Képviselők nyilatkozata a költségvetés-tervezetről

A költségvetés kapcsán Budai Lóránt polgármester, Tamás Zoltán frakcióvezető és Dobrán Gyula nyilatkozott.

Informális után, költségvetés előtt

A hétfői informális testületi ülés után másnap Budai Lóránt polgármester nyilatkozott lapunknak. Reflektált a tanácskozáson történtekre, illetve elmondta azt is miért nem volt jelen a kormánymegbízott építésügyben összehívott polgármesteri találkozóján.

Hétfőn a vállalkozói találkozóval együtt már a negyedik informális ülést hívta össze a városvezetés. Ilyenfajta egyeztetés eddig nem volt jellemző az önkormányzatra, az előző városvezetés nem volt kíváncsi az ellenzék véleményére. Ezzel szemben nekünk nagyon fontos, hogy közösen gondolkodjunk a város érdekében. A jelenlegi ellenzék és városvezetés között harmadik alkalommal jött létre informális találkozó a költségvetés témájában és most először hangzott el valamiféle konkrétum a Fidesz-frakció részéről. Hozzáteszem, mostanáig – kedd délig – nem érkezett írásbeli vélemény az elhangzottakhoz.

Mi nem tudunk bizakodásra és reményre költségvetést építeni. A várható adókieséssel kapcsolatban szakemberek, elemzők adtak információkat, tehát nem szóbeszédre alapozunk. Ezzel szemben az informális ülésen elhangzottak szerint mi mégis valamennyit befogadunk a Fidesz-frakció ötleteiből, ami az adóbevételt illeti. Ennek értelmében kevesebb adóbevétel-kieséssel számolunk, bár ennek megvan a kockázata, de ennyi rugalmasság és kompromisszumkészség megvan bennünk. Ettől függetlenül mi továbbra is hitellel tervezzük a költségvetést, ahogy kezdettől fogva közösen tettük. A hitelfelvételről annak idején az előző városvezetés döntött, mi most ezt visszük tovább, mert a fejlesztéseket be akarjuk fejezni. Mindez elhangzott a hitelkérelmet megerősítő testületi ülésen és a költségvetési koncepcióban is, amelyeket mindannyian elfogadtunk. Az első két informális ülésen sem volt tiltakozás ellene. A fordulat a bizottsági üléseken történt, amikor közölték a frakció tagjai, hogy hitelre nem számíthatunk. Ettől fogva alakult ki a patthelyzet, ami abból adódik, hogy a hitellel tervezett költségvetést a Fidesz nem fogja megszavazni. Mindebből az következik, hogy a költségvetés nem megy át. Ezért dolgoztunk ki egy olyan költségvetést, amiben nem szerepel hitel. Ezt mutattuk be tegnap egy alternatív költségvetésként. Ebből világosan látszik, hogy jóval kevesebb jutna kultúrára, sportra, civil szervezetek számára, mint az eredetiben. Mindemellett két pályázatot is vissza kellene adnunk, ami rengeteg kidobott pénzzel jár.

Véleményem szerint, ha valóban nem kapjuk meg a hitelt, akkor az egy politikai üzenet, de inkább arra gondolok, hogy mindez csak egy blöff a frakció részéről. Mindezek miatt tartjuk magunkat az eredeti elképzelésekhez, esetleg egy minimális módosítással. Én bizakodó vagyok abban a tekintetben, hogy a kormány engedélyez egy hitelnyújtást és a Fidesz partner lesz a kérelem megszavazásakor.

A másik téma az építésügy, amellyel kapcsolatban szeretném elmondani, hogy szerdán délben kaptam meghívót a kormánymegbízottól másnapi dátumú fórumra, amelynek témája nem volt megjelölve. Csütörtökön a költségvetésről tartottunk bizottsági üléseket, ahol jelen kellett lennem. Egyébként, mint arról az újságban is beszámoltam, hétfőn jártunk jegyző asszonnyal a kormánymegbízottnál az építésügy apropóján.


A Fidesz-frakció elnökének levele

A költségvetés vitájában városépítés helyett politikai hisztériakeltés történik a jelenlegi városvezetés részéről, ezért a Fidesz-frakció nem szavazta meg az első tervezetet.

A Városfejlesztési Bizottság tegnapi ülésén elkezdődtek a bizottsági egyeztetések, szavazások a költségvetésről. Politikai színjáték folyik, hiszen mindenki tudja, Budaiék hitel nélküli költségvetéssel kampányoltak! Úgy tűnik, hogy kilátástalanságukban kell a bűnbak (Fidesz), amivel a tehetetlenségüket leplezik.

