A homoki elszármazottak 13. találkozója

július 25-én a 13. találkozóra gyűltünk össze Homokon, a Templomkertben. Az ékszakai kiadós esőnek már nyoma sem volt, így kezdődhetett a reggeli nyársalás.

Az érkezőket Kispál János, valamint a Bertalan és a Cserta házaspár fogadta, akik előkészítették az „Osztálytermet” és az aggregátort is felszerelték, mely a vizet biztosította. A találkozó rendszeres vendége Balog Donát – aki a terület képviselője – most is strucctojásokkal érkezett hozzánk és ezzel járult hozzá a kiadós reggelinkhez. Ezúton is még egyszer köszönjük a képviselő úr kedvességét!

A reggeli után a Balog Gyula által igazgatott Tájházat látogattuk meg, melyet egy Szűz Mária szobor is ékesít. Mi elszármazottak egy Rózsafüzért vittünk ajándékba, melyet elhelyeztünk a kegyszobron. Ezután elénekeltük a „Boldogasszony anyánk” című gyönyörű egyházi éneket, melyet Bathó István tangóharmonikán kísért.

Ez alatt szakácsaink, Pozsonyi László és Cserta Károly marhapörköltje már javában rotyogott, melyet a kiadós és finom ebéd után Bujdosó Béla Andornaktályai híres borával öblítettünk le. Szervezőként gondoskodtam a szokásos alkoholmentes pezsgőnkről, míg a virágokat – amit hagyományainkhoz híven az elhunyt iskolatársak sírján helyeztünk el a Homoki temetőben – most is Mizsei Béla adományozta.

Ebéd után megtartottuk az osztályfőnöki órát, melyen minden résztvevő beszámolt az elmúlt év eseményeiről, egyéni történeteiről. Végül megszólaltak a hangszerek. Bathó István tangóharmonikázott és a jó lábúak mind táncra perdültek, énekeltek. A találkozó zárásakor megbeszéltük, hogy 2021-ben újra összejövünk mi, elszármazottak, mert ez alkalommal is mindenki nagyon jól érezte magát. Bízom benne, hogy a Jóisten segítségével még sok ilyen találkozót tudunk szervezni.

Bábosik Józsefné,

szervező

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?