Lezárult egy korszak a jászsági méhésztársadalom életében

Március 9-én tartotta a Jászsági Méhészegyesület tisztújító, évzáró közgyűlését, ahol Molnár György 35 év elnöki munka után lemondott. Az okokról és a három és fél évtized történetéről faggattuk.

Mielőtt a közelmúlt történéseiről szólnánk, tekintsünk vissza a múltra! Hogyan született meg az egyesület?

1985-ben az ÁFÉSZ keretein belül működő méhész szakcsoport elnökeként indult a méhészeti közéleti tevékenységem. Néhány év elteltével világossá vált, hogy kinyíltak egyéb értékesítési lehetőségek is és elindultunk más irányba. Ekkor alapítottuk meg az Ifjúsági Házban a méhész klubot.

Az Ifjúsági Ház akkor még a Hűtőgépgyár fennhatósága alatt működött. Ők voltak a támogatók?

Egy praktikus megfogalmazás szerint „a hűtőgépgyári dolgozók szabadidejének hasznos eltöltésében betöltött fontos szerepünk” alapján álltak mögöttünk. A székház biztosítása mellett a kirándulásainkhoz a buszköltséget is finanszírozták.

Hozzávetőleg hány klubtagot számlált az alakuló közösség?

Körülbelül félszáz fővel indultunk. Hozzáteszem, a kirándulásokra volt, hogy két buszt indítottunk, mert természetesen a családtagok is csatlakoztak a jó hangulatú szabadidős tevékenységünkhöz. Egyébként ez ma is így van, rendszeresen velünk tartanak a családtagok is a kirándulásokra, annál is inkább, mert a méhészet egy családi tevékenység. A méhésznek rendszerint valamilyen formában besegítenek a családtagok. A fizikálisan megterhelő munka inkább a férfiak reszortja, a háttérfeladatok maradnak a hölgyekre, gyerekekre.

A kirándulások mellé egy merészet gondolva elkezdtek szervezni valami nagyobb programot, ami végül egy országos eseménnyé nőtte ki magát…

Egy programhiányos időszakban, 1988-ban Bíró Jánossal, az Ifjúsági Ház akkori vezetőjével elhatároztuk, hogy rendezünk egy Mézvásárt és méhészeti kiállítást, ahol találkozhatnak méhészek és mézkereskedők. Lehetőséget adtunk méhészeti eszközök kiállítására és vásárlására. Az első néhány esemény olyan kis helyigényű volt, hogy elfért az Ifiház udvarának egyik sarkában. Lassan egyre több kereskedő, felvásárló érkezett az eseményre, ami az évek alatt fejlődött, az igényeket is figyelembe véve formálódott mára országos, sőt nemzetközi méhészeti rendezvénnyé.

Mit jelent a szakmának ez a több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvény?

Büszkén mondhatom, hogy nem csak az ország, hanem Közép-Európa talán legnagyobb méhészeti eseménye, nagyon sikeres rendezvénnyé alakult mind a szakma, mind a közönség körében. Mintegy 170 kiállító, szakmai előadások, élő méhcsalád bemutatója és a mézkirálynő-választás mind-mind kuriózum. A mézkirálynő, – amely titulust én álmodtam meg, – az év szinte minden napján az országban és országhatárokon túl népszerűsíti a magyar mézet, ösztönzi a mézfogyasztást, amire nagy szükségünk van. A mézmarketing zászlóshajójaként emlegetik őt. A rendezvény az évek alatt egyre nyitottabbá, fesztiválszerűbbé vált, ami szintén növelte népszerűségét. Méltó emléket állítottunk a jász származására mindig büszke Zsidei Barnabás jászdózsai születésű, országosan ismert méhészeti szakírónak, kutatónak. A Zsidei Barnabás díj megalapítása a Jász Múzeummal és a jászdózsai önkormányzattal, valamint az egyesületünkkel közösen történt. A díj minden évben a mézvásáron kerül átadásra. A rendezvényünknek mindig nagy tekintélye volt a magyar méhésztársadalomban. Nincs olyan méhész az országban, aki ne tudna róla. Számukra Jászberény neve összeforrott a Mézvásárral. Ezt a munkámat a „Magyar méhészetért” emlékplakettel ismerte el az Országos Magyar Méhészeti Egyesület. Miniszteri kitüntetést is átvehettem Fazekas Sándor miniszter úrtól, amelyek országos elismerést jelentettek számomra. Megyei szinten is kapott az egyesület elismerést a „ Jász-Nagykun-Szolnok megyéért” díj átadása alkalmával.

