Kormánytámogatást kapott a Szatmári Kft. és a Jász-Plasztik Kft.

A járvány okozta rendkívüli helyzetben rendhagyó módon adták át november 13-án, pénteken a Szatmári cégcsoport automatizált raktárbázisát, ahol a kormány részéről jelen volt Varga Mihály pénzügyminiszter. Szintén ezen a napon került sor a Jász-Plasztik Kft. kapacitásbővítéshez nyújtott 1,9 milliárd forint kormányzati támogatás átadására.

A Jászberényben 1990-ben alapított Szatmári Kft. száz százalékban magyar tulajdonú vállalkozás, A cégcsoport 679 millió forintos kormányzati támogatással 1,3 milliárd forintos raktárfejlesztést valósított meg a jászberényi telephelyén. A bővítés húsz új munkahelyet teremtett. A cég további fejlesztéseket tervez az ország több pontján.

A legutóbbi növekedési adatok megerősítik, hogy a kormány gazdaságvédelmi intézkedései eredményesek, amelyből a magyar munkavállalók és vállalkozások is kivették a részüket – hangsúlyozta Varga Mihály a Szatmári Kft. kormánytámogatással megvalósult fejlesztésének bemutatásakor.A pénzügyminiszter kiemelte; a munkahelyek védelmével, az adócsökkentések folytatásával és a beruházások támogatásával Magyarország megerősödve kerülhet ki a válságból, a járványt követően visszatérhet arra a dinamikus növekedési pályára, amelyen az elmúlt években haladt.

A magyar gazdaság 11,3 százalékos növekedést ért el a harmadik negyedévben az előző negyedévhez képest, amely azt mutatja, hogy a gazdaság egy közel teljes tavaszi lezárást követően is gyorsan helyre tud állni – emelte ki Varga Mihály. Mint mondta: az uniós átlaghoz képest Magyarország kedvezőbb helyzete elsősorban annak köszönhető, hogy a járvány jó gazdasági helyzetben érte az országot, és érvényesültek a kormány gazdaságvédelmi intézkedéseinek hatásai. Ezt mutatja, hogy az utóbbi hónapokban a munkaerőpiacon kedvezően alakulnak a tendenciák, a béremelkedések mértéke hozzávetőlegesen 10 százalék, a beruházási ráta 28 százalékos értékével pedig az unió élmezőnyébe tartozunk a visszaesés ellenére is.

Varga Mihály emlékeztetett: a koronavírus-járvány elleni küzdelemben a kormány álláspontja továbbra is az, hogy a munkahelyek megtartása és újak létrehozása a legfontosabb feladat. Mint fogalmazott: ebben kulcsszerepük van azoknak a vállalkozásoknak, amelyek a járvány ideje alatt is fejlesztenek, ezért a kormány több száz milliárd forintos támogatási programokkal segíti ezeket. A tárcavezető a beruházásokat ösztönző intézkedéseket említve elmondta: a Nagyvállalati Beruházási Támogatási program keretében eddig 281 milliárd forint értékű fejlesztés valósul meg Magyarországon, amelyhez 116 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás érkezett.

A száz százalékban magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport több mint húsz éve a magyar gazdasági élet meghatározó szereplője, legújabb, 1 milliárd 360 millió forintos, raktárbázis-kapacitásukat növelő beruházásukhoz a kormány 680 millió forintos támogatást nyújtott. Az automatizált raktárral gyorsabbá és kiszámíthatóbbá vált a Szatmári-áruházak ellátása, emellett új szaküzleteket is nyithatnak. A Jász-Plasztik Kft. Nyíregyházán, Nagyrédén és Jászberényben hajt végre 4,7 milliárdos kapacitásbővítést, így további export-igényeket tud kielégíteni. A beruházásokhoz jelentős, 1,9 milliárd forint támogatást biztosít Magyarország kormánya.

(Forrás: Pénzügyminisztérium)

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?