A rendeletek a városlakók érdekeit szolgálják

A márciusi testületi ülésen elfogadták a településképi tájékoztatókat. Az előterjesztőt, Alvári Csaba főépítészt kérdeztük a beszámoló tartalmáról, főbb pontjairól.

Milyen rendeletek szabályozzák a városban végrehajtott építkezések menetét?

A településen történő építkezések két fő rendelet mentén hajthatók végre. Egyik a településrendezési szabályzat, a másik a településképi rendelet. Ez utóbbi 2017 szeptemberétől hatályos. A már eltelt két év tapasztalataira alapozva megtehetjük a szükséges kisebb módosításokat, pontosításokat.

Mit tartalmaz a rendelet?

Olyan esztétikai kérdéseket szabályoz, ami már a településrendezési szabályzatba nem kerültek bele. A helyi építési szabályzat jellemzően a mennyiségeket és a funkciókat, a településképi rendelet pedig az esztétikai kérdéseket szabályozza. Mind a kettőt szigorúan alkalmazni kell az építkezésekkor, akkor, ha nem engedélyköteles építkezésekről van szó. A város összképét úgy kell elképzelni, mint az ember öltözetét. Az elegáns ember összehangolja a színeket, anyagokat, megfelelő méretű darabokat választ. A településkép is ilyen. Egység szükséges a lakóházakban, középületekben, utcabútorokban, burkolatokban, zöldfelületekben. Ehhez jogkövető magatartást, megértést és együttműködést kérünk a városlakóktól, annak érdekében, hogy egy szép élhető várost építsünk fel együtt.

Mennyire tarthatók be, milyen szigorúak ezek a rendelkezések?

Sem az építési szabályzat, sem a településképi rendelet nem tartalmaz olyan elemeket, amelyek betarthatatlanok vagy gátat képeznek a városlakók számára. A szabályzatok azt a célt szolgálják, hogy az építkezések valamiféle rendezett formában fejlesszék a települést. Elsődleges cél volt, hogy betartható legyen a rendelet.

Milyen főbb irányvonalak mentén alakult ki a településképi rendelet?

Az egyik, hogy leszámítva az új beépítési területeket, – tehát az érparti és a Szatmári lakópark – lapostetővel nem építhető lakóház. A város összes többi területén csak harmincfokos dőlésszögű magas tetővel lehet családi házat építeni. Ez nem azt jelenti, hogy a lapostetős épületek ne lennének jók, de esztétikailag nem illenek a városképbe. A régiek mindemellett megtarthatók és felújíthatók, az engedéllyel már rendelkezők felépíthetőek.

A másik a trapézlemezes, hullámlemezes kerítések építésének tiltása. Ez tulajdonképpen már egy húszéves szabályozás. Ide tartozik még a tetőcserepek, előtetők, falak színére, anyagára vonatkozó szabályozás. Nem is nagyon igénylik a városlakók a rózsaszín, lila, kék színek engedélyezését.

A kerítésekre vonatkozó szabályzat ellenére mégis városszerte népszerű a népi nevén „lindab” kerítés.

Igen, sajnos az emberek még mindig nagyon kedvelik ezt a megoldást. Ez valamilyen szinten érthető, hiszen olcsó, tartós, nem igényel különösebb karbantartást, könnyen összeszerelhető. Ezért is fogok megtenni egy módosítási javaslatot a szabályzatra, amely nyomán a faerezetű trapézlemez kerítés megengedett lesz. Megjelentek a piacon a lécszerű műanyag és fémlemezek, amelyek használata szintén megengedetté válik. Ezek az engedmények jelentős könnyítéseket jelentenek.

Milyen alternatívát ajánl az építész az ipari trapézlemez kerítés helyett?

A legjobb és legősibb a fa kerítés. A közhiedelemmel ellentétben ez is nagyon tartós lehet, akár évenkénti kezelés nélkül is. A titok az előkezelésben rejlik, amikor a faszerkezet rostjait elzárjuk az impregnáló anyaggal, így a víz nem tud beszivárogni a rostok közé. Szép lehet még a kőkerítés és a fényáteresztő fémből készült is.

A helyi építési szabályzat és a településképi rendelet tartalmáról hol tájékozódhatnak az érdeklődők?

A város honlapján megtalálhatók. Nagyon fontos, hogy az építkezni szándékozók tisztában legyenek a tartalmukkal, mert ezek betartása mindenkire nézve kötelező. Amennyiben valaki építkezésbe kezd, legyen az első dolga felkeresni engem, mint főépítészt és akár írásban, akár személyesen tájékozódjon. Bárkinek, bármilyen építési tervét szívesen megnézem, elmondom a lehetőségeit, tanácsot adok. Építési engedély kérelmezésekor nem elég az építésügyi hatóságnak beadni a tervet, de településképi véleményezésre a polgármesteri hivatalhoz is be kell nyújtani. Eljárásunk ingyenes, de kötelező. Olyan építkezéskor, amely nem engedélyköteles, a tervet be kell hozni a főépítészhez egy konzultációra.

A lakóépület és a kerítés esztétikus kinézete egyértelműen a tulajdonos felelősége és az ízlését tükrözi. Mi a helyzet a ház előtt futó járdával, a kapubeállóval vagy a ház és az út közötti területtel?

Ezeknek a területeknek a gondozása szintén a tulajdonos feladata. Sajnos gyakran látjuk, hogy egy utcában szinte ahány ház annyiféle járda és kapubeálló burkolat színesíti a teret. Ez nem jó. Itt is törekedni kellene a városkép egységére. Elsősorban a négyszög formájú szürke térkő vagy a beton járda burkolat az irányadó. Bármilyen köztéri burkolási munkát engedélyeztetni kell. A másik probléma, hogy az emberek igyekeznek minden földfelületet beburkolni. Ez egyrészt a globális felmelegedés miatt hőelnyelő és visszasugárzó felületként működik nyáron, másrészt a víz sem tud elszivárogni. Jászberény földrajzi fekvése miatt poros település, melyet még inkább fokoz a zöldfelületek hiánya. A város „Zöld Város” projektje igyekszik javítani a helyzeten, de ehhez az egyes városlakók közreműködése is szükséges. Jó lenne, ha minél többen törekednének a zöldfelületek megóvására, növelésére a házuk táján is. Erre vonatkozó tanácsokkal is segítenek a hivatal munkatársai.

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?