Online ballagás a Nagyboldogban

A járványhelyzetben hozott intézkedésekhez igazodva a Nagyboldogasszony Katolikus Óvoda, Kéttannyelvű Általános Iskola, Középiskola és Kollégiumban is rendhagyó módon, online formában került sor a középiskolai ballagási ünnepség megtartására május 3-án.

Dr. Novák István főigazgató bevezetőjében köszöntötte a digitális ballagást nyomon követőket, mely az intézmény ötödik búcsúzó ünnepsége helyett valósult meg. Nem csupán intézményvezetőként, de hittan-tanárként is elköszönt az érettségiző diákoktól, akikkel a korábbi személyes találkozások lehetővé tették, hogy a hit igazságai mellett az élet nagy kérdéseiről is beszélgessenek.

Úgy véli, az elmúlt tizenkét év elegendő volt, hogy rámutasson, az emberi élet igazi értelmét a természetfölöttibe vetett hit adja meg. A gimnáziumi képzés létrehozása is arra a szent célra épült, hogy megalakuljon egy olyan színtér, ahol keresztény értelmiségi közösség nevelődhet.

„A digitális oktatásra való átállás aztán megmutatta, hogy az embernek iparkodása hasztalan, ha az Isten áldása nincs rajta. Nagyon sok ember úgy élte az életét, hogy minden a miénk, de rá kell döbbenünk, hogy nem mi vagyunk azok, akik életünket irányítjuk, mert mindig vannak olyan ellenfelek, akik le tudnak bennünket győzni. Az életben vannak tervezhető és váratlanul beálló dolgok, kívánom, hogy a sok-sok váratlan is erősítsen, segítsen titeket. Egy egész ország aggodalommal figyel benneteket, de a szurkolás, szorongás mellett a legfontosabb, hogy imádkozunk értetek.” – foglalta össze búcsúzó gondolatait dr. Novák István főigazgató plébános, majd Szalainé Tóth Erzsébet, a 12./A osztályfőnöke szólt tanítványaihoz.

„Nem is gondoltunk eddig másra, minthogy a napi rutinszerű feladatainkat letudjuk, magunk mögött hagyjuk. Arra ébredtünk reggel, hogy ott fogunk folytatni mindent, ahol este abbahagytuk, és hogy rengeteg időnk lesz még a feladatok pótlására. Nem így lett.” Az osztályfőnök hangsúlyozta, az érettségizők talán úgy érezhetik, mint az az ember, aki egy hosszú útról üres állomásra érkezik, és nem várja őt senki. Nyomatékosította, hogy nagyon sokan várják a diákokat, tanárok, barátok, közeli és távoli ismerősök, csak épp most elmarad az ölelés, helyette azonban marad a biztatás.

Demeter Sándor igazgató a továbbiakban az osztályfőnök javaslatára, a gimnázium tantestülete, az iskolavezetés egyetértésével a könyvjutalomra és díjazásra érdemes tanulók névsorát ismertette. Könyvjutalmat kapott Faragó Richárd, Győri Júlia, Kozma Dóra, Kricsár Bence Gábor, Száraz Szabolcs, Gergely Lili, Szőcs Kinga, Szebenyi Dóra, Varga Levente, Kocza Rita, Mezei Anna, Takács Fanni, Farkas Klaudia Ildikó, Sándor Réka, Bagi Zoltán és Balázs Viktor.

Az intézmény díszoklevelét adományozták Apró Lilla, Kiss Bálint, Horváth Adél, Nagy Bence, Nagy Míra és Schmidt Anna részére. A legrangosabb, Pro Scientia Et Communitate díjat Hornyák Boglárka érdemelte ki.

Kazsimér Nóra

Kazsimér Nóra

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?