Szakembereknek szer nélkül

Jászberény Városi Önkormányzat Szer nélkül a teljes életért EFOP-os programjának időszaki, szakmai konferenciájára került sor augusztus 27-én, csütörtök délelőtt a Jászberényi Campus kollégiumában.

Az “APRÓK, CSEPRŐK, BIKFICEK & BAKFISOK.”. fantázianevű program megnyitójában kihirdették a COVID-19 járvány tavaszi hullámában kiírt, a pandémia témájába vágó pályázatok legjobbjait is. A díjazottaknak Budai Lóránt polgármester gratulált a műsor nyitóbeszédét követően.

Ez az esemény azon szerencsés programok egyike, amikor a város vezetőjeként és édesapaként is jelen lehetek – fogalmazott Budai Lóránt. Az elmúlt időszak nehéz helyzet elé állította az egész országot és a benne a családok mikroközösségét is. Ilyen helyzetekben a túlélés záloga a pozitív személet, amivel a szülők jó példaként elöl járhatnak.

A pályázaton résztvevő gyermekek kiváló inspirációkat kaphattak, hiszen a képzőművészetben vagy irodalomban papírra vetett alkotások érzelmekben gazdagok, értők, ugyanakkor pozitív kisugárzásúak. Budai Lóránt megköszönte a szülők, a projektben részvevő szakemberek és nem utolsó sorban a gyerekek kiváló munkáját.

A díjátadót követő konferencián a nap háziasszonya és egyben a program szakmai vezetője, dr. Pető Katalin előadásra kérte fel dr.Juhász Enikő gyermekpszichiátert, aki az ADHD betegségről beszélt. A doktornő hitelességét saját gyermekei betegségéből fakadó tapasztalatai még inkább alátámasztották. Prezentációjában tanácsokat adott arra vonatkozólag mit tehet a szülő és a pedagógus a ma még számos tévhittel körülövezett ADHD-s szindrómás gyermekkel. Ismeretek szerint 25 gyermekből egy szenved ebben a betegségben. Részletezte a pszichikai és testi tüneteket.

Mindenképp szükséges időben felismerni a kórt, amelynek kezeléséhez ma már kiváló gyógyszerek állnak rendelkezésre megkönnyítve a beteg, a szülő és a pedagógus életét. A konferencia témájához annyiban kapcsolódott az előadás, hogy a betegségben szenvedő fiataloknál gyakran előfordul a kábítószer-használat, mert megnyugvást keresnek a drogokban, alkoholban, cigarettában. Megállapított tény az is, hogy a drogos anya gyermeke nagyobb kockázattal hoz világra ADHD-s utódot. Jó hír viszont, hogy odafigyeléssel, kezeléssel elkerülhető, hogy a kábítószerben keressen menedéket az örökmozgó, ADHD-s gyermek.

Orosz Tibor drog prevenciós tanácsadó “Rend a Lelke” című előadása a szerhasználat lelki hátterére, a test és lélek kapcsolatára világított rá.A boldogság bennünk van, ne keressük kívül a forrását! – fogalmazott az előadó. A deviáns viselkedés oka mindig valaminek a hiányát jelzi. A gyerekeknek, kamaszoknak fontos háttér a család. Meghatározó a valódi figyelem, amit a gyerekre fordítunk.

Nem elég az a hét perc, ami jelenleg az országos átlag, ettől sokkal több kell, hogy a gyerek bizalommal, őszintén megnyíljon a szülők irányába. A drog, amellett, hogy jó érzést kelt, új élményt ad, oldja a stresszt. Ezekhez társul a “csordaszellem”, ami meghatározó a fiatalok körében. Mindezek azonban a lelki táplálék hiányára vezethetők vissza. Egyedül a szeretet mentheti meg szerektől a gyerekeket.

Mert mint az etimológusoktól tudjuk, a szer-etet, a gyűl-ölet.

A program zárásaképp a Drog Stop csoport prevenciós rövidfilmjét tekinthettünk meg, amelyet a pályázati program kortársképző táborában, Jászfelsőszentgyörgyön készítettek a fiatalok.

Kárpáti Márta
Latest posts by Kárpáti Márta (see all)

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?