Illett volna meghívni valamennyi érintettet az átadókra!

Tamás Zoltán, a Fidesz frakcióvezetője sajtótájékoztatót hívott össze pénteken a piacon, amelynek apropója a csarnok keddi átadója volt.

Tamás Zoltán kifejtette, felháborítónak tartja, hogy a frakció tagjai csupán a Facebookról értesülhettek a hivatalos átadóról, holott a beruházás elindítása és a kivitelezés nagy része az előző városvezetés nevéhez fűződik. Illett volna meghívni a kivitelezőt és a megyei önkormányzat vezetőit, illetve Pócs János országgyűlési képviselőt is, aki kiharcolta a pályázat támogatását.

A továbbiakban a képviselő ismertette a beruházás kronológiáját. A TOP-os pályázat a Városi Környezetjavító intézkedések és gazdaságfejlesztési beavatkozások Jászberényben című projekt keretében valósult meg, amelybe még beletartozik a Holló András, a Zirzen Janka és a Déryné utca, a Lehel Vezér tér járdája, a Polgármesteri Hivatal udvara is. A projekt támogatási összege 782 millió 800 ezer forint, amelyből önerő 271 millió. A beruházás összköltsége 1.053.800.000 forint.

Elmondta, hogy 2016-ban pályáztak, amelyet 17-ben nyilvánítottak nyertessé. A városi piactérre és csarnokra a közbeszerzés 2018-ban kezdődött és többszöri nekifutás után végül a Nagy Kft-t sikerült megbízni. A piacfelújítás kivitelezési költsége pótmunkákkal együtt 570 millió 600.556 forint, a csarnokra jutó bruttó támogatás összege 380 millió 490.877 Ft.

A modern csarnok végre elkészült, ami örömre ad okot, azonban ebbe némi üröm is vegyül, hiszen a vállalkozó alapozási pótmunkára vonatkozó nettó ötven milliós költsége nem lett kifizetve. Jelenleg az ügy bíróságon van. Tamás Zoltán kifejtette, szerinte a vállalkozó rendben elvégezte a munkáját, a szakértői vélemények ezt támasztják alá, őt igazolják. Az önkormányzatot végső soron nem érte kár, hiszen, ha a beruházás kezdetekor derül ki, hogy szükséges egy megerősített alapozás az épület teherbírásához, akkor abban az időben lett volna belekalkulálva az összeg, így a vége ugyanannyi lett volna.

A folytatásban a média munkatársai bekísérték a csarnokba a jelenlévő képviselőket, akik beszédbe elegyedtek néhány árussal kérdezve a véleményüket az új épületről. Mindenki elégedettségének adott hangot, dicsérték a tisztaságot, a tágasságot a nagy üvegfelületekről beömlő fényt.

A következőkben a Thököly úti parkolóhoz invitálta a társaságot Tamás Zoltán, ahol a Települési közlekedésfejlesztés Jászberény belvárosában Top-os, 832 millió 207 ezer forint összköltségű pályázat paramétereit ismertette. A budapesti cég által épített parkoló kivitelezésének körülbelüli költsége 150 millió forint. Ennek átadójára sem kaptak meghívást, amit szintén sérelmezett a képviselő a pályázatban való aktív szereplés okán.

A sokszor emlegetett együttműködés hiánya ebben az esetben is megmutatkozott. Mindazonáltal örömét fejezte ki, hogy Jászberény városa egy tágas parkolóval bővült, amelyre nagy szükség van a megnövekedett járműfogalom miatt. A Fidesz frakció nevében nem támogatja, hogy fizetőssé váljon a parkolás – mondta zárásképp Tamás Zoltán.

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?