Sportpark a szigeten

A Nemzeti Szabadidős – Egészség Sportpark Programba városunk 2016-ban nyújtott be pályázatot. Ennek nyomán valósulhatott meg a Margit-szigeten az új sportpark, amelyről Hegyi Istvánt a Városfejlesztési Iroda vezetőjét kérdeztük.

Hegyi István elmondta, hogy a sportparkhoz az eszközöket az állam nyújtotta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által kiírt sikeres pályázat eredményeként, a területet pedig az önkormányzat bocsátotta rendelkezésre. A területrendezést a város, az eszközök telepítését a Nemzeti Sportközpontok végezte.

A város a kiírás lehetőségei szerint alapvetően hét ilyen típusú sportparkot pályázott meg és végül egyre kapott támogatást. Egyébként jellemzően településenként egy park létesülhetett a pályázat keretében. A programban a parkhoz kapcsolódóan gumiburkolatos futókör megvalósítására is lehetett pályázni, ehhez szintén kért a város támogatást, arra viszont nem sikerült elnyerni az ötven százalékos állami forrásösszeget.

A besorolás szerint D-típusú sportpark az eszközök méretéből, funkciójából adódóan inkább a nagyobb gyerekek, felnőttek számára nyújt élményt. A 15 eszköz tolódzkodásra, húzódzkodásra, has és hátizom erősítő gyakorlatokra és fekvőtámasz gyakorlatokra, valamint lépcsőzésre, létramászásra, párhuzamos korláton végezhető gyakorlatokra és függeszkedésre alkalmas.

A sportpark tűv. vizsgálata már megtörtént, a műszaki átadás-átvételére kell még várni néhány napot.

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?