Kényszeresen írom a verseket

Galsi Olga vagány slammer lány alig egy éve csöppent bele ebbe a modern lírai miliőbe, de bátor önkifejezése máris számtalan sikert hozott a konyhára. Legutóbbi budapesti megmérettetéséről, a slam poetry izgalmas műfajáról és az irodalom szeretetéről beszélgettünk a Lehel Vezér Gimnázium 10. osztályos tanulójával.

Amikor valaki ennyi szállal kötődik az irodalomhoz, sejthető, hogy megbújik a háttérben valami: mondjuk egy könyvkiadónál tevékenykedő szülő, sok-sok kötettől roskadozó könyvespolc a családi házban, Ady szerzemények a táskában, skiccek a füzetek hátuljában, vagy egy szárnyait korán próbálgató, írói álmokat dédelgető kisgyermek a múltban. Olga esetében ez mind fennáll, így már talán nem is olyan véletlen, hogy a műfajjal mindössze tavaly találkozó fiatal lány mostanra korosztálya legjobbjaival lép együtt színpadra.

Hogyan csöppentél bele a slam közösségbe?

Tavaly tavasszal volt meghirdetve egy jászberényi slam esemény, amikor még fogalmam sem volt róla, hogy mi is az a slam tulajdonképpen, csak azt tudtam, hogy valamiféle köze van a versekhez. Igazság szerint poénból jelentkeztem, mert miért is ne. Kicsit kutakodtam, hogy be tudjam lőni, mit kellene csinálni és írtam rá egy szöveget.

Ha jól emlékszem, meg is nyerted.

Igen, én ezt akkor pozitív visszacsatolásként éltem meg, és hát egyből meg is tetszett a műfaj. Ott Bárány Bence és Gömöri Eszter voltak, akik a szervezési showcase-t csinálták és ismertebb slammerként felléptek. Elképesztő volt, az egész koncepció nagyon bejött. A nyereményem a nyári slam poetry tábor volt, amelyet Orfűn rendeztek meg fesztiválos hangulatban. Az ötnapos táborban lehetőségem nyílt megismerni más slammereket, délelőttönként műhelymunkán vettünk részt, aztán koncerteket és versenyeket szerveztek nekünk. Itt ismertem meg azokat is, akik a nagykátai slam klubbot csinálják, minden hónapban tartanak alkalmakat.

Avassuk be az olvasókat egy kicsit az alkotói folyamatba. Hogyan készülnek a slam szövegek? Miről szeretsz a leginkább írni?

Általában olyan dolgokról írok, amikről nem tudok beszélni, és így háromperces rímekbe sűrítem a gondolataimat, vagy olyanról, amiről úgy érzem, érdemes lenne szót ejteni. Fontos, hogy mindig legyen funkciója a versnek. Egyébként nagyon változó maga az alkotás. Van, hogy elkezdek írni egy szöveget és kész is lesz egyben, aztán utólag átírogatom, vagy beleteszek ötleteket még. Ami állandó, az az, hogy ez mindig egy hosszabb folyamat. Kényszeresen írom a verseket, nincs olyan nap, hogy ne jegyeznék fel valamit, és nagyon rossz, amikor semmi nem jut eszembe, mert az érzés, hogy szeretnék írni, mindig bennem van.

Mi az, ami inspirálóan hat rád? Vannak más kreatív területek is az életedben?

Ha szeretnék ihletet gyűjteni, akkor általában más slammerek videóival kezdem, többfélét is meghallgatok, így könnyebben indul el bennem. Zenét hallgatok – Szendrői Csaba fantasztikus, ő az Elefánt frontembere és verseket is ír -, játszom gitáron és ukulelén, illetve verseket olvasok. Bárány Bence, mint slammer, akit inspirálónak tartok, költőként pedig Ady a kedvencem, szerintem a mai napig nem lehet észrevenni a versein, hogy milyen régen írta őket, olyan időtállóak. Ismerőseimtől, akikről tudom, hogy írnak is szoktam szerzeményeket olvasni, vagy vannak olyan kedvenc Instagram oldalaim, ahová ismertebb költők válogatott írásait teszik ki, érdemes követni ezeket.

