Egy szegedi diák Jászberény környékéről 1956 októberében

A forradalom okait a féktelen terror és az ország nyomora váltotta ki. A léggömbökből hulló röpcédulák és a Szabad Európa Rádió adása pedig biztatólag hatott a magyar ifjúságra.

Szegeden egy egyetemi nagygyűlésen (MEFESZ) az A. Maximum Ady téri épületében felállott egy orvostanhallgató, hogy csökkentsék a parasztság adóit, és szüntessék meg a terménybeszolgáltatást. A nagy taps után egy előttem ülő hallgató szólalt fel és most is emlékszem szavaira: „a jogi kar is csatlakozik a dögészek kezdeményezéseihez”. Ezt meséltem a rendszerváltás idején egy jászberényi jogásznak, aki büszkén mondta, hogy ő volt az a joghallgató, de ezzel évtizedekig nem mert dicsekedni.

A nyomor oka pedig a szovjet jóvátételi szállítás volt, aminek hátralevő részét a forradalom után az oroszok elengedték. A termények beszolgáltatásának élén a Begyűjtési Minisztérium állt, aminek a padlássöprő minisztere egy időben Nagy Imre volt. Nem véletlen, hogy október 23-án a tüntető tömeg Szeged utcáin ilyeneket skandált: „Ruszkik haza, lesz majd kaja!” vagy „Rákosit a Csillagba (börtön), megvan még a cellája!”. A 23-án hajnalig tartó tömegtüntetésen minden kollégista diák részt vett, kivéve a Vasútforgalmi Technikumot.

Hogyan lettem résztvevője a gyűlésnek? A tanulószoba ügyeletes tanárnőjétől tudtam meg a gyűlés időpontját, aki a jó tanulókat elengedte. A tanárnő Szlovákiából kitelepített volt, a forradalom után Budapesten egy könyvesboltban lett eladó. Férjét is eltiltották az újságírástól. Szegeden a tanárok igyekeztek menteni az eseményekben aktívan résztvevő diákokat. Tanítás csak az érettségi előtt álló tanulóknak volt iskolánkban 1956. december elején. Szegedhez legközelebb volt a jugoszláv határ. A konyhán kaptam útravaló élelmet, a gyülekező a Honvéd téren volt. A menekítés egyik szervezője a város híres színésze volt. Az este sajnos, vagy szerencsémre holdvilágos éjszaka volt 15-18 fok hideggel. Nem jött értünk senki, így maradtam itthon.

Akkor már lőtték a menekülőket, amit 1989. november elején tudtam meg, amikor az Osztrák Néppártnál voltam egy politikai tanfolyamon. Ennek résztvevője a Szabad Európa Rádió bécsi tudósítója, Vándor Györgyi mondta, ő ugyanis a Textilipari Technikum diákjaként szerencsésen Jugoszláviába kijutott. A nyugati határon is mint a nyulakra lövöldöztek a katonai terepjárókról, amelynek egyik pufajkása később miniszterelnök lett.

A megtorlás kiterjedt az ifjúságra, a felettem járó főiskolai hallgatók között is kettőt végeztek ki. Akkor a megtorlást néphatalom megszilárdításnak nevezték. Ennek egyik főkolomposa egy jászberényi tanyavilágból származó kertészeti-szőlészeti főiskolai hallgató volt. Hogy milyen szimpátia volt a nagyvilágban a magyarok felé, ezt Kubában tapasztaltam, amikor 1968-ban ott kertészeti tanácsadó voltam. Az 1956-ot követő kubai és indiai kormányok diplomatái mindent megtettek az ENSZ-ben a leigázott magyarokért.

Szegedi Szilveszter

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?