Anyakönyvi ügyek a járvány idején

A vírus okozta veszélyhelyzetben sem áll meg az élet, a születések, halálozások és házasságkötések továbbra is állandó állomásait képezik egyébként bizonytalan mindennapjainknak, azonban az ezekkel kapcsolatos kötelező teendők a járványügyi intézkedések okán valamelyest módosultak. Az ügyintézés aktuális részleteiről a Jászberényi Polgármesteri Hivatal anyakönyvi irodája, továbbá a IUSTA temetkezési vállalat vezetősége adott részletes tájékoztatást.

A házasságot kötni kívánó felek bejelentkezése telefonon vagy emailen történik, az esküvő napján pedig a legutóbbi intézkedések szerint már nem csak a pár, hanem a terem befogadó képességéhez mérten – maximum 30 fő – a násznép tagjai is kellő távolságot tartva részt vehetnek a szertartáson. Az egy háztartásban élők ez alól kivételt képeznek, rájuk nem vonatkozik az 1,5 méter.

Birgésné Rimóczi Tünde anyakönyvvezető elmondta, minden nemű érintkezést igyekeznek kiküszöbölni, sem kézfogás, sem pedig gratuláció nincs, az aláírást is saját íróeszközzel végzik, akiknek ez feladatuk. A tapasztalatuk az, hogy az emberek megértik és problémamentesen be is tartják az előírásokat.

Az adott heteken csütörtökön és szombaton tartanak házasságkötést, de jellemzően olyan jegyespároknak, akik személyes okokból nem kívánják elhalasztani esküvőjüket. Az ügyintézés, bejelentkezés ebben az esetben is telefonos egyeztetés után főként online, illetve a szabályok betartásával személyesen történik.

A tavaszi esküvők nagy részének időpontját idén őszre, illetve a következő esztendőre módosították. A júniusi párok még várakozó álláspontot képviselnek, a lakodalmakkal kapcsolatban azonban már biztos a döntés: a rendezvények teljes tilalma áll fent augusztus 15.-ig. Az anyakönyvvezető elárulta, igen sűrű tavaszi szezon elé néztek volna, átlagosan négy-öt ceremóniát jegyeztek elő a jó idő beköszöntével. Idén már a hatvanadik házasságkötésnél tartanak.

Az újszülöttek anyakönyvezése is szintén a személyes kontaktus elkerülésével zajlik. A Jászberényi Szent Erzsébet Kórházból egy héten háromszor juttatják el a hivatalba a születési bejelentőket, ezt követően készíttetik el az okmányirodával az iratokat, melyeket mindenkinek ajánlva postáznak ki.

Haláleset tekintetében igyekeztek arra támaszkodni, hogy a hozzátartozók keressék fel bármelyik temetkezési vállalatot a gyászszertartás ügyében. A cégekkel heti háromszor konzultálnak, megbeszélt napokon veszik át az elhunytak iratait, a rá következő héten pedig visszaszolgáltatják. Igazodva az ügyfelekhez már a polgároktól is átveszik az iratokat, egyeztetnek a személyes problémák megoldása kapcsán.

A IUSTA temetkezési vállalat vezetője, Nagy Gábor elmondta, az eljárásrendi utasítások szerint elsősorban arra szorítkoznak, hogy a csoportosulást, a tömeges együttlétet korlátozzák, szűkítsék, amennyire csak lehet. A hozzátartozók a szertartáson minél kevesebben jelenjenek meg és tartsák be a kellő távolságtartást, továbbá a részvétnyilvánítás módját is lehetőleg mellőzzék. A liturgia időtartama egyaránt szűkített, valamint a szabad levegőn, a ravatalozó előtti térben zajlik a szertartás, melyet rövidített időben tartanak meg. A temetés és így az együttlét ideje is a felére csökken. Az ügyintézés menete tulajdonképpen nem változott, fogadják az irodában az ügyfeleket azzal a kéréssel, hogy szájmaszkot és kesztyűt használjanak, valamint a legkevesebb létszámmal vegyenek részt az ügyintézésen. Az épületet rendszeresen, sűrűn fertőtlenítik, valamint légtisztító-berendezést is felszereltek.

Mint azt megtudhattuk, eddig nem okozott nehézséget az újonnan felállított rendszer egyik intézményben sem. Az anyakönyvi ügyintézés során kezelt dokumentumokat minden esetben fertőtlenítik a hivatal dolgozói a lakosság biztonsága, egészségének megőrzése érdekében.

 

Kazsimér Nóra

Kazsimér Nóra

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?