Hogyan egyezteted össze az introvertált írói éned és a színpadon sziporkázó előadót?

Ez érdekes, most már inkább kifelé fordulóbb lettem, sokszor fárasztóbb órákat otthon lenni és írni. Valahogy mindig is tetszett maga a szereplés, szeretek színpadon lenni, már nem is stresszelek rá annyira. Számomra nagyon jó élmény, ha vannak, akik időt szánnak arra, hogy meghallgassanak, és cserébe igyekszem olyan szövegeket írni, hogy befogadható legyen a közönség számára. Persze minden fellépés előtt van bennem egy pozitív stressz, de ez az érzés kimozdít egy kicsit a hétköznapokból.

Legutóbb egy budapesti megmérettetésen lettél a legjobb, mesélj egy kicsit erről a szópárbajról.

Imádtam, szuper volt, ezeknek az eseményeknek van egy különleges hangulata, kikapcsolják az embert. Budapesten rendezték meg az Anker’t nevű romkocsmában január végén, több mint tizenöten voltunk, plusz az open mic és a közönség. Sajnos ezt a helyet most bezárják, és egy Ellátóház nevű helyen folytatódnak a versenyek, február 27-én egyébként már itt tartották. Szerencsére a szüleim nagyon támogatóak, ami elengedhetetlen, hiszen ezek a slam események főként késő este vannak, de mivel látják, hogy fontos nekem, velem együtt örülnek, hogy van sikerélményem.

Említetted korábban, hogy minden fellépésre új írással készülsz. Honnan ered ez a kiapadhatatlan ihletforrás?

Azért nem nevezném kiapadhatatlannak, épp a slam táborban volt egy ihlethiányos időszakom, nem igazán tudtam írni, de egy idő után magától elmúlt, sűrűn próbálkoztam, és aztán vége lett, addig pedig csináltam mást. Rengeteg hobbim van, említettem a zenélést, de ha nem tudok verset írni, akkor írok könyvet, ha nem tudok könyvet írni, akkor gitárt ragadok. Van olyan is, hogy egy hónapig az egyikben vagyok produktívabb, aztán a másikban, igazából nincs, hogy ne csinálnék semmi ilyet, szükségem van rá.

Ezek szerint más műfajban is szívesen alkotsz?

Próbálkoztam verseket, novellákat, könyveket írni, most is írok igazából, de régebben többet. Akkor nem is volt olyan nap, hogy ne írtam volna, csak roppant nehéz befejezni például egy regényt. Nagy álmom egyszer, hogy író lehessek, és kiadhassam a szerzeményem. Ez nyilván csak úgy működhet, ha folyamatosan dolgozom rajtuk és függ attól is, hogy van-e igénye rá másoknak. Szakmai téren is kapcsolódik az álmom ehhez, műfordítónak készülök, úgyhogy az irodalom mindenképp ott van a jövőbeni elképzelések között. Ha máshogy nem, hobbi szinten mindenképp megmarad, mert nem tudom elérni, hogy ne legyen benne az életemben.

Ha meg kellene határoznod, hogy számodra, a te olvasatodban mit jelent maga a slam poetry, hogyan fogalmaznád meg?

Igazából engem jelent, ez egy önkifejezési forma számomra és egy olyan dolog, amiben ez idáig a legtöbb sikerélményem volt. Szerintem a legfontosabb jellemzője a slam-nek, hogy előadott műfaj, kötetben, leírva más benyomást keltene. Volt olyan szövegem például, amit részben a földön fekve adtam elő, mert egy fontos aspektusa volt az előadásnak. Nem lehet átadni papíron, és épp ez benne olyan különleges, hogy szuggesztív, a fiatalok is odakapják rá a fejüket, és így talán az irodalom felé is jobban nyitnak. A költészet egy modern formája, nagyon sokszínű. A slammer közösségbe bárki bele tartozhat, bárki lehet slammer, ez a műfaj mindenkié, aki szeretne hozzá tartozni.

Kazsimér Nóra

Kazsimér Nóra

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?