Részletes lomtalanítási tájékoztató – 2020

A Jászberényi Vagyonkezelő és Városüzemeltető Nonprofit Zrt. tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot, hogy lomtalanítási akciót szervez, melynek alkalmával az érintett területekről a megjelölt időpontokban elszállításra kerülnek a háztartásokban feleslegessé vált lom hulladékok. Tájékoztatónk megtalálható a honlapunkon is (http://vvzrt.hu), illetve a Berénycafé http://berenycafe.hu oldalán is. Kérjük a lomtalanítás során az alábbi szabályok betartását:

• Lomhulladékok kihelyezésének időpontja: reggel 7 óra.

• Szolgáltatást kizárólag szerződött partnereink jogosultak igénybe venni.
• A háztartásban keletkezett lomot az ingatlan előtti közút mellé, a forgalmat nem akadályozó módon kell kihelyezni a lomtalanítás reggelén, hogy a célgépek és a dolgozók könnyen meg tudják közelíteni, és a rakodás biztonságosan, és balesetmentesen, kézi erővel végezhető legyen.
• Maximálisan kihelyezhető lomhulladék mennyisége 1,5 m3
• A lomtalanítás során a nagydarabos, azaz a közszolgáltatás keretében rendszeresített gyűjtőedény méreteit meghaladó lom hulladék kerül elszállításra. A nagyméretű lomokat (pl.: ágy, szekrény, ülőgarnitúra) szétszedett állapotban kell kihelyezni úgy, hogy az kézi erővel könnyen mozgatható legyen. Az apróbb méretű lomokat kérjük zsákban, vagy dobozban kihelyezni a szétszóródás megelőzése érdekében.
• A kikészített lomokat kizárólag a jelzett időpontban szállítjuk el. Felhívjuk figyelmüket, hogy a később kirakott hulladékot a szolgáltató nem szállítja el.
• Az egyéb módon kihelyezett hulladék nem kerül elszállításra. A lom továbbra sem tartalmazhat háztartási hulladékot, veszélyes anyagot tartalmazó fémhulladékokat, azbesztet tartalmazó hulladékokat, veszélyes anyagokat tartalmazó faforgácsot, oldószereket, szerves oldószereket, savakat, lúgokat, nehézfém tartalmú hulladékot, olajos rongyokat, fáradt olajat, olajszűrőket, fertőző hulladékokat (állati tetem, trágya), gyógyszereket, éles-hegyes eszközöket (injekciós tűk, fecskendők, vágó- szúróeszközök), permetszereket és azok dobozait, építési törmeléket, épület bontásból származó hulladékot, gumiköpenyt, autóbontásból származó hulladékot, autóroncsokat, elektronikai hulladékot és zöldhulladékot sem, mert azokat társaságunk NEM szállítja el. A lakosság részére lehetőség van elektronikai hulladék, építési törmelék, zöldhulladék, veszélyes hulladék, gumiabroncs leadására a jászberényi hulladékudvarunkban. A lomtalanítás során közterületre helyezett hulladék a szolgáltató tulajdonát képezi, így annak bárki más által történő elszállítása jogtalan eltulajdonításnak minősül! Városunk és környezetünk tisztasága érdekében kérjük Önöket, hogy lomtalanítási akció során e tájékoztató szerint helyezzék ki elszállításra szánt lom hulladékaikat.

Köszönjük, hogy igénybe veszik szolgáltatásainkat!

1. program: 2020. szeptember 19.
Alkotás u., Árendás u., Bálvány u., Benczúr
Gy. u., Csákány u., Csana u., Cserkész
u., Csiga u., Csokonai V.M. u.,
Csoma u., Dinamit tér, Dózsa Gy. út,
Ebhát u., Eperfa u., Fodor F. u., Gorkij
u(Som u.,), Gyepü u., Hajdú u., Horgász
u., Jákóhalmi út, Jász u., Jászkapitány u.,
Katona u., Kazal u., Kert u., Kisberényi
tér, Korányi F. u., Kórház u., Kosárfonó
u., Kovács u., Kötélverő u., Külső
Pelyhespart u., Kürt u., Madách I. u.,
Magyar u., Mátyás u., Móra F. u., Nemes
u., Nyár u., Nyárfa u., Nyerges u.,
Páfrány u., Petrence u., Pesthy F. u., Pintér
M. u., Régi vágóhíd u., Réz Kálmán
u., Rezeda u., Sikló u., Szárazmalom u.,
Szellő u., Szent Imre h. út, Szűcs u., Tél
u., Tímár u., Tüzér u., Tűzoltó u., Vásárhelyi
I. u., Vásártér u., Vincellér u.