2019. évben a város 3,3 milliárd forint helyi adóbevételt tervezett, de a befolyt összeg ennél jóval magasabb, közel 3,5 milliárd forint volt. A kasszát mi 355 millió forinttal adtuk át 2019. év végén.

A kormány jól megfontolta a következő tényeket: a gazdaság erősödik, új vállalkozások kiemelt támogatását szervezi és Jászberénynek engedélyezett 680 millió forintos hitelkeretet.

Nincs kormány, aki az átgondolt döntéseit félévente módosítaná, ennek ellenére újabb 834 millió forintos hiteligényt terveztek a költségvetésben Budaiék, mellyel ismét egy jó alkalmat teremtenek arra, hogy akár egy éven át is legyen kire fogni a tehetetlenségüket. Az országgyűlési képviselő segítő szándékát többször is felajánlotta a hitelfeltételek módosításában, de ebben sem volt partner a városvezetés.

A helyi adóbevétel a vállalkozók szerint is alultervezett, 600 millióval kevesebb iparűzési adó van tervezve, mint 2019-ben volt. A vállalkozói fórumon jelenlévő vállalkozók kérték a polgármestert, hogy hagyja abba a politikai hisztériakeltést, mert a város gazdaságának a rovására megy. Az Electrolux áttelepítéséből adódó adóbevétel hiány pótolható lesz, hiszen a vállalkozók ezen már dolgoznak. Ezen okok miatt teljesen indokolatlanok a fűnyíró elv szerint tervezett megszorítások is.

Frakcióvezetőként azt érzem, hogy a városvezetésnek annál jobb, minél rosszabb gazdasági helyzetet teremt a város intézményeinek, civil szervezeteinek, sportegyesületeinek, médiumainak, mert így újra lehet a Fideszt szidni. Bizottsági elnökként a városvezetés részéről nagy fokú érdektelenséget, hozzá nem értést érzékelek, hiszen most ők vannak vezető pozícióban, de mindig tőlünk kérik a megoldási javaslatokat.

Azt gondolom, hogy aki a várost vezeti, annak kell felelősséggel vállalható, a többség számára elfogadható költségvetési tervezetet letenni az asztalra. A jelenlegi nem ilyen volt, ezért a Városfejlesztési Bizottság 3:2 arányban nem is szavazta meg ezt a költségvetést. Javasoltuk és javasolni is fogjuk, hogy ha nincs rá fedezet, nem kell új beruházásokat elkezdeni, a jelenleg folyó beruházások kifizetéseit pedig észszerűen át lehet ütemezni.

A Fidesz-frakció az előző 9 évben felelősen készített vállalható büdzséket, melyek meg is valósultak, a város fejlődése látható volt. Kiemelten kezeltünk minden olyan tevékenységet, mely városunk hírnevét öregbítette, a város sport- és kulturális életét (Jászság Népi Együttest, Jász Múzeumot, civil szervezeteket, sportegyesületeket, médiát, stb.), hiszen akik Jászberényben élnek, itt dolgoznak, tanulnak, azok élvezik ezen szervezetek produktumait, teljesítményét, eseményeit.

Tamás Zoltán
Fidesz-frakció elnök


Módosító a Mi Hazánktól

Dobrán Gyulát, a Mi Hazánk Mozgalom képviselőjét kérdeztük a költségvetési döntés előtt a hitelről és a megoldási javaslatairól.

Az informális ülésen elmondottakhoz hasonlóan továbbra is az a véleményem, nem látom reálisnak azt, hogy hitellel tervezünk, de mégis meg kell próbálnunk a hitelfelvételt kérvényezni, mert ha meg sem próbáljuk, akkor biztosan nem lesz. Egyébként szerintem a tervezett megszorítások Jászberény sport- és kulturális életét tönkre fogják tenni, úgyhogy ez ellen valamit mindenképp lépni kell.

Ezért nyújtottam be egy módosító indítványt a költségvetéshez, amelyben három egyesület támogatását kérem magasabb összeggel. Név szerint ezek a Yakuzák Se, a Folklór Közalapítvány és a nagyon fontos utánpótlás-nevelő munkát végző Cori-Kör. Mindezeket a támogatásokat az általános tartalék terhére képzeltem el. Azt át kell látni mindenkinek, hogy amennyiben Jászberény bajba kerül, teljesen mindegy, hogy 40 vagy 50 milliónk van az általános tartalékban, ugyanakkor ez a tízmillió forint megmenthet három csapatot a városban.

Latest posts by Munkatársunk (see all)

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?