Virágvasárnaptól Húsvétvasárnapig

Virágvasárnap elkezdődik az emberiség történelmének legizgalmasabb hete. Jézus bevonul Jeruzsálembe és kezdetét veszi a passió, a szenvedéstörténet.

Azonban ez egy olyan szenvedés, amely nem értelmetlen. Olyan szenvedés, amely örömre fordul. Virágvasárnaptól egyedül állok az oltárnál és hiányozni fognak a hívek. Azonban lélekben mindenki együtt ünnepelhet, hiszen Isten mindenütt jelen van. Ha van egy szál barkaágunk vagy egy szál virágunk, tegyük ki az asztalra, mellette égjen egy gyertya és köszöntsük azzal a kezdődő nagyhetet, akár e cikk megjelenése után, hogy elolvassuk valamelyik evangéliumból Jézus szenvedését és kereszthalálát. Ezzel lélekben mi is Jeruzsálemben leszünk, és nem állhatja utunkat senki és semmi.

Nagycsütörtökön elkezdődik az utolsó vacsora, ahogy a teológusok egy része mondja, az első szentmise. Ezen az estén a vér két formában jelenik meg: ott van a kehelyben Krisztus vére, a bor színe alatt, valamint a vérrel verejtékezés éjszakáján a valódi vér hullik. A vér a szenvedés, de vele együtt az élet jelképe is. Ezen az éjszakán már nem a karácsonyi boldog édes kisded, hanem a szenvedő ember, a fájdalmak férfija lép elő, azért, hogy megértesse velünk: szenvedés nélkül nincs feltámadás.

Nagypénteken a kereszthalál szörnyű látomása jelenik meg előttünk. Az esztendő legszomorúbb mégis legerősebb napja. Hiszen itt valóban színt kell vallani, akarunk-e keresztények lenni, akarunk-e Krisztussal együtt szenvedni. Szenvedni így is-úgyis kell, kérdés, értelmesen akarunk-e, vajon úgy akarunk-e keresztet hordozni, hogy tudjuk, ezt nem egyedül, hanem Krisztussal kell megtenni.

Nagyszombat a csend, a sírban pihenés ideje. A papi imádság ilyenkor egy régi szöveggel kezdődik, amely megállapítja, hogy nagy csend és néma hallgatás van ezen a napon a Földön. De tudjuk, hogy idén a csend, a hallgatás és a félelem nem egy napig tart.

Már régóta hallgatás és csend van, alig hallatszik az emberek hangja. A vírus elvette a hangunkat és megfélemlített. Rá kell, hogy döbbenjünk, így nem tudjuk tovább folytatni életünket. Minden összeomlik, amit a hitetlen világ kitalált számunkra. Az Antigonéban olvasható mondat mintha értelmét veszítené, hiszen amikor az embert mondja a legcsodálatosabbnak, a legerősebbnek, akkor elfelejtkezik egy szomorú tényről, a betegségről, a szemmel láthatatlan világ pusztító jelenlétéről. Ezt a görög és római világ nem tudta figyelembe venni.

A szekularizált világ pedig meghirdette: az ember mindennek a közepe és mércéje. Nem, ez nem így van: Isten a legcsodálatosabb és Ő mindennek a mércéje. Ha Hozzá fordulunk és Őt kérjük, akkor bízhatunk, hogy örömünk lesz. Nélküle nincs reményünk, bárki bármit is mond.

Húsvétvasárnap a világtörténelem legnagyszerűbb eseményét éljük át: Krisztus feltámad. Pál apostol mondja, hogy ha Krisztus nem támadt fel, semmit nem ér a keresztény hit. Látva a világ számos országában a koporsók ezreit, mi is úgy sírunk, mint Lázár sírjánál Jézus. De tudjuk, hogy nem ez a vég, nem lehet ez a vég. Ha ez lenne, nem lenne Jóisten. Ám tudjuk, hogy csak jó Isten létezik, aki szeretetével körülvesz bennünket és bár soha nem értjük meg, miért van ez a mostani és más szenvedés, mégis csak Benne bízva élhetjük életünket a feltámadás boldogító öröme felé.

Ezekben a napokban rendezem a plébániámat és vele együtt könyveimet, irataimat és olykor zenét hallgatok. Rábukkantam egy régi szép Edda számra (Ima), amit bárki meghallgathat és akár elmélkedhet is. Hiszen a dalban benne van az, amit ma érzünk: Isten nélkül akartunk földi mennyországot építeni, nélküle akartunk boldogok lenni, de ez nem sikerült. Adja Isten, hogy rájöjjünk, érdemes Jeruzsálembe menni, Krisztussal együtt bevonulni és Vele együtt szenvedni, meghalni és feltámadni. E gondolatokkal kívánok csendesebb, elmélyültebb és áldott húsvéti ünnepet minden kedves Olvasónak!

Dr. Novák István
plébános, főigazgató

(Április 9, 10, 11-én 18 órától a Jézus Neve Plébánia Facebook oldalán közvetítjük a szertartást a templomból élőben. Húsvétvasárnap reggel 8 órakor az ünnepi szentmisét is.)