Összetartozunk

2020-06-11 Munkatársunk 0 Comments 298. sz. Lehel Vezér Cserkészcsapat, megemlékezés, Muhari Máté, Nemzeti összetartozásunk napja

A korlátozó intézkedések enyhülése immár nálunk is lehetővé tette, hogy egyre többet találkozzunk. Fel is kell vennünk a ritmust, hiszen júliusban szeretnénk táborba menni.

Az újra elkezdődő őrsi foglalkozásokon felül, június első hete sok cserkészprogramot tartogatott. A nemzeti összetartozás napján, előbb délután a városi megemlékezésen vettünk részt, míg este külön is összegyűltek vezetőink, hogy az elszakadt országrészekben maradt cserkésztestvéreinkkel való összetartozásunkat is kifejezzük. Magunk között itt is sokat beszélgettünk a témáról, de szombaton már az egész csapat számára igyekezett a Mamut őrs olyan programot szervezni, ahol a történelmi tényeket hitelesen, objektíven, mégis azzal az erős nemzettudattal ismerhettük meg, ami nélkülözhetetlen minden cserkész, de minden jóérzésű magyar ember számára is.

A kisebbeknek a város különböző pontjain voltak feladatok. Elmondhatták, miért büszkék magyarságukra, aztán a járvány kapcsán feljött, hogy mi történne akkor, ha ma újra megtörténne az egymástól való elszakítás, illetve játékos formában az egyes elszakított országrészekről is többet megtudhattak. A Kunt Gergely szerkesztette, Trianon arcai című könyvből korabeli naplóbejegyzésekkel is találkozhattak, így megismerhették az akkori emberek mindennapjaiba belehasító traumát.

A nagyobbak biciklivel járták körbe a környékbeli Trianon-emlékműveket. Jászberényből indulva Meggyespelét, Jászboldogházát, Jánoshidát, Alattyánt és Jásztelket érintve értek vissza városunkba. Valamennyi állomáson találtak egy üzenetet, amiből kikövetkeztethették, hogy merre kell tovább menniük. Az üzenethez csatolva mindenhol volt egy versrészlet, illetve egy országrészdarab, amiket ha összeillesztettek, kitölthették a térkép hátulján létrejött, a témába vágó keresztrejtvényt. A résztvevők gyertyát gyújtottak, illetve imádkoztak is az emlékműveknél. Nagy örömünkre, a mintegy ötven km-es túrán Resch Tamás káplán atya is részt vett.

Koradélután aztán a két korosztálynak összeért a programja. Vegyes csapatokat alakítottunk, s a plébánia kertje jelentette a Történelmi Magyarországot. A csoportoknak meg kellett találnia saját ebédjük hozzávalóit az egyes országrészeken, így eleinte szabad volt a mozgás az udvarban. Hirtelen aztán átjárhatatlan határokat húztak, s mindenkinek ott kellett főznie, azokon a részeken, ahol éppen tartózkodott, nem mehetett vissza övéihez. Így készült el a leves, a főételek, illetve a desszert is. Mindenki örömmel tapasztalta, hogy az új csapattársakkal is össze lehet dolgozni, míg a sajátjaiknak is tudtak hozzávalót adni, ha náluk az volt, amire amazoknak szükségük volt.

Végül az egész Kárpát-medence együtt ebédelt. Meglepő? Így is lehet. A legkitartóbbak vasárnap is korán keltek, s Beniczki Béla kántor úr invitálására gyalogos zarándokként indultak a Homoki búcsúra. Tamás atya homíliája tökéletes tükröt tartott az elmúlt napok, illetve a Szentháromság vasárnapjának ünneplése fényében felénk: Összetartozunk. Mint ahogy a három isteni személy külön-külön tulajdonságokkal létezik, mégis egy, úgy mi magunk is összetartozunk. Bolondok vagyunk, ha csak ok nélkül gyaloglunk egyedül a semmibe, mindennemű cél nélkül. A legtöbb teológiai traktátust boncolgató bonyolult szövevény, a Szentháromság titka azonban mégis a legalapvetőbb emberi valóságként van jelen köztünk a közösségekben, önmagát adva példaként elénk, célt adva életünk vándorútján, legyen szó nemzeti tragédiáról, vagy az egyes ember életének vezetéséről.

Muhari Máté
csapatparancsnok-helyettes