Elkészült Jászberényben a fogyatékkal élők nappali otthonának új épülete

A használatbavételi eljárást követő engedélyeztetéssel hivatalosan is befejeződött az a projekt, melynek köszönhetően ezentúl új épületben működik Jászberényben a fogyatékkal élők, az időskorúak és demens személyek nappali ellátása.

A Szent Ferenc Egyesített Szociális Intézménnyel szomszédos telken elkészült épület megfelelő módon szolgálja a két csoport azonos időszakban zajló tartózkodását és az ellátó személyzet elhelyezését, munkájának a biztosítását. Mivel az idősek és a fogyatékkal élők tevékenységei, igényei mások, az épület két bejárattal készült, valamint a csoportok az épületben elkülönülve, egymás zavarása nélkül tölthetik napjaikat. Közös programokhoz, nagyobb rendezvényekhez, ünnepségekhez és az étkezéshez tágas helyiség került kialakításra.

A fogyatékkal élők nappali ellátását igénybevevők részére a felügyelet, gondozás, étkeztetés biztosítása mellett fontos a készségek- és képességek fejlesztése, hogy a sérült kliens mind magabiztosabb és önállóbb legyen a mindennapi életvitelében. Az épületben számukra kialakításra került egy foglalkoztató helyiség, egy tornaszoba és egy közösségi tér. Ez lehetőséget nyújt a kiscsoportos foglalkozásokra, egyéni fejlesztésre, de a nagyobb térben az együttes tevékenységekre is. Az egyéni pihenéshez készült egy pihenőszoba, amely mellett fürdő is épült.

Az időskorúak és demens személyek nappali ellátása az igénybe vevők részére szociális, mentális és egészségi állapotuknak megfelelő napi életritmust biztosító szolgáltatást nyújt. Ebben az ellátási formában is nagy hangsúly helyeződik a felügyelet, a gondozás mellett a készségek, képességek megőrzésére, szintentartására.

Az idősek számára elkészült közösségi helyiség és mentálhigiénés helyiség lehetőséget biztosít a közösségi együttlétre, a nagyobb- és kisebb csoportos foglalkozásokra. A pihenőszoba a mellette lévő fürdővel az egyéni pihenést biztosítja. Az intézményhez tartózó egyes szociális alapszolgáltatások is – étkeztetés, házi segítségnyújtás, tanyagondnoki szolgáltatás – az új épületben kaptak helyet. Ezen szolgáltatások részére iroda és tárgyaló helyiség került kialakításra.

A projekttel Jászberény városában egy jó minőségű közszolgáltatásokhoz való hozzáférés valósul meg, megfelelő intézményi háttérrel, a jelenlegi jogszabályi elvárásoknak megfelelő tárgyi feltételekkel.

Támogatási szerződés száma: TOP-4.2.1-15-JN1-2016-00010
Támogatás összege: 120 000 000 Ft
Projekt összköltsége: 180 279 405 Ft
Projekt elszámolható költsége: 120 000 000 Ft

Kedvezményezett:
Jászberény Városi Önkormányzat 5100 Jászberény, Lehel vezér tér 18.
A projektről bővebb információt a www.jaszbereny.hu oldalon olvashatnak.

Latest posts by Munkatársunk (see all)

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?