Elfogadták a 2020. évi költségvetést

A február 12-én, szerdán megtartott rendes nyílt testületi ülés alkalmával elfogadták Jászberény 2020. évi költségvetését. Az ülésre a városlakók is kíváncsiak voltak, így az érdeklődők számára fenntartott karzat mellett egy termet is megnyitottak, ahol kivetítőn követhették nyomon az eseményeket.

Nyolc igen, hat tartózkodás és egy nem szavazattal elfogadták Jászberény város 2020. évi költségvetését, amelynek fő összege 9 milliárd 885 millió forint. A büdzséből a már elkezdett beruházásokat fejeznék be, a kötelező és a nem kötelező feladatok finanszírozása mellett. Az intézményi ellátórendszer támogatására több jut, a nem kötelező feladatokra átadott pénzeszközök azonban mintegy felével csökkentek a tavalyihoz képest. A költségvetéshez Budai Lóránt, Tamás Zoltán és Dobrán Gyula nyújtott be módosító indítványt, amelyeket elfogadott a testület.

A vita előtt Budai Lóránt polgármester egészítette ki szóban az előterjesztést: A választások utáni átadás-átvétel során kiderült, hogy Jászberénynek mintegy egymilliárd forintos forráshiánnyal kell szembenéznie. Világossá vált, hogy az előző vezetés által elkezdett beruházások befejezése csak külső forrás bevonásával lehetséges, amelyhez kérték az országgyűlési képviselő segítségét. A kormány kérésének engedve a hitelkeret igénylését az önkormányzat megerősítve azt, újra megszavazta. A költségvetési koncepciót szintén egyöntetűen elfogadták a képviselő-testület tagjai. A vélemények ütköztetésének, az egyeztetéseknek adott fórumot a négy informális ülés, ahol szintén a költségvetés témáját járták körül. A hitelfelvételről itt is egyezség volt a bizottsági- és a legutolsó informális ülésig. Ezeken jelentette be a frakció, hogy mégis hitel nélkül képzelik el a költségvetés megalkotását. Az egyeztetések nyomán a városvezetés hajlott a kompromisszumra, ezért az eredetileg tervezett, nagyságrendileg 800 millió forintos hitelkeretet ötszázmillióra változtatta, amelyet a polgármester módosító indítvány formájában beterjesztett a testület elé. Az adóbevétel-kiesésből származó, most beszámításra került plusz százmillió biztosítaná azt a többletet, amely a második félévi sport és kultúra támogatására szánnak. A 680 milliós hitelkeretből megmaradt 260 milliós összegnek az átcímkézésére talán szintén van lehetőség. A nehéz helyzet mellett megpróbálták a lehető legmegfelelőbb költségvetést összeállítani – mondta a polgármester, majd köszönetet mondott mindazoknak a civil szervezeteknek, intézményeknek, akik belátással, megértéssel voltak a kialakult helyzetre.

Tamás Zoltán módosító indítványában a Városüzemeltetési Bizottságból kért tagokat áthelyezni a Városfejlesztési Bizottságba. Dobrán Gyula a Folklór Kulturális Közalapítvány, a Yakuzák Se, illetve a Cori-Kör számára kért többlet támogatást.

A hozzászólások alkalmával Tamás Zoltán frakcióvezető fejtette ki a párt véleményét. Hangsúlyozta, hogy nincs csődközeli állapotban a város, ezzel szemben 355 millió forintos pénzmaradvánnyal adták át a kasszát, amely mellé 680 millió hitelt is kapott Jászberény. A költségvetést kockázatmentesen meg lehetett volna alkotni hitel nélkül is. A vállalkozások nagy része tőkeerős, ki fog lábalni az Electrolux okozta sokkból, pótolja a kiesett bevételeit. Tolmácsolta Pócs János kérését is, aki üzente, csak akkor tud segíteni a 260 millió szabad felhasználásában, ha kérik a hozzájárulását. A beruházásokat át lehet ütemezni, a Malom számláját a vállalkozó kérése szerint később kifizetni – tanácsolta a képviselő, majd hozzátette, pártja nem támogatja a városban a civilek ellen most alkalmazott „fűnyíróelvet”. A Fidesz olyan költségvetést szeretett volna, amely nyomán élhető várost kapnak a jászberényiek.

Első pillanattól fogva nyitottak voltunk a javaslatokra – szögezte le válaszában Balogh Béla alpolgármester. Az informális ülések alkalmával elmondtuk a sarokszámokat, a hiteligényt, a fejlesztésekkel kapcsolatos terveket, a kötelező- nem kötelező feladatokhoz kapcsolódó számadatainkat. Mindezekhez nem érkezett javaslat az ellenzék részéről az utolsó pillanatig, csak akkor kezdett kialakulni érdemi párbeszéd – mondta az alpolgármester. Véleménye szerint a Fidesz hozzá nem értéssel, rossz-akarással vádolja a városvezetést. Az ellenzék elfeledkezik a kötelező feladatok terén régóta kialakult bérfeszültségekről, nehézségekről. A túltámogatások csökkentését nevezik egyedüli problémának, holott a szociális szférában vagy a városüzemeltetésnél is támogatásra szorul a rendszer. Hozzászólása végén konkrét számok ismertetésével támasztotta alá a kialakult nehéz helyzetet, a nullás kassza tényét, a hitel szükségességét, amivel az előző évben az akkori városvezetés is egyetértett.

A város 2020. évi módosító indítványokkal kiegészített költségvetési előterjesztését a Fidesz-KDNP 6 tartózkodás és egy nem, A MI Hazánk Mozgalom igen, és a Közösen Jászberényért hét igen szavazata mellett a képviselő-testület elfogadta.

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?