Megkezdődött a buszpályaudvar és környéke átadás-átvétele

Szeptember 9-én, a délelőtti órákban megkezdődött az Európai Regionális Fejlesztési Alap által támogatott „Fenntartható települési közlekedésfejlesztés Jászberény belvárosában” projekt keretén belül a buszpályaudvar – és a környező utcák -, a Rákóczi út- Thököly utca csomópont, továbbá a Thököly úti parkoló műszaki átadás-átvétele.

A reggeli bejárás alkalmával megtekintettük a tizenhat hónappal ezelőtt megkezdett beruházás során megújult tereket, melyek már küllemükben, infrastruktúrájukban és műszaki tartalmukban is megfelelnek a kor elvárásainak.

A projektben érintett vállalatok képviselőit, vezetőit, Budai Lóránt polgármestert, Balogh Béla alpolgármestert és Hegyi István irodavezetőt Sándor Miklós, a Contractor58 Műszaki Szolgáltató Bt. ügyvezetője köszöntötte. Elmondta, hogy a beruházás időtartamát percre pontosan tudta tartani a vállalkozó, aki az eljárás tényleges befejezéséig minden további hiányosságot bepótol.

Budai Lóránt polgármester köszönetét fejezte ki minden résztvevőnek a munkájáért, majd a szót Balogh Béla alpolgármester vette át. A képviselő hangsúlyozta, a város vezetésében bekövetkező változás egy, a beruházásokat is érintő szemléletváltozást eredményezett, ezt igyekeztek menetközben érvényesíteni, ami számtalan – végül eredményes – egyeztetést igényelt. A kidolgozatlan részletek pótmunkák megrendelését vonták maguk után, különösen a Thököly úti parkoló tekintetében, ahol műszaki probléma is felmerült, így végül egy más minőségű parkolót valósítottak meg.

A gondolatokat Balázs Attila, a kivitelező HE-DO Kft. abasári központi telephelyének főépítésvezetője fűzte tovább. Köszönetét fejezte ki a projektben való részvételért, az új ismeretségekért, továbbá kiemelte, egy ilyen nagy beruházás kapcsán természetes, ha igény formálódik pótmunkálatokra amellett, hogy a befejezési határidőt betartva mindennel elkészültek. A kivitelezés teljes költsége nettó 610 millió 008 ezer 888 forint volt.

A 1950-es években megépült jászberényi buszpályaudvar felújításának végére többek között 2900 méter szegélyt és 165 méter támfalat építettek meg. Elkészült 1475 köbméter Ckt beton-, és 260 köbméter zúzottkő útalap, a felújítás alatt összesen 1680 tonna aszfaltot használtak fel. A buszpályaudvar közelében térköves sétány valamint gyalogátkelők létesültek, az utazókat új utastájékoztató és kamerarendszer várja. A munkálatok befejező mozzanataként 10 lombos fát és 1150 cserjét ültetnek el.

A pályaudvaron a szolgálati épületet is magába foglaló belső szigetet alakítottak ki, mely köré hét megálló épült. A Rákóczi út mellett kettő, az újjáépült Hold utcában – mely már átkötő úttal csatlakozik a Rákóczi úthoz – további egy megálló került kialakításra. A teljes szélességében megújult Palotási János utcában párhuzamos parkolók létesültek, így az a Hold utcával és a pályaudvarral egyetemben egyirányú forgalmú lett.

A Rákóczi út- Thököly utca csomópont jelzőlámpás irányítással lett ellátva, várhatóan októbertől már üzemképes lesz. A Thököly úti 67 férőhelyes parkoló hivatalos átadására szeptember 14-én délelőtt került sor.

A projekt műszaki átadás-átvétele várhatóan október 8-án zárul majd le.

Kazsimér Nóra

Kazsimér Nóra

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?