Istenre várva

2020-11-292020-11-29 Munkatársunk 0 Comments advent, dr. Novák István, hit, Isten, ünnep

Gabriel García Márquez Száz év magány című munkája ezekben a bezárkózásra ítélt napokban rendkívül komoly és elgondolkodtató olvasmány. Egyik eseménye Macondo település életébe kalauzol bennünket, ahol az emberek elfelejtenek sok mindent. Ezért José Arcadio Buendía kitalálja, hogy mindenre rá kell írni a nevét és meg kell magyarázni, hogy mi is az. A legfontosabb, hogy felállít egy táblát, amely a közösség számára egyértelműen hirdeti: Van Isten.

A 20. századra és a 21. század elejére sokan elfelejtették a világban, hogy van Isten. Ha nem így lenne, akkor számtalan probléma és gond már rég eltűnt volna illetve soha nem lett volna jelen életünkben. Az említett századok gondolkodói közül többen is arra hivatkoztak a 18. és 19. századi elődeik nyomán, hogy ma már nincs szükség Istenre, csupán az ember önmagában elég. Erre jöttek válaszul a 20. század háborúi, a kommunizmus és fasizmus embertelenségei, a kínzókamarák és a kivégzések szervezett rendszerei, a hidegháború atomháborúval fenyegető korszaka, a fogyasztói társadalom ijesztő horrorja, majd a háborúk és nyomorúságok sokszor irányított eseményei után a népvándorlás új formái, majd ha ez még nem lett volna elég, a szabad szemmel láthatatlan vírus egész világot felforgató elszabadulása.

Mit tehetünk mi advent, vagyis az Úr érkezése, a várakozás időszakában itt a Jászságban? Hiszen nem mi irányítjuk a történelem fonalát, annak legfeljebb egy kis szegletére vagyunk kihatással. Azt gondolom, hogy a legfontosabb, hogy advent elején lelkünkben legyen ott egy képzeletbeli tábla, amelyre felírjuk kérdőjellel: van Isten? Az advent pedig arról szóljon, hogy a karácsonyig hátralévő időben erre keressük a választ. De ezt ne intézzük el egy igennel vagy nemmel. Készítsünk akár okos telefonunkon, akár számítógépünkön egy kis táblázatot és írjuk be minden este, hogy aznap vajon éreztük-e Isten létezését, vagy ha nem, akkor éreztük-e azt, hogy szükségünk lenne rá.

Higgyük el, nem elég ebben a világban csupán aggódni, hogy mit eszünk és mit iszunk, hogy mibe öltözködünk, bár kétségkívül ezek nagyon fontos dolgok, de nem csak ezek az emberi élet részei. Ugye senki nem gondolja, hogy csak azért született a világra, hogy dolgozzon, egyen, igyon, aludjon, szenvedjen és meghaljon. Ha ez így lenne, akkor én nagyon haragudnék a Teremtőre vagy éppen a Sorsra, vagy az evolúcióra. Azonban hitem és a keresztény hit azt mondja, Jézus azért születik meg minden évben karácskor jelképesen templomainkban, családi házainkban és a szívünkben, mert azt szeretné elérni, hogy higgyünk, és újra higgyünk abban, hogy van Isten és hogy jó az Isten.

Az említett Száz év magány című regényben olvashatjuk a következőket: Macondo utcáin ez idő tájt minden idegennek kolompot kellett ráznia, hogy a betegek tudják róla, hogy egészséges. Amíg a faluban tartózkodtak, sem enniük, sem inniuk nem volt szabad, mert ahhoz nem fért kétség, hogy a betegség csakis szájon át terjed, s minden ennivalót és innivalót megfertőzött az álmatlanság. Ily módon sikerült elérni, hogy a kórság ne jusson túl a falu határán. A vesztegzár igen eredményesnek bizonyult, s a rendkívüli állapotot végül már egészen természetesnek tartották. Ezek a sorok mintha utalnának arra, ami manapság történik, de nekem inkább az utolsó mondat tűnik fontosnak az idézetből: a végül megszokták a megszokhatatlant.

Az emberek, ha sokáig Isten nélkül élnek hozzászoknak; bár érzik, hogy ez mégsem teljes élet. Ez az advent egy új lehetőség, hogy leszokjunk az Isten nélküli életről és újra vagy életünkben először vegyük Őt észre. Megboldogult Dr. Seregély István érsek úr mondta: „ez a világ elmúlik akkor is ha csinálunk benne valamit, akkor is ha nem, akkor meg inkább csináljunk benne sok jót.” Ehhez csatlakozva higgyük el, ez a világ elmúlik, ha hiszünk Istenben, ha nem. De hogy addig és azután mi lesz lelkünkkel, mi lesz földi életünkkel egyáltalán nem mindegy.

Kívánom, jöjjön el a hit mindannyiunk szívére advent idején és karácsonykor ne drága ajándékokban, hanem inkább a másik emberben fedezzük fel azt, hogy jó itt lenni és Istenben bízni. Áldott adventet és szeretetteljes karácsonyt kívánok!

Dr. Novák István főigazgató, plébános