Élelmiszercsomagok a rászorulóknak

A Jászberényi Városi Önkormányzat és a Magyar Vöröskereszt pénteken délelőtt élelmiszer adományokat osztott rászorulók javára a Táncsics utca 2 alatt. az önkéntesek számára átalakított irodában.

Suba Ágnes Beatrix, a Magyar Vöröskereszt helyi képviselője tájékoztatott, hogy a szervezet az önkormányzat közreműködésével félszáz tartósélelmiszer-csomagot oszt szét a pénteki napon. A szatyrokban száraztészta, liszt, cukor, olaj, rizs, keksz, levespor, tisztítószer, szappan összesen közel háromszázezer forint értékben.

A csomagot azok a rászorulók kapják, akiknek az önkormányzat nem tudott pénzbeli segélyt átutalni. Az érintettek jövedelme jóval a 85 ezer forint alatt van. A „Helyet” alapítvánnyal egyeztetve a Vöröskereszt a városi lakosokat támogatja, míg az alapítvány az Élelmiszerbank segítségével a Deák Ferenc utcától a külterületekig, a Neszűr területén vállalta az élelmiszerek osztását. Így nem fordulhat elő, hogy valaki két csomagot, mások pedig egyet sem kapnak. Jászkiséri önkéntesek felajánlásából házi készítésű maszkokat is adományoznak a rászorulóknak.

Budai Lóránt polgármester a helyszínen elmondta, hogy az adományokat a Coop Star Zrt. egymillió forintos felajánlásából vásárolták meg. Körülbelül ötszáz rászorulót tudnak megsegíteni ilyen módon. Az éritettek névsorát három különböző lista alapján fésülték össze. Terv szerint szerdánként lesz majd élelmiszerosztás a táncsics utcában, amelyről előzőleg értesítik a jogosultakat.

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?