca) és a Vásár utca (mai Dózsa György út) közötti részt rendezte. Bedekovich 1832-ben készítette el a főtér léptékes rajzolatát a piactól a Nagytemplomig, 1838-ban pedig a III-IV tized (kerület) rendezési tervét. Ifj. Bedekovich Lőrinc tehetséges városrendező szakember volt, voltaképpen neki köszönhetjük a jászberényi főtér arculatának kialakítását. 1832-ben a város főteréről készített rajza napjainkban felbecsülhetetlen értékű dokumentum, amely hitelesen mutatja be a 19. század eleji Jászberény központját. A főutca egyenes vonalát a Jászkun kerületi székházzal átellenben a régi városháza térre benyúló épülete szűkítette le, kettéosztva ezzel a teret, és akadályozva a kerületi székház és a Nagytemplom perspektivikus látványát. A megosztott főtéren a régi városházától a Nagytemplomig húzódó részt nagy piarcnak, a Kaszinó utcától (ma Táncsics Mihály utca) a délre húzódó teret pedig kis piarcnak nevezték. Bedekovich rajzán jól látható, hogy a mai Lehel Vezér Gimnázium és Déryné Rendezvényház helyén ekkor még több épület állt meglehetős összevisszaságban. A Zagyvával párhuzamosan, a mai Fürdő utcában állt a város granáriuma (magtára), amely 1779-től 1889-ig gimnáziumként működött. A Lehel utca (mai Holló András utca) főtér felé eső vonalában találjuk a régi városháza lóistállóját és áristomát (börtönét), amely később a Kőpince nevű kocsmának adott helyet.

Jászberény régi városházájának pontos építési idejét nem ismerjük, de minden bizonnyal a 18. században épülhetett, amelyről 1731-ben így ír Bél Mátyás: „Itt van a folyó (Zagyva) mellett a Boldogságos Szűz Máriának szentelt városi templom…Itt van a plébános parokiája is, és azután a kőfallal körülkerített tanácsháza. Előtte tér van a közös gyűlések számára, amely alacsony épületekkel, sőt boltokkal van körbeépítve.”

A 19. század elejére a kőfalú kerítést már elbontották a városháza körül. Jászberény 1801. április 18-án kelt tanácsi jegyzőkönyvében azt olvashatjuk: Gottvil János, a város chyrurgusa (borbély, seborvos) kéri, hogy „az Új Város háza Piarcz felöl való ambitusának középső bolthajtása elkészíttetvén egy állandó Borbély műhelyt készíttessen,” amire engedélyt is kapott. Bedekovich felmérése szerint a régi városháza rendkívül egyszerű formájú épületének homlokzata 27 öl (mintegy 51 méter), szélessége pedig 6 öl (11,5 méter) volt. A bejárata jobb oldalról, az udvar felől nyílott. Az utcai homlokzat jellegzetessége a négy boltíves ácsorgó. Az épületen balról jobbra haladva a borivóház két ablakát, bejáratát és a kocsmáros szobájának ablakát látjuk. Az ácsorgóban balra a padlásfeljáró, egy kamra és a cselédszoba ablaka, középen a már említett Gottvil János borbélyműhelye, a jobb oldali ácsorgóban  a második bíró és a kassza egy-egy ablaka, utána három ablakkal a tanácsház, és végül a levéltár egy ablaka látszik. A levéltárat 1755-ben toldották a városháza épületéhez. A polgárosodó Jászberény igényeinek a régi városháza egyszerű, „primitív”, s ekkor igen rossz állapotban lévő épülete már nem felelt meg, ezért 1828-ban egy új városháza építését határozták el, és kérték hozzá Somogyi Antal nádori főkapitány engedélyét, hogy  „a mostani Köz Házunk felső végében lévő üres funduson, a Kerületek Curiális Házok és a Nagy Piarcra néző szegleten építtessünk, annak elkészültével pedig a mostani Házunkat, közkasszánk jövendőbeli gyarapítására és jövedelmeink emelésére Kávé Háznak  alkalmaztassuk”. A levélhez mellékelték egy ismeretlen gyöngyösi építőmester és ifj. Bedekovich Lőrinc tervrajzát (a régi városháza udvarán felépítendő, a főtemplom felé forduló épület, amelynek oldalszárnya 12 öl hosszú, a templomra néző szárnya 22 öl hosszú, mindkét szárnyon két-két bolthelyiséggel, földszinten 15, az emeleten 13 helyiséggel és egy tanácsteremmel). Bedekovich tervének költségvetését Homályossy Ferenc szolnoki kőművesmester készítette el, aki összesen 43.031 forintért vállalta volna az építést (kőművesmunka 6.823 frt, cserepezés 1.502 frt, kőfaragás és anyaga 3.339 frt, ácsmunka 2.208 frt, faanyag 4.526 frt, asztalosmunka 3.084 frt, lakatosmunka 2.732 frt, üvegezőmunka 568 frt, kályhásmunka 786 frt, az építőanyag 17.460 frt.).

A nádori főkapitány 1832 karácsonyán levélben közölte észrevételeit és kifogásait a tervekkel kapcsolatban, jelezvén, hogy nem tetszenek neki Bedekovich tervei. József nádor, aki különös figyelemmel viseltetett a Jászkun Kerületek ügyei iránt, szívügyének tartotta az elmaradt alföldi kisváros, Jászberény új városképének kialakítását, ezért kifinomult ízlésével döntően szólt bele a városi tanács terveibe, és hangsúlyozta, hogy a városháza új épületének „reprezentatíven kell magasodni a város főterén”. Ezért 1833-ban felkérte az ország leghíresebb építészét, Polláck Mihályt az új városháza emeletes épületének megtervezésére, aki a jászberényi megbízással egyidejűleg fogott hozzá Széchenyi nagycenki kastélyának tervezéséhez is.

Folytatjuk…

Bathó Edit néprajzkutató