Az első győzelem

A női röplabda NB I 2020/2021-es szezonjában egy nagyon fiatal csapattal szerepel a Jászberényi VT. A szezon 2020-as felében az együttes hét mérkőzést játszott és nem ízlelhette meg a siker ízét. A „jég” a januári első, idegenbeli találkozón szakadt meg, ahol idegenben, Pécsen tudott nyerni Deme Gábor vezetőedző csapata.

Pedig ez a találkozó sem indult jól lányaink számára, hiszen 0-11-gyel kezdtek, s az első szettet 25-10-re el is veszítették. A folytatásban viszont egyre inkább magára talált a gárda és nagy küzdelemben előbb 24-re, majd 21-re nyert meg egy-egy szettet, s átvette a vezetést. Nem sok hiányzott ahhoz sem, hogy a negyedik szettben lezárja a találkozót az együttes és 3 pontot szerezzen, ám a hazaiak egyenlíteni tudtak (25-23). A döntő szettre azonban ezzel el is lőtték a „puskaporukat”, s itt már egy pillanatig sem forgott veszélybe a mieink első sikere. PTE-PEAC-Jászberény VT 2:3 (10, -24, -21, 23, -8) A JVT győztes csapatából Deme Gábor vezetőedző külön kiemelte a 23 pontot szerző Faragó Fanni, valamint a 8 pontig jutó Csabai Szonja teljesítményét.

A női röplabda NB I állása:
1. Gödöllői RC (17-15) 15
2. MÁV Előre Bericap (17-9) 13
3. TFSE (14-5) 12
4. DSZC-Eötvös DSE (14-16) 12
5. Budaörsi DSE (14-12) 11
6. PTE-PEAC (5-15) 4
7. Jászberényi VT (4-23) 2
A TFSE 5, a Gödöllői RC, a MÁV Előre, és a PTE-PEAC 6, a Budaörsi DSE 7, a DSZC-
Eötvös és a Jászberényi VT 8-8 mérkőzést játszott.
A Jászberényi VT a következő játéknapon a Gödöllői RC otthonában lép pályára január 23-
án.

Szántai Tibor

Fotó: Nagy Tímea, Józsa Péter

Latest posts by Munkatársunk (see all)

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?