Oktató virtuális tér a könyvtárban

Mint ahogy arról már korábbi lapszámunkban beszámoltunk, a Városi Könyvtárért Alapítvány elnyerte a MOL Alapítvány Helyi érték programjának pályázatát, melynek köszönhetően a könyvtárban működő Jászsági Népmeseponton virtuális közösségi teret valósítanak majd meg.

A MOL Alapítvány tavalyi felhívására 413-an nyújtottak be pályázatot négy – a jövő generációja, kultúra, környezetvédelem és fenntarthatóság, valamint társadalom – kategóriában. A szakmai értékelés után, a kuratórium döntése alapján 151 pályázó vehetett részt a második körben, ahol már a közvélemény online szavazatán múlott, hogy az 54 körzetben mely projektek nyerhetik el az egyenként 500.000 forintos támogatást terveik megvalósításához.
A listában szereplő civil szervezetek három hét alatt több mint hetvenezer mecénást tudtak mozgósítani. A környezetvédelmi, oktatási, kulturális és társadalmi kezdeményezésekkel a szervezetek országosan közel 40.000 főt vonnak majd be kezdeményezéseikbe, melyekben 2000 fő önkéntes és 674 iskolai közösségi szolgálatos diák is részt vállal 2020. december végéig.

A 39. körzet képviselője, vagyis a Városi Könyvtárért Alapítvány 726 szavazattal nyert támogatást Láthatatlan terek a Jászberényi Városi Könyvtárban elnevezésű tervezetükhöz. Kovács Péter, a Jászberényi Városi Könyvtár, illetve a MOL pályázatán elismerésében részesülő alapítvány elnöke elmondta, a projekt célja olyan edukációs terek kialakítása a Városi Könyvtár épületében, ami már meglévő terekre épül, éppen ezért virtuális terület kialakításában gondolkodnak.

„Ez azt jelenti, hogy egy telefonos applikáció és/vagy virtuális szemüveg segítségével lehet majd bejárni a teret. Első körben két tér “virtualizálásában” gondolkodunk. A Jászsági Népmesepont úgynevezett mező részében a Jászságra jellemző madárvilág és egyéb élővilág virtuális megjelenítését tervezzük leírással, az élőlények bemutatásával, rövid videókkal.

Ebben a térben elsősorban az alsó- és felső tagozatos gyermekek részére lehetne majd természetismereti foglalkozást tartani. Itt a kivitelezésben a jászberényi Logicscool vezetője, Bakos Béla úr, továbbá természetszakmai oldalról a jászberényi Sas Központ vezetője, Juhász Tibor úr lesz a segítségünkre.” – részletezte Kovács Péter, majd hozzátette, a másik tér szintén a természetoktatás jegyében valósulna meg.

A Könyvtár Csillagászati kupolájának belső felületére „vetítik rá” a valós csillagos égboltozatot, megjelölve a fontosabb bolygókat, aszteroidákat és további égitesteket, mellékelve hozzájuk tudományos leírásokat, videó felvételeket, melynek köszönhetően napközben is lehetőség nyílik majd megcsodálni a csillagos eget.

„Itt is elsősorban az iskolás korosztállyal számolunk oktatási céllal. Ezzel igyekszünk továbbvinni a Könyvtárunkban több mint 10 éve folyó csillagászati oktatás hagyományát. A kivitelezésben a jászberényi Logicscool és vezetője, Bakos Béla úr, továbbá természetszakmai oldalról Majzik Lionel asztrotájfotós, valamint eddigi együttműködő partnerünk, a Sülysápi Amatőr Csillagász Egyesület (SACSE) kerül bevonásra.”

Amennyiben a terek kialakítása megvalósul, és látogatói részről is népszerűnek bizonyul, további fejlesztési lehetőségeket, így például helyismereti bővítést, valamint a könyvtár helyén állott, volt Zsinagóga teljes digitális újraalkotását is magában rejti a projekt. A pályázat kivitelezése – ha a járványhelyzet engedi – előreláthatólag szeptember végére valósulna meg, első bemutatójára pedig az őszi Kutatók Éjszakája programsorozatban kerülne sor.

Kazsimér Nóra

Kazsimér Nóra

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?