Hagyomány és innováció az évkönyvben

Bár ez az év rendhagyó volt, idén sem maradt el a Jászsági évkönyv megjelenése. Múlt pénteken virtuális bemutató keretében került sor a kötet bemutatására. Fogadják tőlünk szubjektív ajánlónkat a 28. Jászsági Évkönyvről.

A Jászsági Évkönyv Alapítvány által Pethő László szerkesztésében megjelenő kiadványt huszonöt szerző és hat szerkesztésben közreműködő jegyzi. Örömhír, hogy szép számban jelentkeznek új szerzők is a könyvben.

Csörgő Terézia tanárnő most írásaikkal bemutatkozó egykori tanítványai érettségijük óta a gyógyszerkutatásban, a textilipari innovációban és a borkutatásban értek el figyelemre méltó eredményeket. Tolluk nyomán az Innováció és gazdaság című fejezetben olvashatunk izgalmas publikációkat.

Ugyancsak a friss szerzők között kell megemlíteni a kiváló rajzokkal bemutatkozó Kökényné Nemoda Enikőt, aki a Csányi Alapítvány támogatásával ért el komoly eredményeket. A Művészet fejezetben mellé társulnak nagyszerű, –  képző és színházművészetről, irodalomról – szóló írásaikkal Feledy Balázs, Rideg István, Láncziné Taczmann Gizella.

A hagyományokhoz híven több történeti érdeklődésű kutató közöl érdekes és színvonalas tanulmányt; Csikós Gábor, Pethő László, Ördög János, Vincze János Farkas és az „örökifjú” Besenyi Vendel. Ugyanitt kell megemlítenünk Goda Zoltán mérnök urat, aki olasz tudását hasznosítva Jászberény önzetlen barátjával, Beniamino Benetazzo-val, testvérvárosunk szülöttével készített tartalmas és sokrétű interjút múltról és jelenről.

Helytörténeti unikum Bojtos Gábor Jászberényiek útlevélügyi dokumentumokban című gazdagon illusztrált tanulmánya. Láthatjuk többek között Köröskényi Jenő egykori főmérnök, Bathó Gábor és Csiky Gusztáv közismert jogászok, valamint Bercsényi Tibor díszlettervező, illetve feleségeik útleveleit és a hozzájuk tartozó fényképeket.

Figyelemre méltó a Könyvismertetés fejezet, ahol igen szép művészeti albumról, régészeti kutatások eredményeiről és két új helytörténeti könyvről kaphat tájékoztatást az érdeklődő olvasó.

Szomorú tény, de az új jelentkezők mellett több veszteség is érte a szerkesztőséget. Nem mindenki tudja, hogy a Nemzet Művésze, Kő Pál „paraszthajszálnyira” született a hevesi határtól. Jászszentandrási kötődéséről szerezhetünk ismereteket. Többek között azt, hogy a jeles művész már kamaszkorában elkészítette a híres templom stációit, emellett Aba Novák Vilmosról készült domborműve és Szent Andrásról készült szobra is áll a községben.

Az évkönyv legszorgosabb munkatársai közé tartozott Fodor István Ferenc és Macsi Sándor. Nehéz lesz őket pótolni. Mindkettőjüktől alapos nekrológgal emlékezik a kiadvány.

A B. Jánosi Gyöngyi borítótervével megjelent kétszáz oldalt is túlszárnyaló kötet a tartalmas írások mellett bőséges illusztráció anyagot is tartalmaz. Nem hiányozhat a Jászság múltja és jelene iránt nyitott olvasók polcairól.

Ízelítő:

 

 

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?