Megalakult a Krízis csoport

Tucatnyi jószándékú jászberényi civil ember kezdeményezésére a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos teendők megsegítésének céljából megalakult az önkéntes Krízis csoport.

Tamás Zoltán alapítótag lapunknak elmondta, az egyelőre zárt csoport elsősorban fizikai és információs támogatással szándékozik segíteni a rászorulókat. Leginkább az időseknek, egyedülálló gyermekes szülőknek, elesetteknek, fogyatékkal élő embereknek a mindennapi teendőik során kívánnak segítséget nyújtani. Az április 2, csütörtöktől élő 06/70-238-1262 telefonszámon jelezhetik kérésüket, tehetik fel kérdéseiket a járvánnyal kapcsolatban támogatásra szorulók.

Leginkább gyógyszer-kiváltásban, élelmiszervásárlásban, valamint információk átadásával segítik a csoporttagok a telefonon hozzájuk fordulókat. A szám reggel kilenctől délután négy óráig hívható és a vonal túlsó végén a Krízis csoport tagok egyike talál majd megoldást a segítségkérő ügyére.

Tamás Zoltán hozzátette, a tevékenységi kör igazából majd menet közben rajzolódik ki, ezért bővebb tájékoztatást a tapasztalatok birtokában majd a későbbiekben tud adni. Addig is a rászorulók forduljanak bizalommal a csoporthoz a fenti telefonszámon!

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?