Szemelvények a Hűtőgépgyár történetéből kezdetektől a privatizációig

Jászberény társadalmi és gazdasági berendezkedését nagymértékben átalakította a szocialista iparosítás. Ennek legintenzívebb időszaka éppen a szocialista berendezkedés első éveire tehető. Jászberény is az első ötéves népgazdasági tervidőszak (1950‒1954) során kapta azt a két nehézipari beruházást, amelyek hatására talán soha nem látott mértékben változott meg a város mindennapi élete. A két ide telepített nagyüzem, sorrendben az Aprítógépgyár (1951), illetve a Hűtőgépgyár elődje, a Fémnyomó- és Lemezárugyár (1952) voltak.

Még javában folyt az országos szintű nagyberuházás, az Aprítógépgyár építése, amikor váratlanul egy másik, az elsőnél is nagyobb méretű és több munkást foglalkoztató ipari üzem jászberényi telepítéséről érkezett hír a városba. (…)

Jászberényben hivatalosan élelmezésipari gépgyár épült 99,16 millió Ft teljes beruházási összeggel, amely közel kétszerese volt a másik jászberényi nagyüzem építési költségeinek. A gyár elkészülte után a teljes bekerülési összeg azonban itt is jóval magasabb lett az eredetileg tervezettnél, és elérte a 150 millió Ft-ot. Valójában hadianyagot gyártó üzem létesült a város határában, amelynek fő feladata különböző tüzérségi lőszerhüvelyek gyártása volt 37 mm-es, 45 mm-es, 57 mm-es, 76 mm-es, 122 mm-es, 152 mm-es és 203 mm-es űrméretben. Mivel hadiüzemről beszélünk, ezért sokáig a gyár meg sem jelent a hivatalos statisztikában, de egy ideig még fényképeket sem lehetett készíteni a területén. Az új üzemben foglalkoztatottak létszámát összesen 2370 főre tervezték, amely több mint háromszorosa volt az Aprítógépgyár létszámának. (…)

Az új ipari üzemhez a kellő számú munkaerőt áthelyezésekkel és átképzős tanfolyamok beindításával kívánták biztosítani. Az Aprítógépgyárhoz hasonlóan számításba vették a környéken dolgozó falusi munkásokat is. Tudták, hogy vonatok és autóbuszok megfelelő menetrendi közlekedéséről külön gondoskodni kell, hogy „a dolgozók minden különösebb fáradság nélkül juthassanak munkahelyükre”. Az előzetes elképzelések szerint a Fémnyomó- és Lemezárugyárban gyártott minden termék kizárólag a honvédség részére készült volna. „Exportra vagy egyéb fogyasztásra történő gyártás nincs, így devizabevétel nem várható. Külföldi lehetőségének biztosítására nincs szükség.” Az előzetes tervekkel ellentétben a kivitelezés során már egyértelműen arra törekedtek, hogy a gépek polgári profilgyártásra is alkalmasak legyenek, így speciális, csak egyfajta munkára alkalmas gépeket nem szereltek fel a gyárban. A gépek beszerzésénél elsősorban arra törekedtek, hogy az itthon vagy a tervállamok piacán beszerezhető gépekkel legyen a gyár felszerelve, de számoltak olyan speciális berendezések tervezésével is, amelyeket készen nem lehetett kapni. A szerszámgépi berendezéseket a fenti piacokon megtalálható legjobb gépekből választották ki és minden téren a lehetőségek szerinti legnagyobb korszerűségre törekedtek. (…)

Hűtőgépgyár lesz a Fémnyomó- és Lemezárugyárból

A Fémnyomó- és Lemezárugyárban az ’50-es évek legvégén kezdődött meg a hűtőelemek gyártása, ami komoly exportlehetőségekkel kecsegtetett. A magyar mérnökök, Heller László és Forgó László találmányával a nagy erőművek hűtési problémái akár vízszegény vidékeken is megoldhatóak voltak. A nagy teljesítményű alumínium hőcserélők gyártása magyar szabadalom alapján, magyar alumíniumból valósulhatott meg. Az 1958-ban, a Brüsszeli Világkiállításon nagydíjat nyert terméket a világon elsőként Jászberényben kezdték el gyártani, így a hűtőelemek lettek a gyár első világhírű termékei. A ’60-as évek elején a gyárnak 20 ezer m²nyi gyártókapacitása volt erre a termékre, amit már exportáltak is a Szovjetunióba és Nagy-Britanniába. (…) Már a gyár indulását követő esztendőkben át-átállt a gyár a tüzérségi lőszerhüvelyek gyártásáról különféle polgári profiltermékekre, „fedőprofilokra” (alumíniumedények és -fazekak, honvédségi katlanok, söröshordók, hústálcák stb.), de az áttörést kétségtelenül a hűtőszekrények gyártásának Jászberénybe telepítése hozta meg. (…) A Gorjanc Ignác vezette jászberényi gyárban először egy év kísérleti üzem után 1958-ban indulhatott meg a sorozatgyártás. A II. hároméves terv (1958‒1960) során csak a híres Super100-as hűtőszekrényből 8 ezer darab készült. Ezt a kompresszoros hűtőgépet még nagyrészt szovjet minta alapján készítették el a jászberényi gyárban. Merész elképzelések, nagy tettek kellettek a Fémnyomó termelési szerkezetének teljes átalakításához. Sokkal egyszerűbb lett volna ugyanis az addig gyártott termékek darabszámát növelni, ebben nem rejlett volna különösebb kockázat. A gyártási profil teljes átalakításához, az igazán nagy tettekhez komoly, és talpraesett emberek is szükségeltettek: Gorjanc Ignác, a gyár igazgatója és László Károly főmérnök jól kiegészítették egymást, és párosuk mára lényegében legendává vált Jászberény ipartörténetének emlékezetében. (…)