2. program: 2020. szeptember 12.
Apponyi tér, Arany János u., Árpád u.,
Attila u., Bárány u., Béke u., Békés u.,
Bérkocsis u., Bimbó u., Bogár köz, Bolyai
J. u., Czigány J. u., Csillag u., Csók u.,
Csónak u., Darázs u., Eötvös u., Fazekas
u., Festő u., Gát u., Görbe u., Halász u.,
Harang u., Hatrózsa u., Határ u., Honvéd
u., Huszár u., Ibolya u., Iskola u.,
Jásztelki út, Kalap u., Kalinka u., Kántor
u., Káposztáskert u., Károly u., Kaszás u.,
Kender u., Király u., Koszorú u., Kökény
u., Liliom u., Liszt F. u., Margit u., Mária
u., Molnár u., Móricz Zs. u., Mozsár u.,
Munkácsy M. u., Pelyhespart u., Potyka
u., Puska u., Puskin sétány, Rácz u.,
Réhely u., Rét u., Rozmaring u., Rózsa
u., Sárkány u., Sarló u., Sarok u., Sas u.,
Seregély u., Síp u., Szabadság tér, Szabadság
u., Szabó u., Széchenyi u., Szegfű u.,
Szent István krt, Szentkúti tér, Szilfa u.,
Toldi M. u. Tóth u., Varga u., Vasvári P.
u. Zagyvapart sétány,

3. program: 2020. szeptember 05.
Ady E. út, Agancs u., Árvácska u., Bagoly
u., Bajnok u., Bartók B. u., Bedekovich
L. u., Bercsényi út, Blénessy J. u., Borsóhalmi
út, Csalogány u., Dárdás u., Fáy
A. u., Fehértói u., Galamb u., Gergely u.,
Gólya u., Gyökér u., Halmay J. u., József
A. u.,Kálmán u., Kazincy F. u., Kengyel
u., Kertváros u., Kinizsi u., Kiss E. u.,
Könyök u., Megyeház u., Méhész u.,
Mészáros L. u., Munkás u., Nagytemplom
u., Napsugár u., Négyház u., Október
23. u., Ősz u., Pacsirta u., Perec u.,
Petőfi S. u., Rácz A. u., Réz u., Sándor
u., Sármány u., Sipos O. u., Sólyom u.,
Szabadságharcos u., Székely M. u. Szélmalom
u., Szent Pál u., Táncsics M. u.,
Telep u., Tóth J. u., Tölgyfa u., Vas u.,
Verseny u., Vértes u., Zirzen J. u., Zoltán
u., Zöldár u.,

4. program: 2020. szeptember 26.
Ábránd u., Áldomás u., Ártér u., Árva
u., Bakki J. u., Batthyány u., Bognár u.,
Csatorna u., Csík T. u., Dr. Wittmann T.
u., Fenyő u., Gallér u., Gárdonyi G. u.
Gyárfás u., Hársfa u., Irányi D. u., Kádár
u., Kakukk u., Kodály Z. u., Kölcsey F.
u., Kőrösi Cs. S. u., Lepke u., Lomb u.,
Lövész u., Mátra u., Messzelátó u., Mező
u., Mikszáth K. u., Pannónia u., Platán
u., Sírkert u., Szarka u., Szép u., Szivárvány
u., Tavasz u., Vadász u., Vereckei u.,
Virág u., Zerge u.,

