Utasi Hajnalka: Hatos ölelés

2020-04-02 Munkatársunk 0 Comments autizmus, Autizmus Világnapja, Utasi Hajnalka

Egyszer volt hol nem volt, élt egy kedves család, anya, apa és gyermekeik: Adél, Tekla, Bátor és Noé. Négyes ikerként születtek Magyarországon. Az élet önmagában is szép kihívás, de négy gyermekkel különösen. Különösen nehéz, vidám, szeretetteljes és boldog.

A gyermekek szépen cseperedtek, míg nem az édesanya az első szülinapjuk tájékán észrevette, hogy Noé másként viselkedik, mint a többi gyermekük. Nem néz senki szemébe, nem gügyög, esténként ülve ringatja magát és sír. Beszélt a védőnővel, a gyermekorvossal, de ők azt mondták, hogy minden rendben van a kisfiúval. A szülők bizakodtak, hogy nem beteg Noé, de látták, hogy sír, rugdos, harap, ha nem minden ugyanabban a sorrendben történik egy napon. Ha nem a kék cipőjét adják rá, ha Tekla előbb megy ki az ajtón, mint ő, ha fürdés után vacsoráznak. Aztán három évesen kiderült, hogy Noé autista. Más szülő ilyenkor megijed, hogy mi lesz most. De ők nem, mert sejtették, hogy Noé viselkedésének hátterében az autizmus áll. Utána olvastak, felkerestek gyógypedagógusokat. Így a szülők már Noé másféléves korától rajzokkal segítették a kisfiú mindennapjait, míg Adélnak, Teklának és Bátornak segítettek abban, hogy elfogadják Noé sokszor szélsőséges viselkedését, hangulatingadozásait. A család gyakran kirándult a hegyekben és mindennap együtt futottak, ugyanazon az útvonalon. Napjaikat próbálták egyformán élni, kisebb időrendi változtatásokkal Noénak ez jelentette a biztonságot. Nemcsak Noé, hanem Adél, Tekla és Bátor is boldog volt. A szülők nem feledkeztek meg arról, hogy nem egy beteg, hanem négy gyermekkel gazdagodtak. Pedig nem voltak egyszerűek a hétköznapok. Volt úgy, hogy a szülők és a gyerekek egyszerre sírtak, mert elfáradtak a mindennapok szűnni nem akaró teendőiben. Aztán hirtelen Noé abbahagyta sírást, és gyönyörű zöld szemeit tágra nyitva összevonta a családot egy óriási „hatos” ölelésbe. A könnyek felszáradtak, és azóta megszámlálhatatlan „hatos” ölelésbe burkolózott a család. Adél és Tekla gyógypedagógus, Bátor állatorvos, Noé pedig tanár lett. Bizony. Noé az egyetemen tanít. Még mindig egy helyen élnek a szüleikkel, de a város öt különböző pontján.

Amikor valaki a családból szomorú vagy elfárad, akkor Noé meghívja magához édesanyját, édesapját, testvéreit, és felnőttként is működik az a bizonyos „hatos” ölelés. Nem árulok el titkot, de mára az a hatos ölelés „tizenkettes”. Mindenki társra lelt. Mert mertek és bírtak együtt boldogok lenni! Pedig nem adták „ingyen” ezt a boldogságot. Hétmérföldes csizmával lépve is gigantikus küzdelem-hegyeket győztek le. Ők az autizmusnak köszönhetik az örömkönnyekkel ölelő boldogságot!