Jubiláltak a művészbarátok

Komplex kreatív programot álmodott meg az idén 25 éves jubileumát ünneplő Hamza Múzeum, illetve az ötéves Jövőkép Alkotók Egyesülete január 30-án. A tárlatmegnyitóval egybekötött alkotónapon kiállítást tekinthettek meg, majd tematikus foglalkozásokon vehettek részt az érdeklődők.

A megyei identitásfejlesztés Jász-Nagykun-Szolnok megyében „Miért jó itt élni?” közösségi találkozók keretében megvalósuló eseményen az ötéves fennállását ünneplő Jövőkép Alkotók Egyesülete tagjai és Hamza D. Ákos festőművész munkáiból életre hívott tárlatot tekinthették meg a vendégek.
A civil művészeti csoportosulás megalakulása óta számos kortárs képzőművészeti kiállítással, tematikus alkotónappal, közösségi interaktív akciók szervezésével és köztéri alkotásokkal járult hozzá Jászberény és több hazai, illetve külföldi város kulturális, közművelődési életéhez. A közösség a kezdetektől fogva szoros kapcsolatot tart fenn az idén negyedszázados évfordulóját ülő Hamza Múzeummal, melynek igazgatója, Farkas Edit szintén aktív tagja a társulásnak.

A komplex kreatív programmal a helyi civil alkotókat szerették volna összekapcsolni azokkal a művészetpártoló „fogyasztókkal”, akik nyitottak a fiatal generációk látásmódjára, és kíváncsiak annak alkotásban történő leképezésére.

A megjelenteket, köztük Budai Lóránt polgármestert, Borbás Zoltánt, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés alelnökét, dr. Dobos Róbertet, a Járási Hivatal vezetőjét, valamint dr. Gedei József alpolgármestert Marsi Illés konferanszié köszöntötte. „Megyénk kulturális örökségének tisztelete és az értékek ápolása a megyéhez való tartozás, a közösségépítés és közösségfejlesztés fontos eleme. A Jászságban ez különösen igaz, hiszen ebben a térségben és itt Jászberényben is színvonalas, térségi szinten túlmutató értékeket létrehozó egyesületek, művészeti csoportok működnek és a jász hagyományokból építkezve alkotnak újszerűt.” – fogalmazott Mari Illés, majd átadta a szót városunk polgármesterének, aki ekképp fejezte ki háláját az alkotóknak:

A város több pontján találkozhatunk az ő elképzeléseikkel, művészeti alkotásaikkal – gondolhatunk itt a közterekre vagy a Szent Erzsébet Kórház falára -, mindezek nagyon fontosak a város lakói számára. Apró ajándékok, melyek könnyebbé, színesebbé teszik az emberek mindennapjait, ezért az ő nevükben is köszönetet mondok a művészeknek.

Borbás Zoltán a büszke jászok összetartozásáról, erős identitásáról szólt és a projekt kapcsán hozzátette, külön öröm számára, hogy a múlt mellett az ehhez hasonló eseményekkel a kortárs, ambiciózus alkotókra tudják irányítani a nyilvánosság érdeklődését. Olyan fiatalokra, akikről az utcán járva-kelve sokszor nem is tudjuk, milyen értékes művekkel gyarapítják a magyar kultúrát.

Végezetül Farkas Edit készült kedvcsinálóval a programhoz, rövid beharangozójában a Robimpro Műhely improvizatív gitárkoncertjét ajánlotta a jelenlévők figyelmébe, a szuggesztív dallamokra Koncz Gábor készített tavaszi színeket idéző festményt. A digitális technika rejtelmeibe Fejős László avatta be a vállalkozó szelleműeket, Bartos Kinga pedig egy különleges kollázs készítését vállalta a becsatlakozó elöljáróságokkal, kreatív civilekkel. A kamarakiállítás mellett rövidfilmek is láthatók voltak a JAE elmúlt évében megvalósult fontosabb művészeti akcióiról.

Talán az ízletes ételek, a jó zene, a közös műhelymunka, vagy csak egyszerűen a remek társaság tette, de a látogatók közül sokaknak eszébe ötlött a gondolat, hogy érdemes volna hagyományt teremteni az efféle művészbarát találkozókból.

Kazsimér Nóra

Kazsimér Nóra

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?