Még gyakorolni kell!

Mint azt korábban megírtuk, két új játékossal erősített a jászberényi kosárlabdacsapat. A magyar válogatott mérkőzései miatt egy hónapig szünetelt a bajnokság, ami időt biztosított beilleszkedésükre.

Mivel nem nagyon érkezett hír az edzőmérkőzésekről, nagy volt az érdeklődés a március 7-én lejátszott Alba Fehérvár elleni hazai mérkőzésre. Jól is kezdtek a fiúk, sőt, túlzás nélkül ál-lítható, hogy mindenkit meglepett az első negyedben mutatott remek játékuk. Nem is csoda, hiszen Mészáros Máté duplája után 14-2 állt az eredményjelzőn. Aztán ahogy folyamatosan pihenni kezdtek a kezdőemberek, úgy zárkózott az Alba és a negyed végén egy trojkával átvették (22-23) a vezetést is. A továbbiakban folytatódott a vendégek „triplagyártása”, volt vagy négy ebből a fajtából és erre csak Baker válaszolt egy ilyen találattal. A többiek célba dobása nagyon visszaesett és a nagyszünetre szinte eldőlt a meccs, (34-54) húsz lett közte. A pihenő után is egy darabig szinte csak a vendégek akarata érvényesült, még hat egységet (36-60) rátettek a különbségre. Alekszandrov triplája után aztán kezdett feljavulni a hazai gárda és Penn, valamint Baker vezérletével húsz alá (57-75) csökkent a hátrányuk. A zárónegyedben pedig még egy lapáttal rátettek, meg is nyerték összességében a második félidőt, de a csatát elveszítették.

Jászberényi KSE – Alba Fehérvár 82-95.

JKSE: Baker 20/6, Mészáros 4, Penn 23/6, Alekszandrov 16/9, Pantelics 13. Csere: Nelson -, Buzás -, Peringer -.
A két új amerikai légiós – Ian Baker és Brendon Penn – bemutatkozása nagyon jól sikerült, hiszen a találatok felét ők szerezték. A csapatba kerülésükkel tovább építkeznek napról napra, próbálják kidolgozni stratégiájukat – nyilatkozta a vezetőedző Miljan Curovicsnak a mérkőzés után. Lapzártánk után, szerdán este a bajnok FALCO vendégei lesznek, 14-én, szombaton pedig a Körmend lesz a vendég Jászberényben.

Latest posts by Munkatársunk (see all)

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?