Polgármesteri közlemény

A napokban emelkedett jogerőre az a bírósági ítélet, amelyben a Fővárosi Törvényszék elmarasztalta a Pesti Srácok hírportált. A Fideszhez kötődő médium valótlanságot állított akkor, amikor azt híresztelte, hogy Jászberény polgármestere, Budai Lóránt jogosulatlanul használt volna egy fogyatékos férfi nevére vásárolt autót és hogy mozgássérült-kártya jogosulatlan használatával rokkantaknak fenntartott helyen parkolt volna.

A bíróság megalapozottnak látta a tavaly ősszel jelentős többséggel megválasztott polgármester keresetét, és bocsánatkérésre kötelezte a Pesti Srácok portált.

Budai Lóránt szerint az ügy kapcsán az ellenzékbe szorult Fidesz lejárató kampánya áll a háttérben:

„Ismét bebizonyosodott, hogy a jászberényi városvezetés Fidesz-frakciója nem tud belenyugodni a tavaly ősszel elszenvedett választási vereségbe. A koronavírusjárvány, és az ebből adódó gazdasági elvonások okozta szorult helyzetben továbbra is vannak, akiknek nem a város sorsa az első. Az pedig, hogy egy mozgáskorlátozott személyt próbáltak felhasználni politikai célokra, szomorú, és egyben valós képet fest a kormánypárt helyi képviselőiről.” Mivel az elsőfokú ítélet után a Pesti Srácok jogi képviselője – beismerve a felperes igazát – nem fellebbezett, így az jogerőre emelkedett.

Budai Lóránt Jászberény, 2020. november 16.

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?