Kerékpárosbarát események a fenntartható közlekedésfejlesztés jegyében

A fenntartható települési közlekedésfejlesztés Jászberény belvárosában című, TOP-os pályázathoz kapcsolódó, szemléletformáló kampány alkalmával több eseményre is sor került a projekt év végi lezárását megelőzően.

Az elmúlt napokban Adventi tekergő címmel indult játék, melynek keretében öt, egy-egy feladványban körülírt városi helyszínt kellett felkeresni, melyek kerékpárúton is megközelíthetőek. A feladat egyszerű volt: felismerni a kijelölt pontokat a leírás alapján, bringára pattanni és eltekerni valamennyihez, majd ott készült fotókkal benevezni a sorsolásra.

Annak ellenére, hogy teljesítésre csak szűk határidő állt rendelkezésre és az időjárás sem éppen kerékpáros barát arcát mutatta, mégis több mint két tucat bringás küldte el fényképeit. A közülük kisorsolt három szerencsés értékes, a két keréken tekeréshez kapcsolódó ajándékcsomaggal is gazdagodott.

A szemléletformáló kampány részeként, december 21-én hétfőn délután egy speciális kerékpáros szervizállomás került telepítésre az autóbusz állomás parkosított várakozóhelyei közelében. A helyszínen Budai Lóránt polgármester elmondta, hogy szeretnék ezzel is megkönnyíteni a bringások mindennapjait. A szervizponton egy rögzített, a váz megemelésre alkalmas állvány, beépített, masszív kivitelű pumpa és gyorsjavítást segítő szerszámkészlet található.

Kiemelt figyelmet fordítottak arra is, hogy a szervizpont időtálló, vandál-biztos anyagból készüljön. Az esetleges lopások elkerülése érdekében kamera figyeli a helyszínt, valamint a szerszámokat erős sodronnyal rögzítették a rozsdamentes acél vázhoz. Az eszközök között megtalálhatóak imbuszkulcsok, fogók, csavarhúzók, villáskulcsok és gumileszedők.

Az alkalomhoz kapcsolódva két elektromos rásegítéssel felszerelt kerékpárt került még átadásra a városvezető közreműködésével a közterület felügyelői részére, melyek a mindennapokban segíthetik munkájukat.

Demeter Gábor
Latest posts by Demeter Gábor (see all)

Demeter Gábor

A Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója, szerkesztője.

Vélemény, hozzászólás?