Képviselői egyeztetés a költségvetésről

Informális testületi ülés keretében tájékoztatták, Budai Lóránt polgármester és alpolgármesterei az önkormányzati képviselőket a készülő költségvetés  tervezetéről, február 8-án, hétfőn délután a Városháza tanácstermében.

A testület tagjai szinte teljes létszámban jelen voltak a megbeszélésen, ahová meghívást kapott a helyi sajtó is. Elöljáróban dr. Seres Krisztina jegyző ismertette a Kormányhivatal állásfoglalását, amely kimondja, hogy a járványhelyzetre tekintettel a polgármester egy személyben is dönthet a költségvetés helyi rendeletéről.

A továbbiakban Budai Lóránt polgármester köszöntötte a találkozó résztvevőit, akiket a konszenzus szándékával hívott össze. Balogh Béla alpolgármester ismertette a költségvetés főbb sarokszámait. Balogh Béla leszögezte, az idei gazdálkodást is a takarékoskodás és az előre gondolkodás jegyében szándékoznak elkészíteni. A költségvetés alapja az önkormányzat és a hivatalok zavartalan működésének biztosítása. A mozgásteret leginkább meghatározó tényezők az Electrolux távozása kapcsán az adóbevétel-kiesés, illetve a kormányzati döntések helyi hatásai. A képviselőkhöz előzetesen kiküldött költségvetés-tervezet kompenzációt nem tartalmaz, hiszen annak elnyerése, összege és ideje egyelőre bizonytalan. Mindezeken túl azonban konkrét javaslatok szerepelnek az előterjesztésben arra vonatkozóan, hogyan osztják majd el a támogatást, amelyet az országgyűlési képviselő megígért. Sarkalatos pont a már elkezdett fejlesztések befejezése és az ehhez szükséges források megtartása. A költségvetés nagy hangsúlyt helyez a következő uniós ciklus pályázati lehetőségeinek kihasználására, így tartalmazza a projektek pályázati költségének financiális forrását. Budai Lóránt hozzátette szerdáig várják az építő jellegű javaslatokat a képviselőktől.

Tamás Zoltán, a Fidesz frakció nevében hozzászólásában kifogásolta a polgármester egyéni döntési hatalmát. Mint fogalmazott, a frakció élhet bármilyen javaslattal, az nem lesz beépítve. Véleménye szerint az egész költségvetést át kellene dolgozni olyan módon amely figyelembe veszi a civilek, a sport és kultúra szereplőinek, a városlakóknak, a vállalkozóknak az igényeit is. Új beruházások kellenek a város fejlesztéséhez, aminek nem látszik nyoma a költségvetésben. „Akié a hatalom azé a felelősség!” – idézte az ellenzék szlogenjét. Balogh Béla üres propaganda tartalomnak, titulálta a képviselő hozzászólását. Véleménye szerint megoldási javaslat nélkül vagdalkozni felelőtlen magatartás és csupán demagógia.

Bódis Béla képviselő a frakcióvezetővel egyetértve a költségvetésben nagyobb hangsúlyt kért az egyes körzetek fejlesztésére. Mint fogalmazott, a városlakóknak saját környezetük karbantartása, fejlesztése a legfontosabb. Szerinte a tavalyihoz hasonlóan túlságosan óvatos ez a költségvetés is. Kiemelte, a vállalkozók jól teljesítettek és, ahogy jelezték a jövőben is tudják tartani az ütemet, tehát a városnak van stabil bevételi forrása.  Dr. Gedei József alpolgármester a futó projektek, – a Malom és a vasútállomás környéke – befejezésének szükségességére hívta fel a figyelmet. Kiemelte a kreatív gazdaság fejlesztésének ügyét, illetve az uniós projektek kiemelt szerepét. Dobrán Gyula úgy fogalmazott, a költségvetés nem jó, de a város érdekében meg kell szavazni.

Balogh Béla aláhúzta, a költségvetés úgy működik, mint egy mérleg, ha az egyik oldalra szeretnénk költeni, akkor a másik oldalból ugyanannyit el kell venni. Elismételte a vállalkozókkal történt egyeztetésen felvetett gondolatát, miszerint várják a helyi vállalkozóktól a támogatások bármilyen formáját ötletben, szponzorációban, konkrét anyagiakban. Felajánlotta a partnerséget Tamás Zoltánnak a cégvezetők ez irányú látogatása terén.

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?