Rendhagyó Vendel nap

Október 20-án, kedden délután Vendel napján a Jászberényi Gazdák és Polgárok köre szentmisével és szoborszenteléssel ünnepelték védőszentjük napját.

A szentmisén János evangéliumából hallgattuk meg a Jó pásztor történetét. Ehhez kapcsolódott a prédikáció, ahol az ifjú atya Szent Vendel legendáját elevenítette fel a misén részt vevő maroknyi hívő számára. Szent Vendel, a hercegből lett lelki- és birkapásztor egyszerű, Istennek felajánlott élete például szolgál a mai ember számára is. Hozzá fordultak könyörgésért a hívek a templom falai között, majd a városszéli, Zagyva folyó mentén található Vendel szobornál is.

A szobrot a hagyományok szerint ismét megszentelte Taczmann András diakónus. A jó időért, bő termésért, egészséges állatokért szóló közös imádságot követően megkoszorúzták a szent szobrát. A gazdák a járvány miatt ezúttal lemondtak az ilyenkor hagyományos birkavacsoráról és fórumról, helyette a helyszínen családias piknik közben váltottak néhány szót egymással. Ekkor kérdeztük Tamás Zoltán elnököt a Gazdakör helyzetéről, a helyi mezőgazdaág állapotáról, a betakarítás eredményeiről.

Tamás Zoltán elmondta, hogy a közel negyven éve újraalakult Jászberény Gazdakör tagjai lassan szeretnék átadni a vezetőségi stafétát fiatalabb tagtársaknak. A vezetői pozícióra már vannak jelöltek, akik szorgalmas ifjú gazdák. Jelenleg a a tagi létszám éppen fele a fénykorinak, 75 fő. A Gazdakör elsősorban tanácsadással, szakmai fórumokkal, tájékoztatókkal, szakmai kirándulások szervezésével segíti a tagtársakat, építi a közösséget.

Akit komolyan érdekel a mezőgazdaság, annak érdemes a Gazdakörbe belépni, hiszen csak előnyökkel jár az éves 2500 Ft díjas tagság. A Kör is lépést tart az innovációs újításokkal, így itt is a biogazdálkodásra való ösztönzést helyezik előtérbe. A gazdasági évet illetően az időjárás nem kedvezett túlzottan a mezőgazdaságnak. A búza és a napraforgó egy jó közepes lett, a kukoricát most kezdik aratni. Az esőhiány ott is megmutatkozott. Tavasszal a munkálatok elhúzódtak a szárazság miatt, most viszont már nem hiányzik az eső az aratásra. Összefoglalva egy közepes évet tudhatunk magunkénak az idén. Sajnos idén a vírushelyzet miatt a vacsora elmaradt, de jövőre remény szerint folytatódhat a hagyomány.

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?