Adomány a társadalmi szerepvállalás jegyében

Január közepén elkezdődött a téli tűzifa szétosztása a rászorulók között. A mintegy hatszáz köbméternyi hasított fát a Sangsin Hungary Kft. jászberényi telephelyű dél-koreai cég által felajánlott 26 tonna raklap egészítette ki.

A társadalmi szerepvállalás jegyében döntött úgy a dél-koreai cég vezetése, hogy a termelés során hulladékként felhalmozódott raklapokat felajánlják az önkormányzat részére. Január 26-án, kedden érkezett az önkormányzat Faiskola utcai közmunkaprogram bázisára egy újabb teherautónyi raklap szállítmány.

A lerakodásnál sajtótájékoztatót tartott Budai Lóránt polgármester, amelyen részt vettek a távol-keleti cég képviselői is. A tájékoztató alkalmával Budai Lóránt elmondta, hogy a dél-koreai Sangsin Hungary vállalat vezetőivel tavaly novemberben vette fel a városvezetés a kapcsolatot. Akkor számoltak be arról az örvendetes tényről, hogy fejlesztés keretében új beruházást szándékoznak Jászberényben megvalósítani.

A megbeszélés kapcsán több téma felmerült, többek között az is, hogy szívesen részt vennének a város közéletében. Ötletként felmerült részükről, hogy a telephelyükön felhalmozódott faanyagot felajánlanák Jászberény város önkormányzata javára, ezáltal támogatva a szociálisan rászorultakat. Az elmúlt időszakban megvalósult a felvetés és mint a mai esemény is mutatja folyamatos a támogatás.

Örömmel számolhatok be róla, hogy az előzetesen támogatottakon túl még több családnak tudunk segíteni ilyen módon. Különösen ebben a nehéz helyzetben, de bármely egyéb időszakban is köszönettel tartozunk ezért a felajánlásért. Minden apró segítség jól jön az önkormányzat számára ebben a válságos időszakban. Bízom benne, hogy ezt a jó példát sokan követik és a maguk részéről is megteszik, amihez lehetőségük van – zárta szavait a polgármester.

A cég társadalmi szerepvállalásáról a Cho Beom Hee a Sangsin Hungary Kft. igazgatója osztotta meg gondolatait. Örömének adott hangot, hogy együttműködhetnek Jászberénnyel, segíthetik a város életet. Jászberényben 2018-ban alakult a Sangsin Hungary Kft. Elektromos autókhoz gyártanak alumínium tartókat, amelyeket a Samsung cégnek szállítanak be. A cégvezetés nagyobb szerepet szeretne vállalni Jászberény társadalmi életében, ezért döntöttek úgy, hogy a szociálisan rászorulókat tüzelőnek való fa raklappal támogatják. Remélem, hogy a továbbiakban is megmarad a mostani jó együttműködés – fogalmazott Zgámel Bokor Linda HR vezető.

Mintegy 190 szociálisan rászoruló család került eddig az önkormányzat látókörébe. A lista az adománynak köszönhetően bővíthető és ezáltal több nehéz sorsú városlakó juthat téli tüzelőhöz a jövőben. Az önkormányzat a vállalat jövőbeli bővítéséhez a bürokrácia meggyorsításában nyújt segítséget az együttműködés jegyében – fűzte hozzá Budai Lóránt.

A jászberényi vállalatnak jelenlegi, 10,5 milliárd forintos fejlesztéséhez a kormány 3,15 milliárd, vissza nem térítendő támogatást nyújt, melynek köszönhetően az eddigi 130 foglalkoztatott mellé 150 új munkahely jön létre. A fejlesztés a helyi adókon keresztül a város bevételeit is növeli.

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?