5. program: 2020. október 03.
Akácfa u., Áldás u., Banner J. u., Báthory
u., Beleznay A. u., Benepuszta
u., Boldogszállás u., Bulcsú u., Csonka
u., Csörsz u., Daru u., Dob u., Érhát
u., Forgács u., Fortélyos u., Frankel
Leo u., Garat u., Gyöngyösi út, Hableány
u., Harcos u., Hattyú u., Kapás u.,
Kárpát u., Klapka Gy. u., Komáromi J.
u., Kun u., Lajosmizse u., Nádverő u.,
Négyszállás u., Olvasókör u., Páva u.,
Redemptio u., Szérűskert u., Szigony u.,
Szobor u., Térítő u., Tigris u., Trombita
u., Túzok u., Tündér u.,
Álmos u., Árok u., Balaton u., Bokor u.,
Cserepes u., Damjanich u., Deák F. u.,
Diófa u., Faiskola u., Fátyol u., Fillér u.,
Futó u., Füst u., Gyalu u., Gyöngy u.,
Gyöngytyúk u., Horváth P. u., Jászváros
u., Juhász u., Kápolna u., Kéve u., Kígyó
u., Körte u., Kötő u., Medve u., Méntelep
u., Nyíl u., Repce u., Sarkantyú u.,
Sáros-ér u., Sátor u., Suba u., Szél u., Szelei
út, Tamás u., Temető u., Tompa M.
u., Tört u., Zrínyi M. u.,

6. program: 2020. október 10.
Alsócsincsapart u., Aprítógégyár u., Átjáró
u., Berze N. J. u., Boróka u., Botond
u., Buzogány u., Cimbalom u., Csengő
u., Csóka u., Csokor u., Dembinszky u.,
Derkovits Gy. u., Dr. Varga L. u., Egér
u., Eke u., Elefánti u., Felcsőcsincsapart
u., Felsőmuszály, Fiastyúk u., Gerevich
A. u., Göncöl u., Gyanta u., Gyöngyvirág
u., Hatvani u., Hentes u., Herkules
u., Hétvezér u., Hunyadi J. u., Ilona u.,
Jászkürt u., Jedám u., Jókai M. u., Karabély
u., Kerékgyártó u., Kertész u., Költő
u., Lagzi u., Líceum u., Liget u., Mályva
u., Mártírok útja, Móczár M. u., Nádor
u., Nagyér u., Nap u., Nefelejcs u., Öntő
u., Pákász u., Palánka u., Pethes I. u.,
Pipa u., Riszner sétány, Sánc u., Serház
u., Sómérő u., Sportpálya u., Szekér u.,
Szent F. u., Szilvás dűlő, Szőlő u., Szúnyogos
u., Tarnai A. u., Téglagyár u., Tejút
u., Toborzó u., Üstökös u., Varjú u.,
Varró u., Víz u., Vízöntő u., Zagyvart u.,
Zagyvaparti tanyák, Zenész u.,

7. program: 2020. október 17.
Bajcsy Zs. u., Béla u., Bem József u., Berényi
u., Csángó u., Delta u., Déryné u.,
Dohány u., Fácán u., Fecske u., Fék u.,
Fekete u., Felsőmező u., Fémnyomó u.,
Fuvaros u., Fülemüle u., Fürdő u., Fűzfa
u., Gém u., Gerle u., Gorjanc I. sétány,
Hajnal u., Hegedűs u., Hold u., Holló
A. u., Ifjúság u., Ipar u., Ipartelep út,
Jászai M. u., Jubileum u., Kálvin János
u., Kard u., Kátai u., Korcsolya u., Kossuth
Lajos út, Kőkép u., Lant u., László
Károly u., Lehel u., Lehel Vezér tér,
Mozdony u., Nagykátai út, Ostoros u.,
Pajtás u., Palotai J. u., Patkó u., Pesti u.,
Pipacs u., Rákóczi út, Rigó u., Róka u.,
Szarvas u., Széchenyi tér, Szent László u.,
Szentháromság tér, Szerecsen u., Szív u.,
Szövetkezet út, Thököly út, Traktor u.,
Tulipán u., Uszoda u., Váltó u., Vaspálya
u., Vécsey E. u., Villany u., Viola u., Vízimalom
u., Vörösmarty u.,

PORTELEK: Fenyves u., Fő u.,
Herboly I. u., Homok u., Március 15.
u., Nyúl u., Vaskapu u., Vasút u.,

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?