Pénzbeli támogatás fiatal vállalkozóknak

A Pénz a jövődért program képviselője tartott tájékoztatót január 28-án, a Déryné Rendezvényház kistermében, ahol a 30 év alatti kisvállalkozók számára biztosított, legfeljebb 4, 5 millió forint vissza nem térítendő támogatásról értesülhettek a résztvevők.

A GINOP-5.1.9-17-2017-00004 számú, Fiatalok vállalkozóvá válása az Észak-alföldi régióban című pályázat keretein belül térítésmentes vállalkozás-indítási képzést, majd ezt követően a vállalkozás beindításához legfeljebb 4 573 800 forintos vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek el az új vállalkozást alapítók.

Mint megtudhattuk, ez az összeg az önfoglalkoztatás, illetve a vállalkozásban foglalkoztatott munkavállalók személyi jellegű ráfordítására, egyéb tevékenységek finanszírozására, eszközbeszerzésre, információs technológiai fejlesztésre, bérleti díjra, marketing és kommunikációs tevékenységre használható fel. A programban 18-25 év közötti – az Ifjúsági Garancia Programba már regisztrált -nem tanuló és nem is dolgozó fiatalok vehetnek részt, továbbá azok a 25-30 év közötti személyek, akik regisztrált álláskeresők.

A fentebb említett, térítésmentes képzéseket folyamatosan valósítják meg Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, minden hónapban. A képzés befejeztével üzleti terv benyújtása kötelező, csak annak jóváhagyását követően lehet vállalkozást alapítani, és azzal a vissza nem térítendő támogatásra pályázni a Magyar Államkincstárnál. A terv megvalósításához természetesen ingyenes tanácsadást is biztosítanak a projektben közreműködők.

A programban levelező tagozatos hallgató is részt vehet. A levelező továbbá esti tagozatos tanulmányok folytatása nem akadálya a bevonásnak, amennyiben emellett munkanélküli a pályázó.

A programba jelentkezés határideje 2020. október, vagy a forrás kimerüléséig. Jelentkezni kizárólag a www.penzajovodhoz.hu oldalon, online van lehetőség.

Kazsimér Nóra

Kazsimér Nóra

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?