Jégre fel – ügyességi verseny

Immár harmadik alkalom, hogy a Szolnoki Szakképzési Centrum „Jégre fel” szlogennel játékos sportvetélkedőt rendezett tanintézményei számára. Az idei sportrendezvénynek a jászberényi jégpálya adott otthont február 28-án.

Az idei ügyességi versenyen a Szolnoki Szakképzési Centrum négy tanintézményéből, a Baross Gábor Közlekedési, a Jendrassik György Gépipari, a Petőfi Sándor Építészeti és Faipari, a Klapka György Szakközépiskola, valamint külsős vendégként, a Liska József Erősáramú Szakközépiskola csapatai mérték össze tudásukat a jászberényi fedett jégpálya küzdőterén.

Mint azt Bodor Máté, a Klapka György Szakközépiskola testnevelő tanára elmondta, az előző két évben Szolnokon, egy szabadtéri jégpályán rendezték az ügyességi versenyt, de mivel idén enyhe volt a tél, nem tudtak jeget készíteni a megyeszékhelyen, így a jászberényi jégpálya tűnt a legideálisabb helyszínnek.

– Mi még nem voltunk ezen a fedett jégpályán, de örülünk, hogy itt lehetünk, hiszen nagyon jó a jég, nagyon tetszik. Ez egy jó sportolási lehetőség így télen, és emellett természetesen egy jó kis verseny lesz, amit remélem, mi nyerünk úgy, mint tavaly – mondta Csécsei Tamás, a szolnoki Jendrassik György Gépipari tanulója.

– Igaz, hogy elég vegyes a csapatunk, hiszen van, aki kevésbé tud korcsolyázni, mint például én, de vannak köztünk, akik remekül koriznak. Ezzel együtt is jó lesz a csapat, úgy érzem. Meg persze az is jó, hogy ma nem kellett suliba mennünk. – mondta nevetve Molnár Máté, a Klapka tanulója.

Ezúttal is tíz akadályt kellett leküzdeni a középiskolások – szintén tíz főből álló – csapatainak. A verseny végén aztán kiderült, hogy a Liska József Erősáramú Katolikus Szakközépiskola diákjai száguldoztak a jégen leggyorsabban, így övék lett az első hely. Második lett a Jendrassik György Gépipari Szolnokról, a harmadik helyen pedig a rendező, Klapka György Szakközépiskola csapata végzett.

Ács Tibor

Ács Tibor

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?