Sokoldalú, korosztályuknak megfelelő programokat és több szabadtéri közösségi eseményt szeretnének a jászberényiek

A 2020 őszen megvalósított telefonos lakossági felmérés készítői egyebek mellett a címben szereplő következtetésre jutottak a válaszok alapján. A minden korcsoportra kiterjedő felméréssel a helyi programkínálattal való elégedettség mellett lehetőség nyílt megismerni a városlakók véleményét és igényeit a kulturális terekkel, a közterületekkel és a digitális eszközök használatával kapcsolatban. Kiemelt téma volt továbbá a helyi, elsősorban kreatív termékek iránti igény és a fogyasztási szokások értékelése is.

A lakossági felmérés eredménye szerint annak érdekében, hogy a helyiek minél inkább otthonosnak érezzék városukat a kulturális, közösségi élet megújítása kiemelten fontos. Az egyes korosztályoknak és speciális érdeklődési köröknek megfelelő változatos, minőségi programkínálat növelné a programokon való részvételt. Így több esemény is megvalósulhatna, mivel az igényekhez illeszkedő programok esetében a lakosok – elmondásuk szerint – többet is költenének kultúrára, mint jelenleg. A kulturális kínálat megújulása különösen fontos a helyi fiatalok esetében, akik már egészen új típusú közösségi élményt keresnek, aktív részesévé kívánnak válni egy-egy eseménynek. A Covid 19 járvány is megmutatta, hogy a közösségi események, élmények hiányoznak a városlakók életéből, a karácsony közeledtével ez a hiány még érezhetőbb.

A felmérés szerint az év során elérhető programok közül a fesztiválok a leglátogatottabbak, ezekre olyan lakosok is szívesen mennek, akik egyébként jellemzően nem látogatnak kulturális eseményeket. A város lakói – legalább havi szintű rendszerességgel – leginkább az egyesületi, közösségi és civil foglalkozásokat, a mozielőadásokat, valamint az alkotó foglalkozásokat látogatják. A hagyományőrző egyesületi élet általában az időseket vonzza, míg az alkotó, kreatív foglalkozásokon megfigyelhető a magasan képzett fiatal és középkorú nők markáns jelenléte.

A jászberényiek szeretnének több forrásból és igényeikre szabva tájékozódni a programokról. Látható, hogy míg a fiatalabbak (18-49 éves korig) a közösségi médián keresztül tájékozódnak, szinte percről percre követve a kínálatot, az 50 év feletti korosztály még hagyományos módon a helyi lapból és az utcai hirdetőkből tájékozódik.

A kulturális és közösségi helyszínek közül a városlakók legnagyobb arányban a városi közterületeket (pl. Margit sziget), valamint a Szabadtéri színpadot és a Lehel Filmszínházat látogatják. A válaszadók a kulturális helyszínek közül sorrendben leginkább a sokoldalú szolgáltatásokat nyújtó Szikra Galériával, a Városi Könyvtárral és a Jász Múzeummal elégedettek. Ellenben a Déryné Rendezvényház, az Ifjúsági Ház és a Hamza Múzeum kapcsán több sürgős tennivalót látnak. Jellemzően a városlakók jóval több szabadtéri, közösségi együttlétre lehetőséget adó eseményt szeretnének a városban, amire Jászberény megújuló bevárosát és a zöldterületeket megfelelő helyszínnek gondolják. Ezt az igényt alátámasztják a 2020-as C19 járvánnyal kapcsolatos elővigyázatossági intézkedések is.

A megkérdezettek közel fele a Jászkerület Nonprofit Kft.-vel azonosítja a kulturális szervező tevékenységet, ugyanakkor egyharmaduknak nincs képe arról, hogy kik a helyi kulturális és közösségi élet szervezői, mozgatói. Míg a helyi egyesületek jelentős szerepet játszanak a közösség életben tartásában, sajnos sokak számára szerepük mégsem jelenik meg elég karakteresen, pedig a városi/térségi szinten elérhető programok szervezésében is aktívak (pl. művészeti kiállítások szervezése).

A kultúrával kéz a kézben járó kreatív tevékenységek sokoldalúan jelentkeznek egy-egy város életében, ennek egyik megnyilvánulása a különféle produkciók létrehozása (zene, tánc, színház stb.), míg sok kreatív termékeket, kézműves használati és dísztárgyakat állít elő, játékszoftvereket fejleszt vagy éppen üzleti szolgáltatásokat nyújt (pl. reklámtevékenységek, belsőépítészet). A lakosok többsége ismeri és keresi is a helyi termékeket, ugyanakkor ezek leginkább az élelmiszer- és italkészítmények, helyben termelt zöldség és gyümölcs. A helyi kreatív termékek és szolgáltatások (mint pl. a műalkotások, kézműves vagy divattermékek) ismerete egyelőre egy szűkebb kört jellemez a felmérés szerint. Indokolt tehát a kreatív alkotók és szolgáltatók megismertetése a városlakókkal, egyebek mellett találkozási lehetőségek biztosításával. A lehetőséget már 2021-ben igyekszik megteremteni a város az ún. Kreatív Bolt létrehozásával, ahol helyi kreatív termékek kerülnek bemutatásra és értékesítésre. A hely közösségi térként, találkozási pontként is funkcionál majd.

A reprezentatív lakossági felmérés a STIMULART projekt keretében készült, annak érdekében, hogy a kulturális és kreatív gazdaság (CCI) fejlesztéseinek tervezéséhez a város közvetlenül a lakosoktól is szerezzen inspirációt. Ha többet szeretne megtudni a felmérésről, kérjük vegye fel a kapcsolatot a projekt koordinátoraival a stimulart@jaszbereny.hu e-mail címen.

A következők közül mivel lehetne erősíteni az Ön kötődését a városhoz? (N=524 fő, 18-69 éves jászberényi lakosok)

Összességében mennyire elégedett az említett kulturális helyszínekkel (pl. azok állapotát, felszereltségét, kényelmét tekintve)? (N=495 fő; azok körében, akik látogatják a megadott kulturális helyszínt)

 

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?