Tárgyilagosan és hangulatkeltés nélkül

Pénteken szinte felrobbant a helyi közösségi média Pócs János országgyűlési képviselő Facebookon tett, a városvezetés tervezett adócsomagjáról szóló rendkívüli sajtóbejelentését követően. Az intézkedések hátteréről Budai Lóránt polgármestert kérdeztük.

Pócs János nyilatkozatával két probléma van. A képviselő úr vagy úgy nyilatkozott, hogy nem tudta, mi van a tervezetben és beszélt felelőtlenül, vagy, ami még nagyobb baj, tudta, mit tartalmaz az anyag és ennek ellenére állított valótlanságokat – jelentette ki Budai Lóránt. A veszélyhelyzet során alapot hoztunk létre, amelynek bevételéből a járvány elleni védekezéshez szükséges eszközöket szereztük be intézményeink, az önkormányzatunk számára és tettük ezt a jászberényiek egészségének megőrzése érdekében. Emellett rendszeresen egyeztetünk a helyi operatív törzs tagjaival a szükséges lépésekről.

A továbbiakban kifejtette, szó sincs megszorító csomagról és sosem látott adóemelésről. Egy észszerűsítést készítettünk elő. Tudjuk, nem túl hálás egy adórendelethez hozzányúlni, de a helyzet sem igazán szerencsés. A helyi iparűzési adót érintő, gazdaságban végbemenő negatív változások – például az Electrolux Lehel Kft. leépítése – és a központi szabályozásban bekövetkező megszorítások – úgy, mint a decemberi adófeltöltés kivezetése és a gépjárműadó bevétel elvonása – megingathatják az önkormányzat biztos, kiszámítható gazdálkodását.

Az adórendelet átdolgozása két fő részből áll. Egyik részében kénytelenek vagyunk adót emelni. A helyi iparűzési adó mértékét 1,9-ről 2 százalékra kívánjuk növelni. Ezzel mintegy 140 millió forintos bevételnövekedést tudunk produkálni. Az építményadó tekintetében az irodák, kereskedelmi és termelő egységek, raktározási építmények adóját emelnénk fel, ami nem érné el a kétszáz forintot sem négyzetméterenként. Ezzel 44 millió forint bevételnövekedést tervezünk. A telekadó 25 forint/négyzetméter árról növekedne 40 Ft/négyzetméter árra. Ez a törvényben meghatározott mértéknek az egytizede. Az ezzel kapcsolatban jelentkező többletbevétel 41 millió forint. Az hiszem, mindez összességében nem egy sohasem látott sarc.

A tervezet másik része kedvezményekről szól. Az iparűzési adó adóalapját 2 millió forintról 2,5 millió forintra emeljük fel, ami azt jelenti, több mint száz kis- és középvállalkozó részére biztosítunk adómentességet. A kommunális adót is a kedvezmények irányába szeretnénk módosítani. A 100- 140 négyzetméter nagyságú lakások után, a 100 négyzetméter területűekhez hasonlóan a jövőben nem kellene megfizetni az adót. Ezzel tízmillió forintot hagyunk a családoknál. Ez mintegy 1700 lakást érint. A tervezet összességében a jövő évi költségvetés számára körülbelül 200 millió forintos többletbevételt jelent, ami csak töredéke az elvonásoknak, hiszen csak a gépjárműadó 150 millió forintos kiesést jelentett. A kieséseket próbáljuk kompenzálni, mindemellett pedig arra törekszünk, hogy minél több befektetőt hozzunk Jászberénybe. Az azért jól látszik, hogy ebben a helyzetben mindenki a túlélésére van berendezkedve. A fenti észszerű módosítás lehetővé teszi azt, hogy akinek kicsit több van, az többel áldozzon a köz javára.

A vállalkozókkal eddig is voltak és ezután is lesznek egyeztetések, ahogy az egész rendelet még egyeztetés alatt áll az ellenzékkel is. Pont ezért csak hangulatkeltésre volt jó a képviselő kirohanása, annál is inkább, mert az adórendelet-javaslatunk több jászberényit érint kedvezően, mint amennyit hátrányosan. Most próbáljuk csitítani a felkorbácsolt érzelmeket, mert ez a fajta kommunikáció nem tesz jót az egyeztetésnek, amelyet többek között Tamás Zoltán frakcióvezető úrral is kezdeményeztem, aki azonban a véleménye megfogalmazása helyett egyből Pócs Jánoshoz szaladt. Mindez nem kedvez a vállalkozóknak és magának a városnak sem.

Csak remélni tudom, hogy mindenki számára Jászberény (lesz) az első. S bár tudjuk, hogy ezek a hónapok mindannyiunknak sok nehézséggel és lemondással járnak, de számunkra mindig a jászberényiek érdeke lebeg a szemünk előtt. Ígérhetem, ahogy eddig is, és ezután is mindent megteszünk majd annak érdekében, hogy ezt a járványhelyzetet minél kevesebb fájdalommal és szenvedéssel vészeljük át – zárta gondolatait Budai Lóránt.

A veszélyhelyzet kihirdetésének másnapján – egyeztetésre hívtam Tamás Zoltánt, a Fidesz frakcióvezetőjét és Dobrán Gyulát, a Mi Hazánk Mozgalom önkormányzati képviselőjét. A megbeszélésen elmondtam, hogy ugyan az előttünk álló időszakban nem kerülhet sor a képviselő-testület összehívására, én továbbra is számítok a munkájukra és segítő együttműködésükre. Tájékoztattam őket, hogy minden döntés előtt írásban fogom kikérni a véleményüket, de természetesen az előzetesen megküldött anyagokkal kapcsolatban a személyes egyeztetésre is lehetőséget fogok teremteni. Döntéseimről pedig – melyeket Jászberény polgárainak érdekében és a jogszerűséget szem előtt tartva fogok meghozni – mind a képviselők, mind pedig a közvélemény felé tájékoztatást fogok adni.

Budai Lóránt polgármester 

Kárpáti Márta
Latest posts by Kárpáti Márta (see all)

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?