Közlekedik a család

Több mint 70 család vett részt a vetélkedősorozat megyei döntőjén Jászberényben.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság 2020. október 4-én Jászberényben rendezte meg az Országos Balesetmegelőzési Bizottság által meghirdetett Közlekedik a család elnevezésű közlekedésbiztonsági vetélkedő megyei döntőjét. A rendezvény célja a balesetek megelőzése, és hogy felhívják a figyelmet a biztonságos, illetve a balesetmentes közlekedés fontosságára. A rendőrség ezen a rendezvényen is hangsúlyozta a szülői példamutatás kiemelt szerepét és a család közösségnevelő erejét.

A versenyző családok szabadtéren, forgószínpad-szerűen hajtották végre a feladatokat. A Jászberényi Növény-és Állatkert területén reggel 9 óra és 15 óra 30 perc között összesen 73 család 8 helyszínen versengett. A KRESZ elméleti és elsősegélynyújtási tesztlapok kitöltése után részeg szemüveges, kerékpáros közlekedési feladatokat oldottak meg, valamint az országos verseny fődíja, egy SKODA személygépkocsi, és egy ilyen típusú autóba kellett csomagokat időre bepakolni. A felnőttek vezetéstechnikai tudásukat egy szabályossági versenyen, míg a gyermekek kerékpáros pályán mutatták meg ügyességüket.

A jó hangulatú, napfényes vasárnap az alábbi eredményekkel zárult:
I. helyezett: Fejes család (Jászberény)
II. helyezett: Dudás család (Szolnok)
III. helyezett: Gorzás család (Kunhegyes)

A megmérettetés első helyezett családja képviseli megyénket a 2020. október 17-18. között Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben megrendezésre kerülő országos döntőn.
Az iskolák közötti versenyben a jászberényi Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium tanulói közül 31 család képviselte magát a rendezvényen. Valamennyi résztvevő család ajándékot vehetett át a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottságától.

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?