Miért tartották szükségesnek a szakmán kívüliek felé való nyitást?

Úgy négy-öt éve fogalmazódott meg a gondolat, hogy szélesebb körben kellene megismertetni a méhészet szerepét a társadalomban, ugyanis ekkor már érezhető volt, hogy a magyar méhészet jövedelmezősége csökkenni fog. Új célként fogalmazódott meg, hogy a belföldi mézfogyasztást kell erőteljesen megnövelni, ne függjünk a világpiaci áringadozástól. A méz az egy bizalmi termék, nem mindegy, hogy kitől, milyen minőséget kap a vásárló. A marketingnek, a kereskedő és eladó találkozásának, az ismeretek bővítésének is egy nagyszerű helyszíne a mézvásár. Hogy a belföldi mézfogyasztást növeljük, a családokat is megcélozta a rendezvény (mézkóstoltatás, gyerekműsor, ismeretterjesztő előadás, sztárvendég, kirakodó vásár).

A mézvásár kívülről szemlélve egy meredeken felfelé tartó ívet mutat. Megengedi, hogy betekintsünk a háttérmunkába, a feladatmegosztásba?

A szervezés nagy része az egyesület élén az én vállamat nyomta. Mivel nem vagyunk egy rendezvényszervező cég, viszont az adminisztráció ugyanolyan terhekkel jár, mint bármelyik 6-7 ezer fős nagyrendezvényé. A felelősség szintén hasonlóan alakul, a különbség csupán annyi, hogy mindezt mi társadalmi munkában végezzük. Emiatt nem volt ez a feladat soha könnyű, bár mivel a város felismerte, és elismerte, hogy Berény számára is fontos eseményt hozunk létre, bizonyos szintű adminisztrációs háttérsegítséget kaptunk a Jászkerülettől. Ettől függetlenül, ahogy múlt az idő, egyre több követelménnyel találtuk szembe magunkat. Egyre nagyobb teher nehezedett az egyesületre, és legfőképp az elnökre, akié a felelősség.

A közgyűlésen történt eseményekből következtetve belső feszültségek is nehezítették a munkát.

Az utóbbi években próbáltam megosztani a feladatokat azokkal a méhészekkel, akik hajlandóságot mutattak, hogy segítsenek a szervezésben. Amikor 3 évvel ezelőtt kezdeményeztem a mézlovagrend megalakulását, akkor azokat a méhészkollégákat hívtam a csoportba, akik a legaktívabbak voltak. Én lettem a nagymester, ami egy lovagrendnél a vezető szerepet jelenti. Akkor természetesnek tűnt, hisz én voltam a megálmodója. Mint kiderült, többek szemét szúrta ez. Később kétségbe vonták döntéseimet, amit a mézvásár kapcsán hoztam, annak ellenére, hogy bevontam őket az együttgondolkodás fázisába. Nekem támogatókra lett volna szükségem, akik segítik a munkámat és nem hátráltatják. Már korábban eldöntöttem magamban, hogy ha az egyesületen belül békétlenséget tapasztalok, akkor nem folytatom tovább ezt a munkát. Nekem rengeteg plusz feladattal, lemondással, költséggel, a gazdálkodásom rovására idő- és energiaráfordítással járt ez a pozíció. Az utóbbi időben annyi, véleményem szerint jogtalan támadást kaptam, hogy úgy döntöttem, nem akarom tovább folytatni. A közgyűlésen lemondtam az elnöki pozíciómról és az elnöki jelöltségről is. Egyébként 1-2 év múlva mindenképpen átadtam volna a stafétabotot az arra alkalmas személynek. Ezt a fárasztó, sok stresszel járó munkát már a koromnál fogva sem akartam sokáig vállalni.

Hogyan tovább, mi lesz az egyesülettel?

Hetek óta végzem az adminisztrációt, lezártunk egy átfogó NAV átvilágítást, ami nagyobb probléma nélkül végződött. Ezeket rendben szeretném átadni az utódomnak. Nem szeretnék békétlenséget, nem akarok harcolni, de hozzáteszem, rendkívül rosszul esett az a mód, ahogy ez a 35 év lezárult. Szeretném, ha ez az „alkotás”, amit három és fél évtized alatt létrehoztam, legalább ilyen színvonalon működhetne tovább. Végül szeretném megköszönni a mindenkori városvezetésnek és mindazoknak, akik a legcsekélyebb módon is támogattak az elmúlt 35 évben. És köszönöm a bizalmat, amelyet irányomban tanúsítottak!

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?