A bejárt út lenyomata képekben

A járványügyi helyzetre való tekintettel idén tavasszal számos kulturális program, így Koncz Gábor jászberényi születésű festőművész március 31-re kitűzött képzőművészeti kiállítása is halasztásra került. Az OVER címet kapó tárlatról, valamint a jövőben még bemutatásra kerülő alkotások koncepciójáról a művész árult el érdekességeket lapunknak.

Góg Zoltán, a Jászkerület Nonprofit Kft. programszervezője elmondta, a 2020-ra a Lehel Film-Színházba tervezett kiállítások közül a jelen körülmények miatt nem lesz lehetőségük minden eseményt megvalósítani. Noha néhány alkalmat bizonyosan terveznek még az idén bepótolni, lesznek programok, amiket kénytelenek a jövő esztendőre átütemezni.

„Nagyon bízunk benne, hogy az idei, jubileumi 30. ART Camp Művészeti Szimpózium kiállítása már a szokott időben, augusztus legvégén megnyílhat a moziban. A Magyar Festészet Napjához kapcsolódóan is tervezünk egy kiállítást, mely az országos programsorozatnak is része lesz.” – részletezte a hirtelen megváltozott feltételek folytán kialakuló elképzelést a szervező.

Koncz Gábor OVER című tárlata körülbelül 3-4 év kreatív munkáját öleli majd fel, mely alkotások egy része még az egyetemi évek során készült. A Képző festő szakán Bukta Imre és Kiss Péter voltak a mesterei, az ő értő felügyeletük alatt bontakozott ki a fiatal művész sajátos gondolatisága, illetve az a fajta társadalmi hivatástudat, hogy a kortárs művészeteket közelebb hozza a város és a Jászság lakóihoz, fenntartva a múlt értékeit és a képzőművészetet megillető tiszteletet.

Mint ahogy azt egy korábbi interjújában nyilatkozta, számára ez az egyetlen olyan kifejezésforma, ami amellett, hogy szórakoztató, lelki és szellemi pluszt is nyújt az alkotó késztetéssel teli hétköznapok során. „Maga az alkotás – mind gondolati, mind fizikai síkon – jelentősen meghatározza életem minden területét. Enélkül nem is tudnám elképzelni a mindennapjaimat.”

A kiállításra kerülő festmények jelentős része akrillal és olajjal készült vászonra, de akadnak vegyes technikát kívánó művek is a válogatásban. Formailag organikusan absztrakt elemekből, formákból egymásra rétegződő képmezőkkel találkozhatunk. Nagyon fontos jellemzője a képeknek maga az átfedés effektusa. A rétegek hol részben, hol teljesen fedik egymást, az így létrejövő formailag sűrű, összetett textúraháló emlékezetünk, emlékeink agyunkban lévő rétegeinek metaforája.

Koncz Gábor elmondta, maga a tárlat címe is a valamin át, valamin keresztül, valaminek a vége jelentését érzékelteti, mely fogalom reflektál a kiállítás koncepciójára is. Állítása szerint szándékosan nem vadonatúj műveket kívánt bemutatni, sokkal inkább azokból a képekből összeállítani egy válogatást, mely az egyetem negyed-ötöd évében, illetve utána keletkezett.

„Ezek a képek még így együtt – úgymond sorozatként – soha sehol nem voltak bemutatva, és úgy gondolom egy ilyen önálló kiállítás erre tökéletesen alkalmas lehet. Úgy vélem, egyfajta lezárása is a gyűjtemény eme korszaknak, tükröt mutat arról az útról, melyet az elmúlt időszakban sikerült bejárnom.”

Koncz Gábor most elmaradt kiállítása előreláthatólag november végén, december elején lesz megtekinthető a Lehel Film-Színház emeleti galériáján.

Kazsimér Nóra

Kazsimér Nóra

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?