Jó ütemben haladnak a fejlesztések

Városunkban jelenleg több fejlesztés is fut. A beruházások állapotáról Hegyi Istvánt, a Városfejlesztési iroda vezetőjét faggattuk.

A buszpályaudvar projekt ütemtervének második szakasza június végére lezárul. Péntektől újra megnyílt a Rákóczi út a gépjárműforgalom előtt. A harmadik ütemtervben ezen a szakaszon megállók kialakítására kerül még sor a közeljövőben, így teljessé válik a buszmegállók kiépítése a pályaudvar körül. A lámpás kereszteződés kialakítása, illetve a Thököly úti parkoló megépítése szintén ebben a projektszakaszban készül el.

A Malom kapcsán a vállalkozó egy akadályt közölt, ezért nem folyt néhány napig munkavégzés a területen. Az akadályközlésre a tervezőnek kell megadni azokat a válaszokat, amelynek birtokában folytatódhat a kivitelezés. Hamarosan folytatódhat az építkezés.

A piac műszaki átadására az előzetes tervek szerint június végén kerül majd sor.

A Riszner sétány kialakítása egy másik pályázat keretében újulhat meg. A kivitelezés már folyamatban van. A beruházás keretében a lépcsőig az utca térkövezése, Zagyva-támfal építés, játszóparkok kialakítása, valamint a Szabadtéri Színpad és a sétány közötti híd megépítésére kerül sor. A komplex kivitelezés végső határideje október 31.

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?