Vigyázzunk egymásra!

A koronavírussal kapcsolatban több rémhír kapott szárnyra az utóbbi napokban. A valós helyzetről, a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház felkészüléséről az intézmény vezetőjét, dr. Sinkó-Káli Róbertet kérdeztük hétfő délután.

A kórház az Országos Operatív Törzs eljárási rendje utasításai és ajánlásai szerint jár el. Ilyen esetben a járványveszélyre hivatkozva, illetve okán az intézmény önállósága úgymond megszűnik – mondta az igazgató.
A jogszabályok szerint nekünk is vannak felkészülési terveink vészhelyzetre, pandémiára. Ezek mentén járunk el, valamint figyeljük a folyamatosan változó álláspontokat, javaslatokat, utasításokat arra vonatkozólag, hogy mit kell tennünk. Jelenleg a járóbeteg osztályon minden szakterületen elhalasztjuk a halasztható beavatkozásokat. A kórház zárva tart a látogatók előtt. A területre csak a beteg jöhet be kizárólag a beutalójával, vagy a kontroll papírjával. Egyedül a sürgősségi (mentő) bejárón át lehet bejönni, a többi kaput fizikailag is lezártuk. Mindez a kórházi bent fekvő betegek, a dolgozók védelmében történik. Különösen vigyáznunk kell a krónikus betegekre és a 65 év feletti kollégák egészségére.

A védett korú munkatársaink nem találkozhatnak betegekkel, más feladatokat próbálunk nekik adni.
A hétfőn hozott döntésünk szerint a külsősök számára történő étkeztetést nem akarjuk egyelőre felmondani, viszont saját edényeket már nem tudunk befogadni az étel elszállításához. Keddtől csomagolt ebédet vihetnek az előfizetők.
A kinti helyzetről szólva, sajnos rengeteg fals információ lát napvilágot. Mindenki nyugodjon meg, bizton állíthatom, hogy a berényi kórházban nincs beteg és a területünkön sem tudok fertőzöttről! Ma találkoztam a megyei mentő főtiszttel és a kórházak vezetőivel, akikkel arról beszéltünk, hogy tudjuk egymást segíteni. Megbeszéltük, milyen formában tudunk felkészülni tartósan a helyzetre.

Amennyire csak lehet a legfontosabb vizsgálatokra szorítkozunk, hogy minél kevesebb beteg-orvos kontaktot hozzunk létre. Nem kockáztathatjuk, hogy vírusbetegek legyenek a dolgozók, mert a létszám véges. Jelenleg, ha itt találnának egy fertőzöttet, akkor azt járványügyi, infektológiai osztályra kellene szállítani, tehát a Szent László Kórházba menne.

Technikailag felkészülünk arra, hogy amennyiben az ellátást végző munkatársak közül valakinek karanténba kell vonulni, akkor az itt a kórházban történjen meg. Amennyiben szükséges, arra is felkészülünk, hogy minden ágyunkat a járványellátásba forgassuk. Minden olyan osztályt, ami nem akut, ki kell tudnunk üríteni az igénytől függően. Erre ki kell kristályosítani egy tervet. Most kezdünk átállni a szükséges, csak akut betegellátásra, aminek van egy folyamata.

Eszközök szempontjából ma végeztünk felmérést, a lélegeztető gépeket megigényeltük, vélhetően időben meg fognak érkezni. Orvosoknak, ápolóknak megvan a szükséges védőfelszerelés, és még kapunk is maszkokat, védőruhát, kesztyűket.

A pániknak nincs helye, az élelmiszer-felvásárlás teljesen felesleges, hiszen a kormány lakossági ellátási forgatókönyve működik a járvány kitörésére is. Mindemellett azt kell belevésni a tudatba, hogy lehet bármilyen jó kormányintézkedés, ha az állampolgár felelőssége és kötelezettsége nincs mellette, akkor nem sokat ér. A vírus lefolyását, nagyságát és módját az állampolgári viselkedés befolyásolja leginkább. Egy járványnál a megelőzés a legfontosabb. Ebben az esetben az izolálás a megoldás. Ezen azt értem, hogy az emberek lehetőleg otthon maradnak, nem mennek idegen környezetbe, közösségi helyekre, csak a legszükségesebb utakat teszik meg. Figyelni kell a kézmosásra, a fertőtlenítésre. Fontos hangsúlyozni, hogy a digitális oktatási rendre való áttérés nem az utcai szabad lófrálást, a bulizást jelenti, ahogy például tették az olaszok és most láthatjuk a súlyos következményeit – figyelmeztetett dr. Sinkó-Káli Róbert. Nagyon jó rendelkezés a teljes határzár elrendelése, ugyanis megfigyelhető, hogy a járvány két gócpontja az ország két nemzetközi repülőtérrel rendelkező városában alakult ki. Át kell gondolni, hogy egy úttal, utazással nem elsősorban a saját életét kockáztatja, de például a szülei, idősebb szerettei egészségét. Ne kelljen később szembenézni azzal az elvi morális kérdéssel, hogy mit tettem.
Figyeljük a hiteles hírforrásokat, ne pánikoljunk és vigyázzunk egymásra!

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?