Nyári programajánló

Jászberény kulturális cégének képviselői június 23-án, kedden tartottak sajtótájékoztatót közelgő programjaikról, köztük táborokról és az augusztus 20-ra tervezett városi rendezvényeikről.

Gál-Dobos Beáta programszervező örömmel számolt be, hogy idén három napközis tábort is szerveztek a jászberényi ifjúság nyári szünidejének hasznos és egyben szórakoztató eltöltésére. A Pagony kézműves tábor június 22. és 26. között várta a 10-14 éves fiatalokat Öregerdőn, a jászsági Népművészeti Műhely Egyesület kézműveseinek vezetésével. Június 29-től a Kavalkád szabadidős táborban a Jászkerület munkatársai gondoskodnak a jó hangulatról a Főnix Fészek Műhelyházban. Lesz itt képzőművészet, népművészet, természetjárás, film, színház és zene. A Népmesepont EFOP-os pályázatához kapcsolódóan az Óperenciás mesetábort júliusban szervezik meg.

A megújult Főnix Fészek Műhelyházban folytatják a már elkezdett foglalkozásokat, és a Jászkerület tervei szerint nagyobb szerepet kap majd az épület, csatlakozva a jelenleg még épülő Kultúrmalomhoz. Gál-Dobos Beáta elmondta, hogy a különböző közösségek integrációs tereként szeretnék működtetni, ami helyet ad a különböző képzőművészeti csoportoknak. Július 28-án például a pódium teremben Scherer Péter műsorát láthatják itt az érdeklődők A kézmosás fontosságáról címmel, majd közönségtalálkozóra is lesz lehetőség. A Főnix alkotótermében folytatódnak a kézműves tevékenységek, a meghosszabbított pályázati időnek köszönhetően.

Államalapításunk és Szent István királyunk emléknapja lesz az első városi tömeges rendezvény a karantén feloldása után, így a Jászkerület Nonprofit Kft. munkatársai megannyi programmal készülnek e jeles alkalomra, minden korosztály számára. Ekkor kerül majd sor a Város Napja alkalmából adományozott díjak ünnepélyes átadására is. A hagyományokhoz hűen augusztus 20-án reggel szentmisével emlékeznek a Főtemplomban, majd a városi ünnepséggel és kenyérszenteléssel folytatódik a program a Szentháromság téren. Koradélután a családi- és gyermekprogramoké lesz a főszerep, köztük a népszerű Alma Együttes koncertjével és slam poetry-vel. Az érdeklődőket egész nap várják játékparkkal, kultúrzuggal és társasjátékokkal. Új programelem lesz a Belvárosi Piknik, amiről később adnak majd tájékoztatást. A főtéri színpadon 19 órától Manuel műsorával kezdődik a program, majd a Budapest Bar ad nagyszabású koncertet. Tűzijáték idén nem lesz, de utcabál igen, ami hajnalig ad szórakozási lehetőséget a Pezsgő Zenekar közreműködésével.

Archív fotó: Augusztus 20-i kenyérszentelés, 2019.

Gergely Csilla

Gergely Csilla

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?