Gyűlnek az adományok

Egy hete nyitotta az önkormányzat a Jászberény a koronavírus ellen számlaszámot, illetve egy e-mail címet, amelyen keresztül önkéntes munkára jelentkezhetnek a városlakók. Az eddigi eredményekről kérdeztük Budai Lóránt polgármestert.

Budai Lóránt elmondta, hogy már több mint kétmillió forint érkezett a számlára. Sok magánszemély és több cég adományozott, folyamatosan érkeznek a segítő szándékú pénzösszegek.

A városvezetés az egyeztetések során úgy döntött, hogy a vírusvédelemhez szükséges eszközökre – maszkok, kesztyűk, fertőtlenítő- és takarítószerek –, illetve tartós élelmiszercsomagok vásárlására fordítják a pénzt. Felmerült, hogy elsősorban az idősek ellátását, a tanyavilágban élők megsegítését szolgálná egy használt gépkocsi vásárlása. Az igények és felajánlások folyamatosan érkeznek. Ezek összefésülése zajlik jelenleg. Az összeg felhasználását a polgármester a közösségi oldalán és a helyi médiában folyamatosan közzéteszi.

Az önkéntes munkára szintén érkeztek már felajánlások. Több mint tíz ember jelezte, hogy szeretne segítséget nyújtani. További bármilyen támogatást szívesen és köszönettel vesz az önkormányzat. Jelentkezni lehet az onkentes@jaszbereny.hu címen.

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?