A Fémnyomó- és Lemezárugyárból 1964. január 1-jén lett a nevében is Hűtőgépgyár. Ekkor egyesítették ugyanis a jászberényi Fémnyomót, a Budapesti Hűtőgépgyárat és annak sárvári telepét (utóbbi telephelyet két év múlva meg is szüntették). Az új vállalat székhelye Jászberény lett, és innentől kezdve valamennyi Magyarországon készült hűtőszekrényt a Hűtőgépgyár gyártotta. (…)

A ’70-es években tovább folytatódott, sőt még tovább gyorsult a Hűtőgépgyár fejlődése. A vállalat már olyan szintet ért el, amely az ’50-es évek fentebb ismertetett állapotai idején elképzelhetetlennek tűnt. 1970-ben létesült a vállalat jászboldogházi gyáregysége, ahová az 1962-ben beindított radiátorgyártást helyezték ki. A boldogházi gyáregység indulásának évében készült el az egymilliomodik jászberényi hűtőszekrény. Ezt követően, 1972-ben pedig Jászárokszálláson jött létre egy üzemegység, ahol a Tyler-licence alapján készültek a hűtőberendezések. A gyáregységekkel együtt a Hűtőgépgyár dolgozói létszáma az évtized végére már elérte a 8 ezer főt. 1970-től a svájci Sibir cég licence alapján készülhettek „S” jelzésű gyártmányok a jászberényi gyárban, majd 1976-ban átadták a Bosch-üzemet. A IIIas üzemben gyártott autoszifonok és habszifonok darabszáma az ’70-es évtized végének csúcsa idején elérte az évi 1 millió darabot, így a berényi lett a világ legnagyobb szifongyára. (…)

1973-ban már olyan presztízs-beruházásra is futotta, mint az alumíniumborítású irodaház, amelynek 9. emeletén kapott helyett a vezérigazgató, Gorjanc Ignác irodája. 1974-ben saját sportcsarnoka, 1976-ban strandja, 1977-ben pedig műjégpályája volt a vállalatnak. 1978-ban nyitott a városi könyvtár mellett a Munkás és Ifjúsági Ház, amely megépítése hosszú idő után komoly hiánypótló kulturális beruházásnak számított Jászberényben. A gyári dolgozók részére Zamárdiban, Mátraszentistvánon és Tiszapüspökiben állt rendelkezésre üdülési lehetőség. (…)

A ’80-as években tovább folytatódott a gyár sikertörténete. 1981-ben például megnyitották a gyár mellett a tekepályát, 1983-ban átadták a Kutató-Fejlesztő Intézetet, majd egy év múlva már fedett uszodában úszhattak a gyár dolgozói. Ebben az évben állt rá a gáz üzemmódra a Hűtőgépgyár kazánháza, hiszen Gorjanc Ignác, mint országgyűlési képviselő és egyben az országgyűlés ipari bizottságának elnöke kijárta, hogy a gázvezeték elérje Jászberényt is. 1985-ben épült meg a hűtőgépgyári bekötőúton az új, nagy teherbírású Zagyva híd, zökkenőmentesebbé téve az egyre nagyobb teherforgalom lebonyolítását. (…)

A ’80-as évek végén sem a vállalattal, vagy a vállalatvezetéssel adódott gond, hanem rendszerszintű problémák jelentkeztek a szocialista gazdaságban. Ezek a problémák pedig hatással voltak a 100%-ban állami tulajdonú vállalatra, amely hiába törte az utat rendületlenül a nyugati piacon, az egyre mélyebb válságba sodródó szocialista gazdaság ólomsúlyként nehezedett a lábára, amivel egyre nehezebb volt a víz felszínén maradni és előre haladni. (…)

A rendszerváltozás után aztán hamarosan, 1991. március 19-én bekövetkezett a teljes privatizáció, és az állam 100%-ban eladta a még mindig nyereséges Hűtőgépgyárat. Azt, hogy mi lett volna a privatizáció nélkül, már sohasem fogjuk megtudni.

Forrás: JÁSZBERÉNY TÖRTÉNETE A HARMINCAS ÉVEKTŐL AZ EZREDFORDULÓIG / Sebők Balázs: Jászberény és a szocialista ipartelepítés
Archív fotók: Molnár Edit