Félmilliárd a fiatalokért

A konzorciumban megvalósuló Humánszolgálttások fejlesztése térségi szemléletben a jászberényi járásban című pályázat szakmai vezetői tisztségét május 20-tól Hamar Katalin vette át. Az ötszáz millió forint költségvetésű projektben foglalt célkitűzésekről, az érintettek köréről kérdeztük.

A projekt támogatói szerződése 2019 októberében kötettett és 2022 július végére kell kifutnia. A járásban hét település; Jászberény, Jászjákóhalma, Jásztelek, Pusztamonostor, Jászboldogháza, Jászágó, Jászfelsőszentgyörgy vesz részt. A települési önkormányzatokon kívül Jászberényben a Nagyboldogasszony iskola, a Vöröskereszt megyei szervezete, illetve a helyet alapítvány helyére belépő Jászkerület Kft. vállalt szerepet megvalósítóként a programban.

Az előző projektstruktúrák létrehozták azt az intézményrendszert, ahol a munkaerőpiaci szempontból aktív korú, hátrányos helyzetű rétegeket elérik. Most ezt a társadalmi szegmenst próbálják felkészíteni a munkaerőpiacra, megerősíteni az elhelyezkedési esélyeiket. A program nem csupán az egyénre, de tágabb környezetére, családjára, a közösségre is figyelmet fordít. Ez által a társadalmi szolidalitás fogalomköre a már futó projektekkel is összecseng. A közösség egészét, a civil szféra valamennyi szereplőjét, megszólítja a fiatalokon át az aktív és idősebb korosztályokig, hiszen a társadalom egészét érintő komplex problémát ölel fel.

A projekt egyik kiemelt célcsoportja a munkaerőpiaci szempontból aktív, 650 embert érintő hátrányos helyzetű réteg. Számukra egy célzott mentorálási programot, illetve munkaerőpiaci felkészítő csomagok által képzést biztosítanak. A tematika kidolgozása, a minisztérium jóváhagyása már folyamatban van. A családsegítő központ és a helyi önkormányzatok működnek közre az érintettek megszólításában, a helyszínek biztosításában. A fejlesztési technikák oktatásában a Liska József szakközépiskola vállalt partneri szerepet.

A projekt másik részében a lakossága egésze érintett. Itt egészségfejlesztő, szűrő és drogprevenciós programok, ifjúsági közösségépítő programok. Ez utóbbiak remekül ráfűzhetők az Ifjúsági Önkormányzat eddigi és jövőbeni tevékenységére. Hamarosan kiderül a városban melyik helyiség biztosít helyszínt azoknak közösségi alkalmaknak, melyek a fiatalokat valóban megérintik és bevonzzák az aktív közösségi életbe. A kulturált szórakozást nyújtó közösségi tér kialakítása kulcselem ennek a pályázatnak. A projekt rengeteg tárgyi eszköz beszerzését biztosítja, akár pingpongasztal, x-boksz, társasjátékok állnak rendelkezésre, de olyan színes programokon is részt vehetnek, mint idegennyelvi klubdélután vagy főzőklub. A foglalkozások, az eszközhasználat bárki számára elérhetőek és ingyenesek lesznek. A sport, a tanulás és a közösségi aktivitás közösen kerül megfogalmazásra a program keretében.

Az előadásokra, koncertekre, zenés összejövetelekre olyan előadókat hívnak, akiket a fiatalok bevonásával választanak.  A projekt aktív része valamelyest kitolódott, így szeptember elsejétől indul. Ezt megelőzően két nyári tábor kerül megszervezésre. Az ifjúsági programok két féle formában valósulnak meg. Egy részük járási szintű, míg a másik részük kifejezetten a település igényeihez igazodik. Az egyes programelemek kidolgozásában teret kapnak a fiatalok is, tehát hangot adhatnak véleményüknek már a program kidolgozásakor is. A lokálpatriotizmus erősítése, a fiatalok itthon tartása, a vidéki élet megszerettetése ugyancsak a projekt feladata. Nyolc programelem szolgálja majd ezt a célt a projekten belül.

Az élethosszig való tanulás ösztönzése szintén célja a programnak. Ennek keretében a humán közszolgáltatásokban dolgozó szakemberek részére biztosítanak támogatási lehetőséget. Hátrányos szociális helyzetű fiataloknak is tartalmaz ösztöndíjat a pályázat. A humán szektorban dolgozó albérletben lakó fiataloknak lakástámogatás is elérhető lesz.

A projekt egészének kialakítása során törekednek az egyes települések által megfogalmazott esélyegyenlőségi koncepció beépítésére. Ennek nyomán szeptemberben rendeznek egy esélyegyenlőségi konferenciát. A lakosság egészének tájékoztatása, a kommunikáció az elérhető aktuális programokról kiemelt feladat. Ez azt jelenti, hogy a helyi sajtón és a közösségi médián keresztül a konzorciumban résztvevő települések lakói mindig időben értesülni fognak az eseményekről, az elérhető pályázatokról, illetve kisfilmeket is megtekinthetnek majd a programokkal kapcsolatban.

 

 

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?