Ízes, színes, kreatív

Útjára indult, február 6-án, szombaton, egy a hagyományok tiszteletéből fakadó zenei kalandozás TradicióFúzió – Folk XXI. címmel, a Csángálló zenekar koncertjével, egyelőre az online térben. A világzenei élményt jelentő nagykoncertek sorozata, a KultUdvar, Jász Hagyományőrző Közösségi Tér szervezésében jut el a közönséghez.

Az eredeti tervek szerint az első nagykoncertet, a partnerként közreműködő Jászság Népi Együttes székházának színpadán szerették volna megrendezni, népes közönség előtt, de a fennálló korlátozások ezt nem tették lehetővé. De sebaj, mert igen is meg lehet mozgatni tömegeket az online térben is!

(Azért jó volna már összekapaszkodva és teli torokból énekelni együtt!)

Nagyképernyős okos tv-n vagy akár csak a mobilon, de beköltöztek a fiúk a nappalinkba egy órára és úgy érezhettük, hogy Víz utcai színpad előtt mozdulunk a zenére, az onnét élőben közvetített online koncerten. A Csángálló zenekar egy full akusztikus banda, aki a gyimesi és moldvai csángók hatása mellé, a balkán izgalmas forrásaiból is merített muzsikájába és hozták el nekünk. Szaxofonokkal, klarinéttal, tárogatóval, gardonnal és harmonikával, valamint dobbal bizonyították, hogy jócskán bennük van a kutyavér! Saját szájízük szerint formálva, a Jászság népzenéjéből is játszottak egy darabot, melyet online tetszést nyilvánítva ismert el a közönség. Muzsikájuk berántott a szívvel-lélekkel felépített kavalkád közepébe, ahol már nem hallgatóknak, inkább résztvevőknek érezhettük magunkat. A magával ragadó koncert pazar sokféleségű zenei ösvényein, elcsángálhattunk kulturális örökségünk egymásból merítő ősforrásaihoz.

A TradicióFúzió – Folk XXl.  sorozat pedig folytatódik, nagykoncert legközelebb március 6-án, ahol fellép a Tülk zenekar, népzenei elemekre épülő eklektikus zenével, melyet pop, swing és funky fűszerez.

 

Demeter Gábor
Latest posts by Demeter Gábor (see all)

Demeter Gábor

A Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója, szerkesztője.

Vélemény, hozzászólás?