Párbeszéd az ifjúsággal

Hamburger Partyra invitálta szeptember 11-én, pénteken az Ifjúsági Önkormányzat és a Jász Közösség a berényi fiatalokat az újonnan nyíló közösségi térbe, a volt Látogatóközpont udvarára. A program a Lehel Pengő Ifjúsági Párbeszéd projekt keretében valósult meg, amelyről a koordinátor, Hamar Kata osztott meg információkat lapunkkal.

Az Ifjúsági Önkormányzat benyújtott egy pályázatot a Tempus Közalapítványhoz, amely pozitív elbírálást nyert, így 39500 Euro támogatást kapott a Lehel Pengő Ifjúsági Párbeszéd elnevezésű projekt megvalósítására. A projekt 2020 szeptember 1-től indult és egy éves futamidejű, melynek gyakorlati célja az Ifjúsági Önkormányzat megreformálása.

Az Ifjúsági Önkormányzat eddigi struktúrája egy előre elkészített vázra épült, hasonlóan a „nagy” képviselő-testület és bizottságok működéséhez és pozícióihoz. Ez a felépítmény nem volt igazán hatékony, hiszen a fiataloknak valójában nem volt beleszólásuk a működésbe. Cél egy olyan reformtörekvés, amely alternatívát nyújt a munkafolyamatok és a szervezet felépítéséhez, működéséhez alulról jövő kezdeményezés szerint. A gyerekek valós problémáit, ötleteit figyelembe véve strukturálja át az ifjúsági önkormányzati szervezetet. A jövőben tényleges kihívást és előnyöket jelent benne lenni a diák önkormányzatban, ahol lehetőség lesz társadalmi szerepvállalás révén beleszólni a fiatalok városban betöltött szerepébe, megtalálni helyüket a politikában, társadalomban.

A pályázatnak egy éve van rá, hogy megismertesse minden fiatallal a részvétel lehetőségét, kedvet teremtsen a társadalmi szerepvállaláshoz. El kell felejteni azt a sztereotípiát, hogy az ifjúsági önkormányzat egy egyszemélyes történet, amelyben csak az ifjúsági polgármesternek jut szerep. Minden érdeklőnek lesz lehetősége dolgozni a szervezetben legyen akár háttérmunka, szervezés, tervezés, kommunikáció, kreatív vagy fizikai munkavégzés.

A pályázat tartalmazza egyrészt a strukturális formalitásokat, másrészt újszerű elemekkel gazdagítja azt, ezáltal vonzóvá teszi a diák önkormányzatot. Meg kell találni azokat a fiatalokat, akik szeretnének tevékenyen részt venni a város életében. Ennek előzménye már létezik, hiszen kialakult egy kis informális csoport, akikkel már számos egyeztetésen, ötletelésen túl van a projektkoordinátor. Az informális és formális csoportok kombinációjával jöhet létre egy valóban hatékony együttműködés.

A fenti gondolatiságot a kortársak viszik ki valamennyi iskolába, mégpedig olyan csábító program formájában, amely minden bizonnyal felkelti a gyerekek érdeklődését. A későbbiekben kommunikáció és vitakultúra fejlesztő találkozók lesznek, amelyek azt célozzák, hogy a fiatalok elő tudják adni mit szeretnének megvalósítani, mire van szükségük a város életében. Számos olyan fórum kerül megrendezésre, ahol a fiatalok és a döntéshozók párbeszédet tudnak folytatni. Többek között ezek megvalósítására ad lehetőséget a pályázati forrás. A szolidaritási projekt az általános iskolásoktól a diákságon túl egészen a harmincadik életévüket taposókig szól.

A pénteki BurgerParty jól sikerült nyitórendezvénye volt a Lehel Pengő projektnek, illetve a Kossuth úti új közösségi térnek, ahol majd főzőklubtól a videokészítő kurzusokon át rengeteg nagyszerű program várják a fiatalokat. Az első alkalmon a Wedding Party szolgáltatta zene mellett volt alkalom beszélgetni, ötletelni a város jövőjéről és persze falatozni Burger Pali isteni hamburgereiből. A közösségi tér változatos programjai bárkinek nyitottak, de regisztrációhoz kötöttek. Regisztrálni, tájékozódni a Jászberényi Ifjúsági Önkormányzat Facebook oldalán lehet.

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?