Hogyan lesz egy gyermek István király anyja?

Szörényi Levente és Bródy János ismert rockopera előadására a Zikkurat Színpadi Ügynökség hirdetett többfordulós online pályázatot. Az „István a király iskolába megy” című zenés színházi tehetségkutató versenyre általános iskolás gyermekek jelentkezhettek, akik a rockopera szólista szerepeire és csoportos jeleneteire küldhettek be videófelvételeket.

A Palotásy János Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola jó kapcsolatot ápol a város kulturális életében tevékenykedőkkel. A Déryné Vegyeskar vezetőségével együtt vett részt Farkasné Szőke Tünde intézményvezető Budapesten a pályázatkiírókkal történő egyeztetésen a kórus által színpadra állítandó előadással kapcsolatban. A jogtulajdonos engedélyének egyik feltétele volt, hogy a város zeneiskolája részt vegyen a gyerekek részére kiírt pályázaton.

„A rockopera lehetőséget nyújt arra, hogy megismerjük a középkori Magyarország viselettörténetét, öltözködési és hajviseleti szokásait – de akár annak máig tartó hatásait, túlélését és újra gondolását is. Nemkülönben lehetőség van arra is, hogy bepillantsunk a Szent István-i udvar étkezési szokásaiba, fogásaiba. A kor városai, várai, települései mind a mai napig hordozzák az egykori alapítók nevét.

A rockopera zenei világa, amely egyesíti a rockzenét, a népzenét, felhasználja a klasszikus szerzők zenei stílusát, olykor eredeti népi hangszereken szólaltatja meg a már jól ismert dallamokat, lehetőséget nyújt arra, hogy a korosztály ebbéli tudását is fejlessze.

A táncbetétek nemcsak a hagyományos néptánc elemeiből állnak, de a kortárs táncokból is építkeznek. Éppen ezért lehetőség nyílik arra is, hogy a gyerekek szemszögéből nézve újra értékeljük a hagyományainkat, friss szemmel nézzünk történelmi értékeinkre, belehallgassunk múltunk mai üzenetébe. Hogy lássuk és láttassuk: a történelem nem csupán a múlt, sokkal inkább a jelen tanulságos magyarázata.” – jelent meg a versenykiírásban.

A tanszakvezetővel történő egyeztetés után három növendék kezdte meg felkészülését. Tamási Eszter és Kispál Berta a rockopera Réka szerep, Béres Luca a Sarolt szerep egyik dalát tanulta. Minden jelentkezőnek két felvételt kellett készítenie, amiből az egyik a kiírók által biztosított zenei alapra énekelt, a szerepből választott részlet; a másik lehetett népdal vagy klasszikus dal is. A pályamunkákat 2020. február 15-ig kellett a verseny weboldalára feltölteni.

A zsűri tagjai a színházi élet fontos, jellemző pozícióiban lévő művészek, rendezők, koreográfusok, zenei vezetők, művészeti vezetők, díszlet- jelmez- és látványtervezők, valamint a modern eszközökön való megjelenési forma miatt vezető influencerek, vloggerek. A közönség és a zsűri pontozása azonos arányban számít a fordulók eredményének megállapításakor. A pontozás-szavazás-casting folyamat végén a kiválasztott szereplők adják elő az eredeti művet „hagyományosan” díszletben, jelmezben, hivatásos rendező és munkatársak közreműködésével.

Réka szerepre 53-an, Saroltéra 11-en jelentkeztek, összesen 122 pályamunkát nyújtottak be Magyarországon kívül Erdélyből, Szlovákiából, Szerbiából, Ukrajnából.

Április 1-én megjelent eredmény alapján Béres Luca tovább jutott a döntőbe Sarolt szerepére, ahol három másik versenyzővel várják a közönség szavazatát. Virágné dr. Juhász-Nyitó Klára felkészítő tanárral úgy döntöttek, hogy ugyanazt a szerep-dalt mutatják meg újra – a zsűri tanácsait figyelembe véve -, de jelmezben és egy témához kapcsolódó környezetet kialakítva ideiglenes díszletként.

Luca a zeneiskola 13 éves magánének szakos növendéke, aki korábban fuvolázott és második éve tanul énekelni. Zeneiskolai tanulmányai alatt több megyei szolfézsversenyen szerepelt kiváló eredménnyel, és különdíjat is kapott kimagasló teljesítményéért.

A művészetek és a fantasy irodalom iránt érdeklődő, sokat olvasó kamaszlány, akinek sokszor nagyon is határozott elképzelése van a világról. Talán azért is volt számára nagy kihívás részt venni ezen a versenyen, mert egy olyan területen kellett megmérettetnie magát, melyet még nem próbált. Kitartása, bátorsága figyelemre méltó, mert kamaszként kell egy olyan személyiséget megformálnia – Saroltot, István anyját – kinek élettapasztalata messze túlmutat egy kamaszlányén.

A döntő megmérettetés május 14-én zárul. Addig a lehető legtöbb 10 pontos szavazatot kell összegyűjtenie. Egy e-mail címről egy szavazat adható egy versenyzőre, de minden versenyzőre lehet szavazni földrajzi korlátok nélkül. Luca akkor nyerhet, ha a szerepében indult versenytársak eredményéhez képest magasabb pontszámot gyűjt össze, ami a közönség szavazata és a zsűri pontozásának átlagából adódik.

Kérünk mindenkit, hogy nézze meg a videót a https://www.iskolasistvan.hu/szavazas?filter=solo&sort=&role=2&scene= weboldalon és minél magasabb pontszámmal támogassa a növendéket, hogy álma valóra válhasson és elénekelhesse nagyközönség előtt, díszletben, jelmezben, professzionális rendezésben Sarolt szerepét!

A szólista győztesekkel megrendezett monumentális, professzionális előadás bemutatására a veszélyhelyzet megszűnése után kerül sor.

Jászberény, 2020. 04. 27.

Farkasné Szőke Tünde

 intézményvezető

 

QR kód a szavazáshoz:

 

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?