Megújult a Szent János szobor

Augusztus 17-én, hétfőn megkezdődött a Szent Imre herceg úti Nepomuki Szent János szobor restaurálása, melyet Egri Hunor kőszobrász-restaurátor művész végez el.

Nepomuki Szent János emlékműve – aki a folyók, hidak, hajósok, vízimolnárok, halászok védőszentje – már jó ideje várt a szakértő renoválásra, a Városüzemeltetési és Tulajdonosi Bizottság pedig nemrég döntött a szebb napokat látott építmény sorsáról és az a rekonstrukciót megelőzően visszakerült korábbi helyére, közvetlenül a Zagyva mellé.

Bobák Zsolt, a Városüzemeltetési Bizottság elnöke lapunknak elmondta, a megviselt építmény a tavalyi esztendőben dőlt meg, talapzata pedig megsüllyedt, így már indokolt volt az azóta kitámasztva álló szobor felújítása, melyre összesen félmillió forintot fordított a város.

Az eredeti műemlék nyolcvan-kilencven évvel ezelőtt a régi híd, valamint közvetlenül a Zagyva mentén helyezkedett el, ezt a területet szerették volna megközelíteni az áthelyezés során a Műemlékvédelmi Hatóság javaslatára.

A restaurátori munkálatokat Egri Hunor szobrászmester, műemlékszakértő végzi az új helyszínen.

 

Kazsimér Nóra

Kazsimér Nóra

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?